Ötödik alkalommal szervezett Nyúl Viktor plébános Lectio divina lelkigyakorlatot augusztusban a bátai Szent Vér kegyhelyen, amely a Szentírás imádságos olvasásán és szemlélésén alapul. A négy napon át tartó elcsendesedésről Koncz Ádám, a lelkigyakorlat egyik résztvevője írt a külső szemlélő számára is élvezetes élménybeszámolót, melyet az alábbiakban adunk közre.
1. nap — Megérkezés
Az együttléthez sok csendes elmélkedés és szilencium társul, kiváló alkalmat kínálva fel a világtól való rövid elszakadásra, amelynek táguló terét az ima és elmélyülés tölti ki. Ugyanakkor találkozás is ez. Nem csak Istennel, hanem sok, hasonló gondolkodású emberrel — és ha valóban elég a csend — talán még önmagunkkal is.
A lelkigyakorlat szép helyen van. Egy csendes falu — Báta — melletti magaslaton, erdőkkel övezve, amelynek kegytemploma hazánk egyetlen Szent Vér-ereklyéjét őrzi. Délután 3-kor volt a gyülekező. Viktor atyával együtt 14-en vagyunk. A társaság üdítően sokszínű, van köztük (Viktor atyán kívül is) pap, ügyvéd, addiktológus, klinikus, irodalmár és általános iskolai tanár, de van kántor, sekrestyés, rendőr, vasutas — és velem együtt még — kertész is.
Már az első napon kézbe vesszük a Szentírást. Mint megtudjuk, Szent Pál apostol leveleivel fogunk foglalkozni, amelyek közül ma a Filemonhoz írtat olvastuk el. Szép történet. Benne az apostol egy szökött, de közben megkeresztelt rabszolgáért jár közben, akit visszaküld a gazdájának. Nem kéri, hogy szabadítsák fel, még a kárt, amit okozott sem kéri elengedni (ő majd kifizeti), azt kéri, hogy „csupán” testvérként tekintsenek rá. Kérhet-e ennél többet? Ma délután tudtuk meg, itteni szállásunk költségeit teljes egészében átvállalta a pécsi püspökség, amit itt is hálásan köszönünk. Szállásunk a zarándokházban van 2-3 ágyas szobákban, nekem azonban — mivel nem érkezett meg időben a jelentkezési lapom — az imaszobában ágyaztak meg.
2. nap — A „villamoson”
Az első teljes programú nap. A Szentírás Viktor atya általi felolvasásával és magyarázataival telik - ma a Kolosszei levelet elemeztük - amelyeket szobáinkba elvonultan, csendes elmélkedések követnek. A nap amúgy a reggeli zsolozsmával kezdődik és az esti szentmisével ér véget. Viktor atyának sok jó gondolata, párhuzama, hasonlata van a felolvasott szövegekhez. „A kereszténység olyan, mint a villamos. Két dologgal kell, hogy törődjön. Az egyik, hogy folyamatosan kapcsolatban legyen a felsővezetékkel, a másik pedig, hogy le ne térjen a sínről. A menetrend nem az ő dolga.” Vagy: „A kereszténység nem azzal kezdődik, hogy mit szabad és mit nem, a kereszténység találkozás.” Engem a reggeli zsolozsmában is megkapott egy mondat, amely ahhoz az Istenhez szól, „aki a vétkeinket a háta mögé hajította.” Nem elvette, elkérte, félretette, stb. Nem. A háta mögé dobta. Lazán, csuklóból, nagyvonalúan, mosolyt fakasztva képzelem itt el. Nem egy ilyen Istenre vágyunk mindnyájan?
A szállás jó, az étkezés is kiváló. Házigazdánk, Sümegi József diakónus és felesége mindent megtesznek, hogy jól érezzük magunkat.
3. nap — Jézus a vízilabdakapuban
Hogy mitől látszanánk igazán kereszténynek? Nem a külsőségektől. És még csak azoktól sem, amikről papírunk van. És itt meséli el Viktor atya, hogy spanyol nyelvterületen még ma is gyakori keresztnév a Jézus, amit ott Hezusznak ejtenek. Ezzel akkor szembesült, amikor egy spanyol-magyar nemzetközi vízilabda mérkőzésen meghallotta, hogy a spanyolok kapuvédőjét Jézusnak hívják. „És Jézus véd!” — képzeltük el itt sokan mosolyogva, azon is elgondolkodva, hogy vajon visszahatna-e ránk, ha ezzel a névvel élnénk. Nem — fogalmaztuk meg többen. Ehhez több kell. Itt tértünk át a Filippi levélre. „Örüljetek az Úrban szüntelenül! Újra csak azt mondom, örüljetek!” És lehet-e keresztényibb jegy a derűnél? Nem lehet, jutottunk el az elmélkedés végére.
Ma egy újabb csoporttárs kapott szállást köztünk. András az első két napon biciklivel járt ki Pécsről Bátára, mára neki megágyaztak a kápolnában. Nagy tudású, okos ember, klinikus a közeli orvosi egyetemen. Személye is kiváló példa, hogy a hit és a tudomány képes egy úton járni.
4. nap — Zsidó lábnyomok a bátai kereszten
Sokunk gondolja úgy, hogy nagyon hamar eltelt ez a néhány nap. Még maradnánk. Ma befejeztük a Filippieknek szóló levelet. Elmélkedhettünk is, sőt Sümegi József, a házigazdánk ma be tudta fejezni a korábbi napok egyikén elkezdett előadását a templom történetéről. Az előző alkalommal már túljutottunk a középkor vérzivataros századain, most elértünk a II. világháborúig. Már áll a templom, de a háború miatt akadoznak a belső munkák. Még egy feszület is kellene a szentélybe, az oltár feletti falra. Ezt Olaszországból rendelték meg. Vasúton fog megjönni — tudatták az építőkkel — Bátaszéken kell majd átrakni a báta-pécsi vonalra.
A korpusz (Krisztusnak a kereszten függő teste) külön meg is érkezett, de hozzá a kereszt nem. Egy feszület formájú fa keresztre vártak. Így aztán senkinek sem tűnt fel, hogy már rég itt van. Hogy az a két palló formájú vékony gerenda lenne az. Ott hányódott évekig az állomáson. Hogy mire használták a végén? Pallónak. Ezen mentek fel a bátaszéki zsidók a vagonba. A vagonba! Auschwitz felé!
Hogy mit viszek e történetből haza? Talán leginkább a látásmód változását, ahogy a keresztre nézek. Ami megszépült mára, mi több, misztifikálódott. Kegyes ipar települt rá. Készül fémből, fából, kőből, betonból, kerámiából, drágakőből elefántcsontból, aranyozva és gyöngyökkel kirakottan, és még hosszasan sorolhatnám. Ez volna Jézus keresztje? Vagy van egy másik? Egy vértől ragacsos, durva fából való, amin — mint hallható — átvonult, átbotladozott a történelem? Ez a kereszt aztán felkerült a falra. Ahová szánták. Ma is ott van.
Az utolsó szentmisén Viktor atya a Szent Vér-ereklyével áldott meg minket. Tőle és a kereszttől külön is búcsúzom. Egy Sík Sándor vers sorai jutnak eszembe szabadon a kereszt alatt, mely szerint kegyes a kor, amelyben élünk, ahol sírhatunk minden síróval, de nem kell nevetnünk minden nevetővel. Hála legyen!
Itt jár köszönet mindenkinek, akik ennek a lelkigyakorlatnak a sikeréhez hozzájárultak. Legelőször is dr. Nyúl Viktor atyának, aki megálmodója, lelke és motorja mindennek, és akinek — bibliatudósként — a tudásánál csak az alázata nagyobb. Kísérje áldás a további munkáját! De őszinte köszönet jár Sümegi József diakónus úrnak és feleségnek is, akik a szállásban, az étkezésben és minden egyébben a legnagyobb szeretettel látták el szolgálatunkat. És végül, de nem utolsó sorban őszinte hálával gondolunk Felföldi László püspök atyára is, aki támogatta e lelki napok létrejöttét, ugyanazt gondolva erről a lelkigyakorlatról, mint mi: „Nem csak kenyérrel él az ember, hanem…”. Köszönjük!
Szöveg: Koncz Ádám
Fotó: Kálóczi Andrea
Pécsi Egyházmegye
Az oldalon közzétett fotók és a szöveg részben vagy egészben történő felhasználása kizárólag forrásmegjelöléssel vagy a Pécsi Egyházmegye írásos hozzájárulásával engedélyezett.
