A 2020-as Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszusra készülve körútra indul a bátai Szent Vér ereklye a pécsi egyházmegye területén.

Krisztus vérereklyéinek tisztelete az egyház történetének kezdetéig nyúlik vissza. A hagyomány szerint a Golgotán fölfogták és áhítattal őrizték a Krisztus oldalából folyó vér egy részét. A középkorban azután egyre fontosabb lett az oltáriszentség kultusza, és az eucharisztikus csodák folytán az oltáriszentségben megjelenő vért is ereklyeként kezdték tisztelni. Hasonlóan a bátai csodához, 13-14. századi vérző szentostyákról szerte a világban maradtak fenn írásos emlékek. A bátai Szent Vér ereklyéről a legkorábbi adatot a Thuróczi-krónika szolgáltatja, amely már országosan ismertként tünteti fel. Bővebb felvilágosítást ad az ereklyéről IV. Jenő pápa bullája, amely búcsút engedélyez az apátságnak. Ennek tanúsága szerint Zsigmond király azzal a kéréssel fordult a Szentszékhez, hogy „a Szent Benedek rend bátai monostorának, hol Krisztusnak csodálatos, az Oltáriszentségből kiömlő vére és néhány más ereklye van”, búcsút engedélyezzen. A török pusztítás következtében végül az ereklye 1539-ben megsemmisült.

szentver brenner web 20180830 8

2017. szeptember 16-án, a bátai Szent Vér búcsún Viliam Judák nyitrai megyéspüspök ünnepélyes keretek között adta át Udvardy György megyéspüspöknek a Garamszentbenedeken őrzött, Krisztus vérével átitatott szövetből leválasztott partikulát, így évszázadok elteltével újra jelen van a Szent Vér az ősi magyar kegyhelyen. 2019-ben, a 2020-as eucharisztikus kongresszus második előkészületi évében az ereklyét körútra viszik a Pécsi Egyházmegyében.

Február 22. és március 1. között az ereklyét a tamási esperesi kerület fogadja, a hét programja az alábbiak szerint alakul:

Február 22. péntek délután fél 5-kor érkezik Iregszemcsére, 5 órakor szentmise, majd szentóra. Este 7-kor Tamásiba érkezik.

Február 23-24-25-26: Tamásiban lesz az ereklye. 23-án szombaton délelőtt 9 órától 16 óráig a kihelyezett ereklye előtt egyéni imádás. Este 6 órakor szentmise. 24-én, vasárnap, a misék alatt kihelyezve. 13 órától 17 óráig egyéni imádás. 25-26-án, hétfőn és kedden az iskolások csoportonkénti imádása.

Február 27-28-án, szerdán és csütörtökön az ereklye Pincehelyen lesz, ahol esténként 6 órakor szentmise, majd szentóra következik.

Március 1-jén, pénteken az ereklye Simontornyán lesz. Péntek délelőtt 10 órától délután 14 óráig egyéni imádás. Délután, 14.30 órától 16 óráig Ozorán lesz az ereklye, ahol szentmisét és szentségimádást tartanak. Majd Simontornyán délután 17 órától szentségimádás, este 18 órakor szentmise lesz.

A húsvét előtti időszakban lesz Pécsett az ereklye, az öt nagyböjti vasárnapon egy-egy plébánia fogadja majd, a nagyhéten pedig a Székesegyházban lesz látható. Május 18. és 25. között Máriagyűdre viszik, ahol 25-én tartják az egyházmegye elsőáldozóinak találkozóját.

A többi esperesi kerületben az alábbi időpontokban lesz jelen az ereklye, a pontos programról az egyházmegye weboldalán folyamatosan hírt adunk.

  • április 27. - május 4. pécsi kerület (Pécs város kivételével)
  • május 4. – május 11. mohácsi kerület
  • május 11. – május 18. siklósi kerület
  • május 25. –június 1. komlói kerület
  • június 1. – június 8. szigetvári kerület

Fotó: Loósz Róbert

Ungherese V1 web k

 

Szentmise közvetítések banner v2

 

Szentmise közvetítések banner v2

 

Szentmise közvetítések banner v2

 

2024 december
H K Sz Cs P Szo V
25 26 27 28 29 30 1
2 3 4 5 6 7 8
9 10 11 12 13 14 15
16 17 18 19 20 21 22
23 24 25 26 27 28 29
30 31 1 2 3 4 5

Közelgő események

Éjféli szentmise a székesegyházban:
-
2024. 12. 24. - 2024. 12. 25.
Szentév megnyitása a pécsi székesegyházban:
-
2025. 01. 04. - 2025. 01. 04.
Német nyelvű szentmise a székesegyházban:
-
2025. 01. 19. - 2025. 01. 19.

partnerek Báta

partnerek Máriagyűd

partnerek Napi evangélium

partnerek kórházlelkészség