Az Emmánuel Közösség AVE szolgálata - immár ötödik alkalommal – szervezi meg az elvált szülők hagyományos őszi zarándoklatát szeptember 24-én Bátára. 

Az közösség közleményében arról ír, hogy azok gyerekek, akik nem együtt élő szülők mellett válnak/váltak felnőtté, megsebződnek. De még akkor is fájdalmas számukra szüleik válása, ha idősebb korukban történik. Ezért a közösség fontosnak tartja, hogy a szülők fohászkodjanak gyermekeikért a zarándoklaton. A Szent Vér kegytemplomban szentmisét mutat be a gyermekekért Felföldi László pécsi megyéspüspök, majd közös agapé, gyónási lehetőség és dicsőítés is szerepel a programok között.  

A bátai zarándoklaton egyedülálló szülők zarándokolnak a gyerekeikért, tehát nem velük, hanem értük. A zarándoklat kb. 4,5 km ütemes gyaloglást jelent földúton (ehhez valamennyi erőnlét szükséges), miközben hangosan imádkoznak név szerint a gyermekekért.   

Azokat a szülőket is várják, akik nem tudnak gyalogolni: egy csoport a Szent Vér kegytemplomban végzi majd az imát az Oltáriszentség előtt. 

batai plakat2022

Az ország minden részéből várják az elvált szülőket, azokat is, akik már új kapcsolatban élnek vagy már felnőtt a gyerekük.  A részvétel regisztrációhoz kötött. Regisztráció és bővebb információk a www.avelap.hu oldalon.

 

Pécsi Egyházmegye

Az oldalon közzétett fotók és a szöveg részben vagy egészben történő felhasználása kizárólag forrásmegjelöléssel vagy a Pécsi Egyházmegye írásos hozzájárulásával engedélyezett.

Szentmise közvetítések banner v2

 

2023 június
H K Sz Cs P Szo V
29 30 31 1 2 3 4
5 6 7 8 9 10 11
12 13 14 15 16 17 18
19 20 21 22 23 24 25
26 27 28 29 30 1 2

Közelgő események

Eucharisztikus keresztút és szentmise:
Báta -
2023. 06. 08. - 2023. 06. 08.
A természetes közösségfejlődés:
Magtár Látogatóközpont, Pécs -
2023. 06. 10. - 2023. 06. 10.
Ibafai múzeum megnyitója:
Ibafa -
2023. 06. 10. - 2023. 06. 10.
Úrnapja:
Máriagyűd -
2023. 06. 11. - 2023. 06. 11.
Tanévzáró püspöki szentmise:
Park Utcai Katolikus Általános Iskola és Óvoda, Mohács -
2023. 06. 15. - 2023. 06. 15.

Szentmise közvetítések banner v2

 

partnerek Báta

partnerek Máriagyűd

partnerek Napi evangélium

partnerek kórházlelkészség