A karácsonyi szünetet követően tovább folytatódik és január 10-én Tamásiba érkezik az egyházmegyei férfitalálkozók második nagy témaköre, mely a férfiak imaéletének gazdagodását hivatott segíteni.
Sokszor szavak sem kellenek az imádsághoz. Az imánk sok esetben maga a csend az Isten jelenlétében, miközben Istenre figyelve, rá bízva életünket, megszületik áldása.
Ugyanakkor a személyes istenkapcsolat kiteljesedésén és az imádság méltó megélésén túl a férfiaknak, édesapáknak az imádsághoz kapcsolódó legfontosabb feladata, hogy átadják gyermekeik számára, hogyan hallják meg Isten szavát az életükben, és hogyan kell annak engedelmeskedni: „Szólj, Uram, hallja a te szolgád” (1Sám 3,10). Abban kell segítsék az utánuk következő generációkat, hogy azok meghallják és megértsék a szívükben, lelkükben megszólaló hangot, egy érzést, vagy akár egy üzenetet, melyben Isten emberi szavakon, szándékokon keresztül kér tőlük valamit.
Ha pedig felismerve Isten szándékát és őrá hagyatkozva élünk és imádkozunk, imánk akkor lesz teljes, ha az már nem elsősorban önmagunkra, hanem embertársaink üdvösségére irányul. Fogadj Isten, adjon Isten vagy Isten áldjon – e rövid fohászokkal, imákkal köszöntjük egymást és búcsúzunk egymástól, melyben azt kérjük, azért imádkozunk, hogy a Jóisten kegyelme embertársainknak is megadasson.
Az imádság témakörét januárban további két helyszínre, 17-én Dombóvárra, 24-én Szigetvárra viszi el Felföldi László pécsi megyéspüspök és csapata.
A sorozat harmadik témája, mely január 31-én Pécsen lesz hallható, azt a kérdést bontja majd ki, hogy mit gondol rólunk az Isten.
Az imádság témaköréről készült összefoglaló ITT OLVASHATÓ.
A férfitalálkozók korábbi témái, további helyszínei és időpontjai ITT TALÁLHATÓK.
Szöveg és fotó: Pécsi Egyházmegye
Pécsi Egyházmegye
Az oldalon közzétett fotók és a szöveg részben vagy egészben történő felhasználása kizárólag forrásmegjelöléssel vagy a Pécsi Egyházmegye írásos hozzájárulásával engedélyezett.