Ambrus egyik önéletrajzírója megjegyezte, hogy az emberek még az utolsó ítéletkor is két csoportra fognak oszlani, egyfelől azokra, akik csodálták Ambrust, másfelől azokra, akik ki nem állhatták. Ambrus a tettek embere volt, aki mély nyomot hagyott kortársai életében is. Számos királyi személyiség is volt azok között, akiknek súlyos isteni büntetésben volt részük, amiért Ambrus útjába próbáltak állni.

Amikor Jusztina császárnő megpróbált megszerezni két bazilikát az Ambrushoz tartozó katolikus hívektől, hogy azokat az ariánusoknak adja, Ambrus azzal provokálta a bíróság eunuchjait, hogy végezzék ki őt magát. A birodalmi katonák láttán, saját emberei mind mögé sorakoztak. Lázadások közepette ő egyszerre tüzelte és csitította embereit elbűvölő, húsvéti dallamokra épülő új himnuszokkal.

Auxentius ariánus püspökkel folytatott vitáiban – aki Isten megkoronázott uralkodóját feljebbvalónak tartotta Krisztus megkoronázott püspökénél – Ambrus a következő álláspontra helyezkedett: „Az uralkodó az egyházban van, és nem áll az egyház felett.” Nyilvánosan figyelmeztette Theodoziusz császárt, amiért az 7000 ártatlan embert lemészároltatott. Az uralkodó nyilvánosan bűnbánatot tartott elkövetett bűnéért. Ilyen volt Ambrus, akit Milánóba küldtek, hogy ott legyen a római birodalom kormányzója, és bár még csak katekumen volt, a nép mégis azt akarta, hogy ő legyen püspökük.

Van azonban egy másik oldala is Ambrusnak – az, amely a hippói Ágostont is befolyásolta, akit Ambrus meg is térített. Ambrus alacsony termetű, hosszúkás, melankolikus arcú, nagy szemű, magas homlokú, szenvedélyes ember volt. Magunk előtt látjuk törékeny termetét, ahogy kezével átöleli a szentírást. Ez volt az arisztokrata származású és tanult Ambrus.

Bár Ágoston számára Ambrus ékesszólása nem volt olyan megnyugtató és érdekes, mint a kortársaké, Ágoston mégis mélyebbnek tartotta Ambrus beszédeit. Ambrus prékikációi gyakran Cicero beszédeihez hasonlítottak, és gondolatai elárulták, hogy kora gondolkodói és filozófusai hatással voltak rá. Nem érzett skrupulust, amikor hosszan idézett pogány szerzőket. A szószéken dicsőséget hozott neki abbéli képessége, hogy fel tudta vonultatni „az egyiptomiak aranyát”, vagyis azt a zsákmányt, amelyet pogány filozófusoktól vett át.  

Prédikációi, írásai, és személyes élete olyan embert tárnak elénk, aki gondolkodásában nem volt evilági, mégis belefolyt korának nagy eseményeibe. A humanitás Ambrus számára mindenek előtt a „lelket” jelentette. Ahhoz, hogy helyesen tudjunk gondolkodni Istenről és a hozzá legközelebb álló emberi lélekről, nem időzhetünk materiális dolgoknál. Ambrus lelkes bajnoka volt a megszentelt szüzességnek. 

Ambrus Ágostonra gyakorolt hatása mindig vita tárgya lesz. A Vallomások férfias, nyers találkozásokról számolnak be Ambrus és Ágoston között, de nincs kétség afelől, hogy Ágoston mély nagyrabecsülést érzett a tanult püspök iránt.

Afelől sincs kétség, hogy Szent Mónika úgy szerette Ambrust, mint Isten angyalát, aki gyökerestül kitépte fiát korábbi létmódjából, és ő vezette Krisztusról való meggyőződésére. Végülis Ambrus volt az, aki kezét a mezítelen Ágoston vállára tette, amikor az alámerült a keresztelő kútban, hogy magára vegye Krisztust.

Reflexió
Ambrus a kereszténység igazi katolikus karakterét állítja elénk. Tanulmányaiban, a jogban, az ókor és kora  kultúrájában elmélyült ember. Mégis az evilág dolgaiban való aktív részvétel közepette is, Ambrus életét és prédikációját ez a gondolat irányítja: A szentírás rejtett jelentése arra hívja lelkünket, hogy egy másik világ felé emelkedjék.

Szent Ambrus védőszentje:

a méhészeknek
a koldusoknak
a tanulásnak
Milánónak

Szentmise közvetítések banner v2

 

Szentmise közvetítések banner v2

 

2024 április
H K Sz Cs P Szo V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 1 2 3 4 5

Közelgő események

Férfitalálkozó :
Szekszárd -
2024. 04. 19. - 2024. 04. 19.
HOLY MASS - Angol nyelvű szentmise a székesegyházban:
-
2024. 04. 21. - 2024. 04. 21.
Lelki délutánok - Paks:
-
2024. 04. 21. - 2024. 04. 21.
Férfitalálkozó :
Paks -
2024. 04. 26. - 2024. 04. 26.
Férfitalálkozó :
Tamási -
2024. 05. 03. - 2024. 05. 03.

partnerek Báta

partnerek Máriagyűd

partnerek Napi evangélium

partnerek kórházlelkészség