Szent Márton püspökre emlékeztek a Dombóvári Árpád-házi Szent Erzsébet Katolikus Óvodában november 10-én. Márton napjához számos népszokás és hiedelem is kapcsolódik, melyeket a programok során felidéztek. Az óvoda beszámolóját közöljük.

 A mindennapokon túl az intézmény keresztény szellemiségű nevelő munkája az ünnepek és hagyományok köré fonódik. Ilyenkor minden egy kicsit más! Fontos számunkra, hogy az ünnep és az ünnepre való készülődés folyamata jó hangulatú együttlét legyen a gyerekek számára, vonzó tevékenységekkel, programokkal. Arra törekszünk, hogy a külsőségek és a tartalom harmonikusan kapcsolódjanak össze.

Szent Márton ünnepére is nagy izgalommal készültek az óvoda csoportjai. A hét folyamán a gyerekek csendes percek, dramatikus játékok által idézték fel a püspök életét övező mesés legendát. Óvodai nevelésünkben nagy hangsúlyt fektetünk arra, hogy a szentek életének megismertetésével olyan példaképeket állítsunk a gyerekek elé, akik pozitív tulajdonságaikkal irányt mutatnak az Istennel való személyes találkozásra. Szent Márton története különösen nagy hatással van a gyerekekre. Jósága által fényt és meleget áraszt a szenvedő emberek felé. Életének üzenete: legyünk mindig alázatosak, tegyünk jót, amikor csak tudunk, és ne feledkezzünk meg a rászorulókról!

szent marton9

Az óvoda növendékei a teremtett világ tevékeny megismerése során idézték fel a jeles naphoz kötődő népszokásokat, hiedelmeket, időjóslásokat, népi rigmusokat. Tevékenységeik közben ludas-libás mondókákat, verseket, dalokat tanultak, népi játékokat játszottak, libás meséket hallgattak. Ügyes kezek szorgos munkájával készültek a libás alkotások, a Szent Márton napi lámpások, fejdíszek.

szent marton10

November 10-én, az óvoda udvarán dr. Hegedüs János plébános, iskolalelkész köszöntötte az ovisokat. A Szivárvány, Napocska, Holdacska és Csillag csoportosok dalos játékai gazdagították az ünnepet. A közös táncház után, Szent Mártonnak öltözött ovis társukat is megkeresték egy bújócska játék keretében. A délelőtt további részében lámpásaikkal sétát tettek az óvoda környező utcáiban. A Márton-napi lámpás felvonulás a szent emlékét hivatott őrizni, és a jócselekedeteket jelképező fényt kívánja eljuttatni az emberekhez.  Az oviba visszatérőket ünnepi ebéd és lúdláb torta várta.

A nap zárásaként arra kértük a szülőket, hogy otthon, családi körben is gyújtsák meg a gyerekekkel közösen lámpásaikat. Legyen a láng az összetartozás jelképe is!

szent marton11

A német nemzetiségi Holdacska csoportba járó gyerekek rendszeresen részt vesznek a városi lámpás felvonuláson és ünnepen, ahol táncukkal november 11-én idén is gazdagították a Művelődési Házban hagyományosan megrendezett gálaműsort. A gyerekek tánca most is nagy sikert aratott a szülők és vendégek körében.

szent marton7

Az idei tanévben óvodásaink egy csoportja a Szent Márton Katolikus Óvoda meghívására, Alsószentmártonba látogatott, hogy együtt ünnepelhessenek az egyházi intézmények kispajtásai. A falu lakói nagy szeretettel fogadták a dombóvári vendégeket. Mivel az óvodák második alkalommal találkoztak, a kirándulás résztvevői már ismerősként üdvözölték egymást. Az helyi és vendég óvodások műsorát ünnepi szentmise követte. A színes gyermekprogramokba vidáman vetették bele magukat az ovisok, hiszen légvár, körhinta, kézműves tevékenységek, horgászás és csillámtetoválás is várta őket. A program közös ebéddel zárult.

Szöveg: Királyné Lukács Gyöngyi óvodapedagógus
Fotó: Keszthelyi Tamás és a Dombóvári Árpád-házi Szent Erzsébet Katolikus Óvoda

 

Pécsi Egyházmegye

Az oldalon közzétett fotók és a szöveg részben vagy egészben történő felhasználása kizárólag forrásmegjelöléssel vagy a Pécsi Egyházmegye írásos hozzájárulásával engedélyezett.

Szentmise közvetítések banner v2

 

Szentmise közvetítések banner v2

 

2024 február
H K Sz Cs P Szo V
29 30 31 1 2 3 4
5 6 7 8 9 10 11
12 13 14 15 16 17 18
19 20 21 22 23 24 25
26 27 28 29 1 2 3

Közelgő események

Férfitalálkozó :
Tamási -
2024. 03. 01. - 2024. 03. 01.
HOLY MASS - Angol nyelvű szentmise a székesegyházban:
-
2024. 03. 03. - 2024. 03. 03.
Férfitalálkozó :
Dombóvár -
2024. 03. 08. - 2024. 03. 08.
Német nyelvű szentmise a székesegyházban:
-
2024. 03. 17. - 2024. 03. 17.
Férfitalálkozó :
Szigetvár -
2024. 03. 22. - 2024. 03. 22.

partnerek Báta

partnerek Máriagyűd

partnerek Napi evangélium

partnerek kórházlelkészség