szentek

A Pécsi Egyházmegyei Hivatal meghívására a KOVÁSZ családi fesztivál alkalmából érkezik a püspökségi székhelyre az Ars Sacra Alapítvány vándorkiállításának anyaga, mely augusztus 17-24. között tekinthető meg a pécsi székesegyház előtt, a Gosztonyi téren.

A közelgő nőnap alkalmából a női szenteket bemutató 2018-ban indult sorozatunkban idén Palermói Szent Rozália tiszteletének forrása után kutatunk. A XII. században élt szentnek a Pécsi Egyházmegye több templomában, köztük a pécsi székesegyházban is emléket állítottak. Palermói Szent Rozália tiszteletének hagyományairól szóló írásunkhoz lentebb egy játék is kapcsolódik.

János apostol és evangélista, a Jelenések könyvének profétája. Szellemének merészségét a sas-szimbólum jelképezi: a sas szárnyalása, magas röpte és napra figyelő tekintete jól kifejezi János személyiségét és jellemvonásait.

Jézus születését az Egyház liturgiája nyolc napon keresztül ünnepli, karácsony másnapján azonban a liturgia fehér színe pirosra változik: a vér és a szenvedés színére. Az első keresztény vértanúra emlékezünk december 26-án.

Szent Miklós püspök liturgikus emléknapját ünnepeljük december 6-án. A legnépszerűbb szentek közé tartozik, majd minden kultúra magáénak érzi, és ha kicsit különböző megvilágításból szemlélik is alakját, alapvető tulajdonságai az idők során is fennmaradtak. A gyengék és az igazságtalanságot elszenvedők védelmezője, az ajándékozó szeretet szentje, a gyermekek és a férjhez menni vágyó lányok patrónusa.

„A Jóisten ugyanazt akarja ajándékozni idősnek és fiatalnak, életre indulónak és a földi életből kifelé tekintőnek: az élet, az emberség, örömét" – mondta Felföldi László megyéspüspök a vásárosdombói Skóciai Szent Margit Gondozóotthon védőszentjének ünnepe alkalmából november 23-án, az intézmény kápolnájában bemutatott szentmisén. A liturgián, melyen az otthonban lelkipásztori szolgálatot ellátó papok koncelebráltak, a lakók, dolgozók és meghívott vendégek vettek részt.

A 24 éves korában meghalt és rövid földi életének bejezése után már három évvel szentté avatott Árpád-házi királylányra, Erzsébetre, a szolgáló szeretet szentjére emlékeztek a szászvári és a kárászi hívek november 20-án a kárászi Árpád-házi Szent Erzsébet-templom búcsúján. Az ünnep alkalmából Felföldi László megyéspüspök mutatott be szentmisét, a liturgián koncelebrált Kovács József püspöki titkár, Vida Zsolt plébános  és Gyurosovics Mihály tiszteletbeli esperes, nyugalmazott plébános.

Szent Márton alakját jócselekedetein keresztül mutatták be az óvodásoknak, akikkel a családok is együtt ünnepeltek november 11-én a pécsi Szent Mór Katolikus Óvodában Az óvoda beszámolóját adjuk közre.

November 19. Árpád-házi Szent Erzsébet, a középkor egyik legismertebb és legkedveltebb szentjének liturgikus ünnepe. A Magyar Katolikus Püspöki Konferencia (MKPK) körlevelet intézett a hívek felé, amelyet november 13-án, az évközi XXXIII. vasárnapi szintmiséken olvastak fel a katolikus templomokban.

Szent Márton püspökre emlékeztek a Dombóvári Árpád-házi Szent Erzsébet Katolikus Óvodában november 10-én. Márton napjához számos népszokás és hiedelem is kapcsolódik, melyeket a programok során felidéztek. Az óvoda beszámolóját közöljük.

A források szerint 24 évesen vadászbalesetben elhunyt Árpád-házi herceg életét megelevenítő, megrendítő módon dramatizált diákelőadással, majd pedig ifjúsági szentmisével emlékeztek az intézmény névadó szentjére a siklósi Szent Imre Katolikus Iskola tanulói és munkatársai október 28-án a Szentháromság-templomban. A szentmisét Felföldi László megyéspüspök celebrálta.

Pécs második püspöke, Szent Mór, az egyházmegye társvédőszentje iránti tiszteletből 1848-ban kápolnát szenteltek a Pollack Mihály tervei alapján átépített székesegyházban, ahol 2022. október 25-én tematikus tárlatvezetést tartottak az érdeklődők számára. Bodnár Boglárka muzeológus - a honlapunkon korábban már megjelent - írását adjuk közre.

A nőnap alkalmából női szenteket bemutató sorozatunkban idén Szent Borbálával ismerkedhetnek meg olvasóink. A katolikus egyház december 4-én ünnepli Borbálát, akit nagy tisztelet övezett a középkortól kezdődően, és népszerűségéből az újkorban sem veszített. Szent Borbála a négy fő szűz egyike (Virgines Capitales) Szent Dorottya, Szent Margit és Szent Katalin mellett, aki 306 körül Nikomédiában (ma Kis-Ázsia, Törökország) halt vértanúhalált.

Szent Balázs püspök élettörténetét idézzük fel liturgikus emléknapján, február 3-án. A vértanú püspök emlékezete különösen a névadásban és a népszokásokban él elevenen.

Szent Balázs, a vértanú püspök élettörténetét idézzük fel liturgikus emléknapján, február 3-án. 

Szalézi Szent Ferenc a vigasztalás mestere volt, mindenkivel jóságosan, együttérzően bánt. Jellemző mondata volt: „Egy csepp mézzel több legyet lehet fogni, mint egy hordó ecettel.”  Liturgikus emléknapja: január 24.

Január 7-én a domonkos rendi Penyaforti Szent Rajmundot, ügyvédek, ügyészek védőszentjét ünnepli az Egyház. Kiváló gyóntató és bölcs jogász volt, ő állította össze az első egyházjogot. Nolaszkói Péterrel megalapította a Fogolykiváltó Boldogasszonyról elnevezett mercedáriusok rendjét.

Boldog IX. Piusz pápa 1870. december 8-án írta alá Quemadmodum Deus kezdetű dekrétumát, mellyel a Katolikus Egyház védőszentjévé nyilvánította Szent Józsefet. Ferenc pápa 150 évvel később, 2020. december 8-án tette közzé Patris corde kezdetű apostoli levelét.

A pécsi székesegyház déli altemplomi lejárójának falán láthatjuk a betlehemi gyermekgyilkosság domborművi ábrázolását az alvó háromkirályok, valamint az egyiptomi menekülés jelenetei között. A dombormű azoknak a gyermekeknek állít emléket, akiket Heródes öletett meg Jézus születése után, a prófétai ígéreteket beteljesítő Messiás király miatt, azt gondolván, hogy így megmentheti királyságát. Ezekre a gyermekekre emlékezünk az aprószentek ünnepnapján, december 28-án.

Boldog IX. Piusz pápa 1870. december 8-án írta alá Quemadmodum Deus kezdetű dekrétumát, mellyel a Katolikus Egyház védőszentjévé nyilvánította Szent Józsefet. Ferenc pápa 150 évvel később, 2020. december 8-án tette közzé Patris corde kezdetű apostoli levelét.

A pécsi Szent Péter és Szent Pál Székesegyház védőszentjeinek főünnepén Felföldi László pécsi megyéspüspök a jelenlévő paptestvéreivel együtt mutatott be szentmisét az egyházmegye főtemplomában.

Boldog IX. Piusz pápa 1870. december 8-án írta alá Quemadmodum Deus kezdetű dekrétumát, mellyel a Katolikus Egyház védőszentjévé nyilvánította Szent Józsefet. Ezen alkalom 150. évfordulóján, 2020. december 8-án tette közzé Ferenc pápa Patris corde- Atyai szívvel kezdetű apostoli levelét, s egyúttal meghirdette a Szent József-évet, amely 2021. december 8-ig tart.

Szent Rita ünnepet tartottak Szekszárdon. A Szent József Iskolaközpont Szent Rita Katolikus Tagóvodájának növendékei május 21-én színes programokkal emlékeztek névadójukra.

Boldog IX. Piusz pápa 1870. december 8-án írta alá Quemadmodum Deus kezdetű dekrétumát, mellyel a Katolikus Egyház védőszentjévé nyilvánította Szent Józsefet. Ezen alkalom 150. évfordulóján, 2020. december 8-án tette közzé Ferenc pápa Patris corde- Atyai szívvel kezdetű apostoli levelét, s egyúttal meghirdette a Szent József-évet, amely 2021. december 8-ig tart.

Boldog IX. Piusz pápa 1870. december 8-án írta alá Quemadmodum Deus kezdetű dekrétumát, mellyel a Katolikus Egyház védőszentjévé nyilvánította Szent Józsefet. Ezen alkalom 150. évfordulóján, 2020. december 8-án tette közzé Ferenc pápa Patris corde- Atyai szívvel kezdetű apostoli levelét, s egyúttal meghirdette a Szent József-évet, amely 2021. december 8-ig tart.

Boldog IX. Piusz pápa 1870. december 8-án írta alá Quemadmodum Deus kezdetű dekrétumát, mellyel a Katolikus Egyház védőszentjévé nyilvánította Szent Józsefet. Ezen alkalom 150. évfordulóján, 2020. december 8-án tette közzé Ferenc pápa Patris corde- Atyai szívvel kezdetű apostoli levelét, s egyúttal meghirdette a Szent József-évet, amely 2021. december 8-ig tart.

Piusz pápa emléknapján az elmúlt 500 év két legjelentősebb egyházi zsinatával, a Trienti- és a Második Vatikáni Zsinattal kapcsolatos írással tekintünk vissza a szent életére. 

Boldog IX. Piusz pápa 1870. december 8-án írta alá Quemadmodum Deus kezdetű dekrétumát, mellyel a Katolikus Egyház védőszentjévé nyilvánította Szent Józsefet. Ezen alkalom 150. évfordulóján, 2020. december 8-án tette közzé Ferenc pápa Patris corde- Atyai szívvel kezdetű apostoli levelét, s egyúttal meghirdette a Szent József-évet, amely 2021. december 8-ig tart.

Boldog IX. Piusz pápa 1870. december 8-án írta alá Quemadmodum Deus kezdetű dekrétumát, mellyel a Katolikus Egyház védőszentjévé nyilvánította Szent Józsefet. Ezen alkalom 150. évfordulóján, 2020. december 8-án tette közzé Ferenc pápa Patris corde- Atyai szívvel kezdetű apostoli levelét, s egyúttal meghirdette a Szent József-évet, amely 2021. december 8-ig tart.

A lourdes-i látnokra, a betegek védőszentjére emlékezünk liturgikus emléknapján, április 16-án.

Boldog IX. Piusz pápa 1870. december 8-án írta alá Quemadmodum Deus kezdetű dekrétumát, mellyel a Katolikus Egyház védőszentjévé nyilvánította Szent Józsefet. Ezen alkalom 150. évfordulóján, 2020. december 8-án tette közzé Ferenc pápa Patris corde- Atyai szívvel kezdetű apostoli levelét, s egyúttal meghirdette a Szent József-évet, amely 2021. december 8-ig tart.

A család évéhez, a Szentatya szándékához kapcsolódva a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia a Katolikus Kulturális Hetek programsorozat keretében vers és novella író pályázatot hirdet.

„Nagy szent, akire rábízhatjuk életünket” – ezekkel a szavakkal emlékeztette Ferenc pápa néhány nappal Szent József emléknapja előtt a híveket arra, hogy ma, Amoris leatitia (A szeretet öröme) kezdetű apostoli buzdítása kiadásának ötödik évfordulóján a családoknak szentelt év kezdődik.

Március 9-én Római Szent Franciskára emlékezünk, a santa maria nuova kolostor oblátus közösségének alapítójára.

Mátyás apostolt sírja a mai Németországban található. Tizenharmadik apostolnak is nevezik – Júdás miatt, aki elárulta Jézust. Az Egyház február 24-én ünnepli.

A katolikus iskolák, a teológusok és a filozófusok védőszentje, Dominikánus szerzetes és az egyház doktora Aquinói Szent Tamás (1225-1274). 

Szent Pál apostol megtérésének ünnepe január 25. "A népek apostola"-ként is emlegetett szent életéről egy összefoglalóval emlékezünk.

Január 20-a az egyetlen magyar alapítású férfi szerzetesrend, a pálosok alapítójának liturgikus emléknapja. 

Remete Szent Pál, sivatagi atya a pálosok számára a hit példa­képe. Amikor Pál a Thébai sivatagba menekült, több évnyi magányában hivatását fedezte ott fel, munkával és imádkozással töltötte idejét. 

December 27-én, a Szent Család vasárnapján Dr. Kajtár Edvárd, a Székesegyház plébánosa celebrált ünnepi szentmisét a Pécsi Bazilikában.

December 21. Canisius Szent Péter (1521-1597) Jezsuita pap és misszionárius emléknapja. A egyháztanító élettörténetével és imádságos elmélkedéseivel gondoljunk ma rá! 

Advent második hetének péntekén Dallos Tamás püspöki szertartó atya mutatott be hajnali szentmisét a Székesegyházban.

Ambrus egyik önéletrajzírója megjegyezte, hogy az emberek még az utolsó ítéletkor is két csoportra fognak oszlani, egyfelől azokra, akik csodálták Ambrust, másfelől azokra, akik ki nem állhatták. Ambrus a tettek embere volt, aki mély nyomot hagyott kortársai életében is. Számos királyi személyiség is volt azok között, akiknek súlyos isteni büntetésben volt részük, amiért Ambrus útjába próbáltak állni.

A bányászok védőszentje az egyik legnépszerűbb szent. Borbála napjához december 4-én különleges szokás kötődik, ami jól jön a kertészeknek, a gyerekeket pedig elbűvöli.

Mi is szeretnénk kifejezni hálánkat az iránt a baszk fiatalember iránt, kinek életében csak egy dolog számított: vinni szét, szerteszét Jézus szent nevét az egész világon. Bárcsak az ő szívének tüze átforrósítaná a miénket is.

A római katolikus szertartáskönyv előírása, hogy minden oltárban valamelyik szent ereklyéjét kell elhelyezni, hogy azon misézni lehessen: a Pécsi Székesegyház különösen gazdag régi csontereklyékben. Sorozatunkban levéltári és könyvtári források alapján az ismertebbek történetét mutatjuk be. 

A pécsi Székesegyház elfeledett, Kiss György-féle apostolszobrainak históriája

Az internetes hittanverseny utolsó fordulójához érkezett. A mostani feladatlap témája továbbra sem távolodik el a 2020-as Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszustól: mivel már elérhető a kongresszus eseményeinek listája, azzal kapcsolatban kell kérdésekre válaszolniuk a versenyzőknek, majd egy múlt századi jelentős magyar egyházi alakot kell felismerniük és megismerniük, végül a nyár eleji pápalátogatással kapcsolatban kell számot adniuk tudásukról.

Az internetes hittanverseny 3. fordulója újabb kihívások elé állítja a versenyzőket: a feladatlap témája továbbra is a 2020-as Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus, amely kapcsán néhány eucharisztikus szenttel kapcsolatban kell kutatásokat végezniük, logikai és földrajzi készségek gyakorlásával, majd a szentmisével és a szentmise tárgyaival kapcsolatban kell számot adniuk tudásukról, végül – kicsit belehelyezkedve a főszervezők helyzetébe – egy olyan online rovat megtervezése a cél, ami a kongresszus népszerűsítését szolgálja.

LD honlap logó