A Pécsi Egyházmegye idén negyedik alkalommal szervez zarándoklatot Bátára, a Szent Vér kegyhelyre.

A szeptember 16-án, két útvonalon haladó zarándoklat mottója idén is így hangzik: „Reményben örülj, békével tűrj, imádkozz szüntelen!”. Az alábbiakban a zarándoklaton való részvételhez szükséges fontos információkat közlünk.

  • Útirány 1: Mohács (Fogadalmi templom), a zarándoklat az 56-os úton halad, megállók a volt Ezüst fenyő fogadó parkolójában, illetve Dunaszekcsőn, a templom mellett, majd Bátán (ez az út kb. 24 km).
  • Útirány 2: Bátaszék (templom) Báta (ez az út kb. 10 km)

 

INDULÁS ELŐTTI TUDNIVALÓK

  • A zarándoklaton mindenki saját felelősségére vehet részt.
  • A zarándoklaton gyalogosan, kerékpárral, autóbusszal, vagy személyautóval lehet részt venni.
  • Jelentkezni a saját plébánián, illetve a Pécsi Egyházmegye Pasztorális Irodáján lehet, a következő címen: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát., tel: 06 72/513-011.
  • A gyülekező alkalmával a résztvevők a rendezőktől „beteg kártyát” kérhetnek (akinek krónikus betegsége van, az beszélje meg háziorvosával, hogy vállalhatja-e a megterhelő utat).
  • Pécsről az 5.15 órakor induló távolsági járattal lehet eljutni Mohácsra (a busz 6.10 órakor érkezik meg az autóbusz-állomásra). Indulás előtt érdemes ellenőrizni az esetleges menetrendi változásokat.
  • Bátán személyautóval a templom nem közelíthető meg. Amennyiben személyautóval, autóbusszal beteg, vagy idős embert szállítanak, az oda kirendelt mikrobuszok felviszik a beteget a templomhoz (a Hunyadi út, Fő utca kereszteződésénél az Információs ponttól).
  • Az idősek és betegek, akik nem tudnak felmenni a bátai templomhoz gyalog, az Információs pontnál kérhetnek segítséget.
  • Személyautók számára parkolási lehetőség a településen, az Árvíz utcában, Sík Sándor utcában, Rákóczi utcában lesz. A parkolást polgárőrök irányítják.
  • A papok, illetve segítők kérjenek parkoló kártyát a megadott címen.
  • Érdemes esőkabáttal, valamint az időjárásnak megfelelően vastag cipővel és réteges öltözékkel készülni.
  • Az út során elhagyott tárgyakat az egészségügyi sátorban, Bátán lehet leadni. A szervezők visszajuttatják a tulajdonosnak.

INDULÁS 1: 2017. SZEPTEMBER 16.

  • Gyülekező 6.30 órától Mohácson, a Fogadalmi templomban.
  • A szervezők a gyülekező ideje alatt is hirdetik a szükséges tudnivalókat, valamint itt vehetők át a „betegkártyák”, imafüzetek, felajánló cédulák. Fontos a pontos érkezés!
  • Indulás 7.00 órakor.

INDULÁS 2: 2017. SZEPTEMBER 16.

  • Gyülekező 9.00 órától Bátaszéken, a templomban.
  • A szervezők a gyülekező ideje alatt is hirdetik a szükséges tudnivalókat, valamint itt vehetők át a „betegkártyák”, imafüzetek, felajánló cédulák. Fontos a pontos érkezés!
  • Indulás 9.15 órakor.

KERÉKPÁROSOK

Lehetőség van a kerékpárok Pécsről Mohácsra szállítására. Aki élne ezzel a lehetőséggel, szeptember 15-én 16.00 óráig hozza a szállítandó kerékpárt a püspökség portájára.

  • Kerékpárosoknak Mohácson a Fogadalmi templomnál gyülekező 11.00 órakor, majd imádság után indulás az 56-os úton Bátaszék felé. Kerékpárosok Pécsről a 9.15 órakor induló autóbusszal mehetnek Mohácsra.
  • Megérkezéskor a kerékpárokat a templomhoz vezető út (Hunyadi u.) elején található faluház udvarában hagyhatják biztonságban.
  • A szentmise utáni körmenet végén, a kerékpárokat kérés esetén vissza is szállítják a püspökségre.

MOTORKERÉKPÁROSOK

Motorkerékpárosok saját szervezésben érkeznek Bátára. A motorkerékpárokat a templomhoz vezető utca melletti faluház udvarában hagyhatják biztonságban. A motorkerékpárosoknak orvosi felügyelet nem biztosított. Jelentkezni, illetve információt kérni Tolnai Gábornál a Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. címen lehet.

bata zarandoklat web 20160917 8

ÚTKÖZBEN

  • Gyalogosok bárhol csatlakozhatnak a menethez.
  • Kb. 8 km-enként lesznek megállóhelyek, ahol lehetőség lesz megpihenni, regenerálódni.
  • Az út során és a szentmise alatt folyamatos orvosi ügyelet lesz.
  • A szervezők kérik a plébániákat, hogy hordozható hangosítást, zászlót, településtáblát hozzanak magukkal.
  • A megállóhelyeken és érkezéskor a szervezők ingyenesen osztanak vizet.

MEGÉRKEZÉS

  • A bátai templomban közös imádság lesz.
  • A kegyhelyen gyónásra is lesz lehetőség. A gyóntatóhelyszíneket táblák jelzik.
  • A zarándoklatot záró ünnepi szentmisét 15.00 órakor Udvardy György pécsi megyéspüspök mutatja be a jelenlévő papság koncelebrálásával a bátai templomban. A szentbeszédet a nyitrai püspök, Viliam Judák tartja.
  • A szentmisét követően körmenet lesz a templom körül.

VISSZAUTAZÁS

  • Bátáról Mohácsra, a Bátai elágazótól induló buszokkal lehet eljutni. Autóbuszok indulnak:
    16.09, 17.44, 18.09, 19.09 órakor.
  • Bátáról Pécsre, a Bátai elágazótól induló buszokkal lehet eljutni. Autóbuszok indulnak:
    16.09, 18.09, 19.09 órakor (átszállás nélkül).
  • A szertartás után közvetlenül, a templomhoz vezető utca közeléből is indul autóbusz Mohácson át Pécsre. Jegyeket az autóbuszon kell megvásárolni.

A szervezők mindenkit buzdítanak a részvételre, hogy az egyházmegye minél több híve imádkozhasson együtt a hazáért, az egyházmegyéért, a papokért, a családokért, a betegekért.

Fotó: Pécsi Egyházmegye

Melléklet
Download this file (bata_A3_170821_vagojellel.pdf)Plakát (pdf)[ ]

Ungherese V1 web k

 

Szentmise közvetítések banner v2

 

Szentmise közvetítések banner v2

 

Szentmise közvetítések banner v2

 

2024 december
H K Sz Cs P Szo V
25 26 27 28 29 30 1
2 3 4 5 6 7 8
9 10 11 12 13 14 15
16 17 18 19 20 21 22
23 24 25 26 27 28 29
30 31 1 2 3 4 5

Közelgő események

Éjféli szentmise a székesegyházban:
-
2024. 12. 24. - 2024. 12. 25.
Szentév megnyitása a pécsi székesegyházban:
-
2025. 01. 04. - 2025. 01. 04.
Német nyelvű szentmise a székesegyházban:
-
2025. 01. 19. - 2025. 01. 19.

partnerek Báta

partnerek Máriagyűd

partnerek Napi evangélium

partnerek kórházlelkészség