Január 20-a az egyetlen magyar alapítású férfi szerzetesrend, a pálosok alapítójának liturgikus emléknapja.
Egykor az úttalan pusztáknak útjain járva
Nagy hegyek alján kis kunyhókban laktak atyáink
S barlangok rejtették őket el a világtól.
Boldog Özséb, ez a szent ember, remete, pap, emelte
Itt a Keresztnek tiszteletére ezt a monostort,
Jöttek is ide hozzá a Testvérek seregestől
S elhagyva a magányt kezdtek közös életet élni.
Innen terjedt szét a világra Remete Szent Pál
Rendje, amelynek hófehér a ruhája s a lelke.
Nagy folyamok is ilyen kicsi forrásból fakadoznak.
(Fráter Varsányi István verse a pilisi Szent Kereszt kolostor alapításáról. Arcok a magyar középkorból, Szépirodalmi Könyvkiadó, 1983, 42.oldal)
Özséb 1200 körül született Esztergomban, Magyarország akkori fővárosában. Szülei gondos nevelésben részesítették, keresztény hagyományok szerint. A Szent István által alapított káptalani iskolába járatták. Korán megtanult írni, és jobban vonzódott a könyvekhez, mint a játékokhoz.
„Pajtásainak haszontalan szórakozásait elkerülte. És mégis, ez a szelíd, komoly, elvonultságra hajló, könyveket bújó kisfiú senkinek sem volt terhére, sőt, akik közelében éltek, nem győztek betelni szeretetreméltó látásával és édes szavaival.” (P. Gyöngyösi Gergely, krónikás)
Szerette a magányt, félrevonulva, tanulmányaiban elmerülve érezte jól magát.
Szemlélődő hajlama egyre erősebben mutatkozott meg, mely szinte "predesztinálta" a remeteségre. A krónikás, Özséb külsejéről is megörökített feljegyzéseket: feltűnően szép fiatalember volt, aki mindig derűsen, kedvesen mosolygott.
Gazdag imaélet, böjtölés, elmélkedések érlelték hivatását, pap lett. ,,Minden nap mély áhítattal mutatta be a szentmisét, ami akkor ritka és szokatlan dolog volt.'' (P. Gyöngyösi Gergely, krónikás)
Özsébet az esztergomi főkáptalan rövidesen tagjai sorába iktatta, kanonok lett. Áhítattal teli szentmiséit, buzgóságát látván mindenkit Isten szeretetére gyullasztott. Nemcsak hitben, de tettekben is példamutató, hiteles ember volt. Mint kanonok, jövedelmét a szegények szolgálatára fordította, és nemcsak ruhát, ételt adott nekik, hanem a lelkükkel is törődött. Kapuja mindig, mindenki előtt nyitva állt.
A pilisi erdőrengetegből érkeztek hozzá olyan emberek is, akik nem kéregetni jöttek hozzá, hanem saját maguk által készített tárgyakat hoztak és szerényen azt kérték, hogy cserélje be ezeket számukra ruhára vagy ételre. Szürke, remete köntöst viseltek, és az erdő szent magányában éltek elvonulva a világtól, az imának, és vezeklésnek szentelve életüket.
Özséb szerette ezeket a szerény, imádságos embereket, többször is felkereste őket remeteségükben. Csodálta egyszerű, Istennel teli, tiszta életüket, zavartalan békéjüket a természet áhítattal teli csendjében. Valószínűleg "lelki atyjuk" is volt: gyóntatta, és vezette őket a lelki élet ösvényein. Özséb maga is egyre inkább vágyódott a magány felé, a pilisi erdők vadonjába.
Az 1241-es tatár betörés azonban késleltette tervének magvalósításában, mert a hatalmas pusztítás és könyörtelenség miatt kétségbeeső, vigaszra szoruló emberek szolgálata került előtérbe, akikkel egész nap tömve voltak a templomok, főleg a székesegyház. Ő mindenütt ott volt, ahol segíteni kellett, és együtt imádkozott a néppel. Aztán másfél évi pusztítást követően a főkán halálhírére visszavonult a tatár sereg. Özséb négy éven keresztül segített az újjáépítésben, gondozta a megtört emberek lelkét. 1246-ban azonban lemondott kanonoki méltóságáról, javait szétosztotta a rászorulók között, és Váncsai István érsek engedélyével a Pilisszántó közelében lévő sziklás rengetegbe vonult. Imának, böjtölésnek szánta az életét, melyet a nemzetért ajánlott fel. Első ténykedése az volt, hogy hármas barlangja alatt a forrás mellé letűzte a szent keresztet. In Cruce salus, „keresztben az üdvösség”: ez volt a jelszava és meggyőződése. Életszentségének híre hamar elterjedt az egész vidéken, sokan járultak hozzá tanácsért, és nemsokára követői is lettek, akik magukévá tették szigorú vezeklő életmódját.
Boldog Özséb életét nem szövik át legendák. Egy alkalommal viszont csodálatos látomásban részesült, amely döntő volt további életútjára. „Egy éjjel, imádság közben, az erdő mélyén sok apró lángot pillantott meg. A lángocskák egymás felé tartottak, s végül Özséb atya keresztje előtt tüzes fénynyalábbá olvadtak össze.” Özséb a különös tüneményben égi jelet vélt felfedezni. Úgy érezte, a látomás jelentése az, hogy a szétszórtan élő remeték „lángjait” neki kell összegyűjtenie egy közösségbe. Egy olyan közösségbe, ahol életükkel, példájukkal, tudományukkal napként ragyoghatnak az Egyházban, és támogathatják egymást Isten buzgóbb szolgálatában. (Az amerikai egyesült államokbeli pálos közösség „A man of fire”, A tűz férfija”-ként emlegeti Özsébet.)
1250-ben Pilisszántó közelében, a Szent Kereszt megtalálásának tiszteletére templomot építettek, melyhez egy monostor csatlakozott az együtt lakó remeték számára.
Özséb ezt követően felkereste az ország nagyobb remeteségeit. Először a Pécs melletti Szent Jakab-hegyi remetéket látogatta meg. Ők már 1225-től közös életet éltek. Elkérve szabályzatukat, melyet számukra Bertalan pécsi püspök készített, a két monostor egyesült. Tagjai Özsébet választották meg első tartományfőnökükké, mert elismerték magas képzettségét, életszentségét és szervezői képességét. Közösségüket Özséb, Remete Szent Pál oltalma alá helyezte, mert mint első remete, ő volt ennek az életformának az elindítója. Szerénységét mutatja, hogy mintegy el akarta hárítani magáról a rendalapítónak kijáró tiszteletet, és Remete Szent Pál palástja alá rejtőzött. A közösség tagjai magukat "Első Remete Szent Pál testvéreinek" nevezték. (Ebből a hivatalos elnevezésből rövidült le a rend népies neve: pálosok.) Mivel az első monostor a Szent Kereszt tiszteletére épült, sokáig a "Szent Kereszt testvéreinek" is hívták őket. E két kolostorhoz az idők folyamán egyre több és több kolostor csatlakozott.
Boldog Özséb 1262-ben néhány társával elment Rómába, azzal a céllal, hogy megszerezze a Szentszék jóváhagyását és megerősítését a rendalapítással kapcsolatban. „Özséb az Úristen indíttatása miatt úgy gondolta, hogy egy külön rendet kell létrehoznia, mert a remeteélet volt a karizmájuk, ezt a hivatást akarták megőrizni.” (Aczél László Zsongor OSPE)
A magyar édesanyától származó Aquinói Szent Tamás pártfogását sikerült megkapnia IV. Orbán pápa előtt, és a pápa bár jóváhagyta az új Rendet, nem engedte meg Szent Ágoston Regulájának átvételét, mert nem voltak biztosítva a szükséges anyagi feltételek. Emiatt egyelőre Pál veszprémi püspök lett megbízva az ideiglenes szabályok megszerkesztésével. A Rend hivatalos, római jóváhagyására csak 1308-ban került sor, ekkor tértek át a Szent Ágoston szabályai szerint való életre. Ezt azonban Özséb atya már nem érhette meg. Súlyos betegség után, 1270. január 20-án halt meg az általa alapított Szent Kereszt monostorban. Halálos ágyán a szabályok pontos megtartására, testvéri szeretetre és példaadásra buzdította tanítványait, valamint az elmélkedés és magány szeretetére, Krisztus buzgó követésére. Jézus és Mária szent nevével az ajkán lehelte ki lelkét. Rendtársai a templom sírboltjában temették el, azzal vigasztalva egymást, hogy földi atya helyett égi pártfogót nyertek.
A fehér ruhás pálosok öt házban éltek Magyarországon. Ma hozzávetőlegesen 300 pálos szerzetes él a világ különböző tájain, az USA-tól Dél-Afrikáig minden lakott kontinensen működnek pálosok, a legtöbben Európa országaiban. Történelmi okok miatt, 1785-ben a központ Lengyelországba tevődött át. Ők gondozzák a világhírű czestochowai kegyhelyet.
A boldoggá avatásról
A pálos rendben íratlan szabály, hogy nem kérik a tagok szentté avatását az egyháztól, mert „minden pálosnak szentnek kell lennie”. A hívek azonban nagyon igényelték, hogy Remete Szent Pál mellett, Boldog Özséb tisztelete jobban kidomborodjon. Amikor Árva Vince atya vette át a közösség irányítását, a márianosztrai egyházközséget kérte meg, hogy legyen a boldoggá avatási eljárás kérelmezője. Lékai László bíboros támogatta a kérelmet. Később a lengyelországi rendi elöljáróság is felkarolta az ügyet. 2004. november 16-án a pálos rendi szentek kalendáriuma jóváhagyása kapcsán II. János Pál pápa jóváhagyta Özséb tiszteletét, a cultus continuus, vagyis a folyamatos tisztelet alapján január 20-ára.
A rendi elöljáróság megbízásából Aczél László Zsongor állította össze Özséb atya miséjének és zsolozsmájának szövegét. Ezt felterjesztették a Szentségi és Istentiszteleti Kongregációhoz jóváhagyásra, és a pálos rend „belső” használatra megkapta az engedélyt, hogy Özséb atyát a boldogok között tisztelhessék misével és zsolozsmával.
Aczél László Zsongor atya, az Országos Liturgikus Tanács akkori titkáraként javasolta a tanács püspök elnökének, Konkoly Istvánnak, hogy terjesszék a Püspöki Konferencia elé esztergomi Boldog Özséb tiszteletének egész Magyarországra történő kiterjesztését. Az Istentiszteleti és Szentségi Kongregáció prefektusa, Francis Arinze bíboros, 2008. február 28-án kelt, Erdő Péter bíboros atyához címzett levelében engedélyezte, hogy Boldog Özséb áldozópap ünneplését a magyar liturgikus naptárba január 20-ához, nem kötelező emléknapként beillesszék.
„Özséb a papi élet nagylelkűségét, a szabadság és az állandó rendelkezésre állás eszményét, a másokért élő és Krisztushoz életformájának részleteiben is szeretettel ragaszkodó pap képét állította maga elé. (…) „Adja Isten, hogy bennünk, mai magyar katolikusokban is erősödjön hivatásunk érzése, a nagylelkűség és a komolyság szelleme, hogy Isten szeretetének eszközei lehessünk egész népünk számára! Ha a Gondviselés a tatárjárás után lehetővé tette a fizikai és lelki újjászületést, ma is bizalommal kérhetjük, hogy minden nehézség ellenére áldja meg, újítsa meg családjaink, papjaink, szerzeteseink és egész népünk életét. Magyarok Nagyasszonya, könyörögj érettünk! Esztergomi Boldog Özséb, könyörögj érettünk! Ámen.” (Erdő Péter bíboros, prímás)
Forrás, fotó: katolikus.hu, magyarkurir.hu, palosrend, Új Ember, varak.hu
