Báta

Lectio divina, azaz a Szentírás imádságos olvasására épülő lelkinapot tartottak dr. Nyúl Viktor plébános vezetésével április 6-án, az isteni irgalmasság vasárnapjának vigíliáján Bátán, a bazilikában.

Az egyházi képzőművészeti alkotásokat felvonultató Ars Sacra Fesztivál szeptember 16-án nyitotta meg kapuit Pécsett, ahol előbb könyvtári látogatásba kapcsolódhattak be, majd pedig levéltári kiállítást tekinthettek meg az érdeklődők. A bátai kegyhelyen a pécsi ötvösművész, Serbakow Tibor, a Szent Vér-ereklye tartójának készítője szakrális témájú ötvöstárgyaiból nyílt kiállítás a bazilikában.

A szeptember 16-i bátai egyházmegyei zarándoklat ünnepi szentmiséjén adták át azt az oklevelet és üveg plakettet, amely tanúsítja, hogy a Szellemi Kulturális Örökség Magyar Nemzeti Bizottsága javaslata alapján, Csák János innovációs és kulturális miniszter jóváhagyása mellett, a bátai Szent Vér hagyománya 2023. szeptember 15. napján felvétetett a Szellemi Kulturális Örökség Jegyzékére.

Szeptember 16-án sok százan keltek útra gyalogosan a kora reggeli órákban Mohácsról és Bátaszékről, illetve a Pécsi Egyházmegye további településeiről, hogy elvigyék személyes és közösségi reményeiket és kéréseiket a Szent Vér-ereklyét őrző kegyhelyre, ahol ünnepi szentmisét celebrált Bíró László nyugalmazott tábori püspök. Ebben az évben a Pécsi Egyházmegye egyházközségeinek megújulásáért ajánlották fel a hagyományos bátai zarándoklatot.

A Pécsi Egyházmegye tizedik alkalommal szervez gyalogos és kerékpáros zarándoklatot Bátára, a Szent Vér kegyhelyre szeptember 16-án. A zarándoklat kegyelmi adományait Felföldi László megyéspüspök szándéka szerint egyházközségeink megújulásáért ajánljuk fel.

Ötödik alkalommal szervezett Nyúl Viktor plébános Lectio divina lelkigyakorlatot augusztusban a bátai Szent Vér kegyhelyen, amely a Szentírás imádságos olvasásán és szemlélésén alapul. A négy napon át tartó elcsendesedésről Koncz Ádám, a lelkigyakorlat egyik résztvevője írt a külső szemlélő számára is élvezetes élménybeszámolót, melyet az alábbiakban adunk közre.

A Pécsi Egyházmegye tizedik alkalommal szervez gyalogos és kerékpáros zarándoklatot a Szent Vér kegyhelyre, Bátára. Az idén szeptember 16-án induló zarándoklatot ebben az évben - Felföldi László megyéspüspök szándéka szerint – egyházközségeink megújulásáért ajánljuk fel.

A Pécsi Egyházmegye több plébániájáról is érkeztek résztvevők a ministránsok számára meghirdetett négynapos lelkigyakorlatra Bátára, a Szent Vér kegyhelyre. A dr. Nyúl Viktor bátaszéki plébános vezette lelkigyakorlatot augusztus 6-án, Urunk Színeváltozása ünnepén celebrált búcsúi szentmisén zárták, melyet Mayer Mihály nyugalmazott püspök mutatott be a résztvevő ministránsok szolgálatával.

Urunk színeváltozásának ünnepén, augusztus 6-án Bátán, a Szent Vér kegyhelyen tartottak a német nemzetiségek és a ministránsok búcsúját. Az ünnepi szentmisét Mayer Mihály nyugalmazott püspök celebrálta Sümegi József diakónus, a kegyhely őrének szolgálata mellett.

Az ősi Szent Vér kegyhelyen elcsendesedésre és a Szentírásnak a lectio divina módszerrel való olvasására hívják az érdeklődőket 2023. augusztus 7-10. között.

Jézus Szent Vérének ünnepét kétnapos búcsúval ünnepelték július 8-án és 9-én a bátai kegyhely Szent Vér-bazilikájában. Az ünnepi szentmisét a búcsú második napján dr. Bábel Balázs kalocsa-kecskeméti érsek celebrálta, koncelebrált dr. Nyúl Viktor, a kegyhely plébánosa. A liturgián a Szent Sír Lovagrend képviselői is részt vettek, de érkeztek hívek a Pécsi Egyházmegyén innen és túlról is: Bajáról, Sükösdről, Bátaszékről, Pécsről, Várdombról, Szekszárdról, Kecskemétről, Kecelről, Dunaszekcsőről és Nagynyárádról is, többen ünnepi népviseletet öltöttek magukra a jeles alkalomra.

Úrnapja közelgő ünnepéhez kapcsolódva június 8-án eucharisztikus estet rendeztek Bátán, a Szent Vér kegyhelyen, ahol egész estés liturgikus programokkal várták a híveket. Az ünnepi alkalom zárásaként szentmisét celebrált Felföldi László pécsi megyéspüspök a bátai Szent Vér-bazilikában.

Sokunknak adott meghatározó, életre szóló élményt a Szentatya, Ferenc pápa magyarországi apostoli látogatása, melynek nyomán elevenen él bennünk egy-egy, a péteri utódhoz kötődő meghatározó, személyes pillanat. Egy ilyen személyes élményét osztotta meg velünk Polgárné Anikó, a márigyűdi kegyhely munkatársa.

Május 13-án a Pécsi Egyházmegye hagyományos gyalogos zarándoklatával megkezdődik a búcsúszezon Máriagyűdön, ahol ez év végéig 18 zarándoklatot tartanak. A bátai Szent Vér kegyhelyen idén négy főbúcsúba, Máriakéménden három búcsúba várják a híveket.

Bata bucsunaptar 2023

Pécsi Egyházmegye

Az oldalon közzétett fotók és a szöveg részben vagy egészben történő felhasználása kizárólag forrásmegjelöléssel vagy a Pécsi Egyházmegye írásos hozzájárulásával engedélyezett.

Nyúl Viktor bátaszéki plébános meghívására december 27-én, advent első vasárnapján Bátára, a Szent Vér egyetlen magyarországi kegyhelyére látogattak a Pécsi Egyházmegye Betegek Gyógyítója Kórházlelkészség munkatársai. A látogatásról Jáger Eszter, a kórházlelkészség koordinátora írását adjuk közre.

Egyetemista fiataloknak tartottak lelkigyakorlatot november 18-20. között Bátán, a Szent Vér Lelkigyakorlatos Házban „Keresztény élet, Eucharisztia, hivatás" címmel. A lelkigyakorlatot Dr. Nyúl Viktor bátaszéki plébános és Sümegi József, a kegyhely őre vezette.

A zord időjárás ellenére zsúfolásig megtelt zarándokokkal szeptember 17-én, Bátán a Szent Vér bazilika, ahol Mayer Mihály nyugalmazott püspök mutatott be ünnepi szentmisét az egyházmegye papjaival.

Az Emmánuel Közösség AVE szolgálata - immár ötödik alkalommal – szervezi meg az elvált szülők hagyományos őszi zarándoklatát szeptember 24-én Bátára. 

A Pécsi Egyházmegye immár kilencedik alkalommal szervez zarándoklatot a Szent Vér kegyhelyre, Bátára. A szeptember 17-én induló zarándoklatot ebben az éveben - Felföldi László megyéspüspök szándéka szerint - hazánkért és családjainkért ajánljuk fel. Az ünnepi szentmisét Mayer Mihály nyugalmazott püspök celebrálja a Szent Vér bazilika szabadtéri oltáránál. Eső esetén a gyalogos zarándoklat elmarad, de a szentségimádásra, a szentmisére, valamint az Ars Sacra Fesztivál ünnepélyes megnyitójára nagy szeretettel hívjuk és várjuk a híveket, érdeklődőket a kegyhelyen.

Ministránsok lelkigyakorlatát tartották július 8-10. között Bátán, a Szent Vér Lelkigyakorlatos Házban. A lelkigyakorlaton a Pécsi Egyházmegye Ministráns Referatúrájának tagjai és a bátaszéki plébánia kötelékében szolgáló ministránsok vettek részt.

Nyolcadik alkalommal szervez gyalogos zarándoklatot a Pécsi Egyházmegye a Bátai Szent Vér kegyhelyre szeptember 18-án. Felföldi László pécsi megyéspüspök arra kéri a zarándoklat résztvevőit, hogy egyéni imaszándékaik mellett idén elsősorban a családokért imádkozzanak.

A gyalogos zarándoklat (szeptember 18.), amit a Pécsi Egyházmegye szervez immár nyolcadik alkalommal a Bátai Szent Vér kegyhelyre, idén családbarát elemekkel bővül.

A Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus missziós keresztje a 39. Máriagyűdi Ifjúsági Találkozót követően, július 8-11. között Bátán, a Szent Vér Bazilikában lesz megtekinthető.

Június 13-án, vasárnap Jézus Szent Szíve-búcsút ünnepeltek Bátán, mely egyben a családok búcsúja is volt. A szentmisét Erb József himesházai plébános mutatta be.

Hetedik alkalommal szervez zarándoklatot a Pécsi Egyházmegye a bátai Szent Vér kegyhelyre szeptember 26-án. Az idei azonban más lesz, mint a korábbi években megszokott. 2020-ban bátai zarándoknapunkat a Laudato si’ év fényében, teremtett világunkért és a szenvedő emberekért ajánljuk fel.

A nyári meleg dacára július 5-én, vasárnap délelőtt számos helyről érkeztek zarándokok Bátára, hogy Szent Vér kegyhelynél közösségben ünnepeljenek. A Szent Vér búcsú alkalmával Nyúl Viktor pasztorális helynök celebrált szentmisét.

Szeretettel hívunk mindenkit a 2020. július 5-én megrendezésre kerülő bátai Szent Vér búcsúra, amelyeket az idősekért és betegekért ajánlunk fel.

Június 11-én kerül megszervezésre a Bátai Eucharisztikus est, amelyhez online is csatlakozhatnak a hívek. Az esemény részleteit az alábbiakban közöljük.

Szeptember 13-án, Bátán is bemutatták a 2020-as Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus (NEK) missziós szimbólumát. Kürtösi Krisztián, Bátaszék plébánosa a szentmisében kiemelte: történelmi pillanatot él meg a község.

Több százan zarándokoltak gyalogosan Mohácsról és Bátaszékről Bátára, Magyarország egyetlen Szent Vér kegyhelyére, hogy együtt ünnepeljék a templom felújítását, valamint a Szent Kereszt felmagasztalásának ünnepét.

Hatodik alkalommal szervez gyalogos zarándoklatot a Pécsi Egyházmegye a bátai Szent Vér kegyhelyre szeptember 14-én. Udvardy György érsek, pécsi apostoli kormányzó arra kéri a zarándoklat résztvevőit, hogy egyéni imaszándékaik mellett idén különösen imádkozzanak a 2020-ban Magyarországon megtartandó Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszusért.

A bátai Szent Vér templomban a felújítási munkálatok miatt tavaly nyár óta nem volt szentmise. A munkálatok most is zajlanak és a templom, s környezetének teljes megújítása augusztus végére fejeződik be.

A 2018-ban felújításra került bátaszéki Szent Orbán kápolnát 2019. május 24-én, az este 6 órakor kezdődő szentmise keretében áldja meg Udvardy György megyéspüspök.

A 2020-as Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszusra készülve körútra indul a bátai Szent Vér ereklye a pécsi egyházmegye területén.

Elvált szülők számára szervez zarándoklatot Bátára szeptember 29-én az Emmánuel Közösség. A zarándoklat után Udvardy György megyéspüspök tart katekézist, majd szentmisét a Szent Vér kegyhelyen.

Jézus legszentebb vérének tiszteletére rendeznek búcsút július 1-jén a bátai Szent Vér kegyhelyen.

A Szent István Tudományos Akadémia szervezésében június 4-én a Pázmány Péter Katolikus Egyetem dísztermében tartott előadást Sümegi József diakónus, a Szent Vér kegyhely őre Eucharisztikus és Szent Vér kegyhelyek a középkori Magyarországon címmel.

A katolikus néphagyomány Szent Márk ünnepéhez kapcsolja a búza, a gabonaföldek megáldását. Idén az evangélista emléknapját megelőző vasárnap, április 22-én a Szent Vér ősi kegyhelyén, Bátán tartották az országos búzaszentelőt.

Bátán tartják idén az országos búzaszentelőt április 22-én.

Írásos emlékek tanúsága szerint a középkorban a bátai bencés apátságban Szent Vér ereklyét őriztek, amely 1539-ben a török pusztítás következtében megsemmisült. Idén szeptember 16. óta azonban Krisztus vére újra jelen van a bátai kegytemplomban.

Írásos emlékek tanúsága szerint a középkorban a bátai bencés apátságban Szent Vér ereklyét őriztek, amely 1539-ben a török pusztítás következtében megsemmisült. Idén szeptember 16. óta azonban Krisztus vére újra jelen van a bátai kegytemplomban.

Írásos emlékek tanúsága szerint a középkorban a bátai bencés apátságban Szent Vér ereklyét őriztek, amely 1539-ben a török pusztítás következtében megsemmisült. Idén szeptember 16. óta azonban Krisztus vére újra jelen van a bátai kegytemplomban.

Írásos emlékek tanúsága szerint a középkorban a bátai bencés apátságban Szent Vér ereklyét őriztek, amely 1539-ben a török pusztítás következtében megsemmisült. Idén szeptember 16. óta azonban Krisztus vére újra jelen van a bátai kegytemplomban.

Több mint kétezren vettek részt a bátai gyalogos zarándoklat záró szentmiséjén, amelyet Udvardy György pécsi megyéspüspök és Viliam Judak nyitrai megyéspüspök mutatott be. A Szent Vér kegyhelyre két útvonalon zarándokoltak a gyalogos, kerékpáros, motoros hívek, de buszokkal és autókkal is érkeztek a szombat délutáni szentmisére.

A Pécsi Egyházmegye idén negyedik alkalommal szervez zarándoklatot Bátára, a Szent Vér kegyhelyre.

Szent László király egyházszervező tevékenységének nyomai a pécsi egyházmegyében is felelhetők. Ő állapította meg az egyházmegye kalocsai érsekség felé néző határait. Jelentős birtokadományairól is tanúskodnak történelmi források, valószínűsíthetően az ő adományaként került Mohács és Lánycsók a püspökség tulajdonába.

Egyedülálló szülők zarándokoltak május 14-én, vasárnap a Tolna megyei Báta községbe, hogy gyermekeikért imádkozzanak.

2016. november 20-án, a 10 órakor kezdődő ünnepi szentmise keretében zárják be a szent kaput Bátán. A szervezett zarándokcsoportok Sümegi Józsefnél, a Szent Vér kegyhely őrénél jelentkezhetnek.

A bátai Szent Vér kegyhely, amely évszázadokon keresztül kiemelt jelentőséggel bírt, tavaly ünnepelte kegyhellyé válásának 600. évfordulóját. A Pécsi Egyházmegye célja, hogy Báta ismét országosan ismert kegyhellyé váljon, és hogy az odalátogatók felismerjék, milyen nagy jelentősége van az áldozatnak.

LD honlap logó