Sokszor adunk mások véleményére, fontos számunkra, amit mások gondolnak rólunk. De nem ez a mérvadó, hanem az, amit Isten gondol rólunk. Erről pedig a saját magunkban kialakított istenkép alapján vélekedünk. Istenképünk pedig a sikereink és kudarcaink megélésének módját formálják életünkben – összegezhető röviden az egyházmegyei férfitalálkozó negyedik évada harmadik nagy témakörének üzenete, melynek nyitó alkalmát január 31-én tartották Pécsett, a Magtár Látogatóközpontban.
A 9 állandó helyszínen rendszeresen nagy érdeklődésre számot tartó programon jelen volt a sorozat állandó házigazdája, Felföldi László pécsi megyéspüspök és Koósz Roland, a Pécsi Egyházmegye oktatási irodavezetője, aki 25 éve szolgál az Egyházban és maga is állandó résztvevője a találkozóknak. Az előadó a főpásztor meghívására a témában szerzett személyes élményeit és tapasztalásait is megosztotta jelenlevő férfitársaival.
Az istenképünk
Koósz Roland az istenképiség kialakulásával kezdte mondandóját, mely az életünk egyes szakaszaiban folyamatosan formálódik és alakul, személyiségünk részévé válik, így egy életen át elkísér minket csecsemőkortól a halálunkig. A bennünk kialakult istenképiség minőségében kiemelkedő jelentőséggel bírnak a családban a szüleink révén szerzett hiteles tapasztásaink.
Ennek részeként a szüleinkbe vetett ősbizalom kialakulása, valamint az apaképünk, melyet azon élmények révén tapasztalhattunk meg, amit személyesen megéltünk: az édesapánk meg tudott-e bocsátani bizonyos helyzetekben, tudott-e például elengedni. Érdekes összefüggés, de ha ezeket az élményeket és mintákat éltük meg, akkor életünk folyamán nem lesznek valós félelmeink amiatt, hogy Isten megbocsátja-e a vétkeinket.
Felnőtt korára az embernek kikristályosodik a hite és az istenképe, melyben életünk történései révén szó szerint egy képet alakítunk ki magunkban arról, hogyan gondol ránk és hogyan szeret minket az Isten. Később, az időskor a számvetés ideje, a számtalan elért sikerrel és kudarcokkal a hátunk mögött, amikor a vágyak és félelmek sokasága már tükrözi, hogyan gondoskodik rólunk az Isten, mint szerető Atya. A földi életből távozó személy pedig a belegyökerezett pozitív istenképiség miatt megbékél az Istennel – fogalmazott a személyes élményeket is tartalmazó, hitéről tanúságot tevő előadásában Koósz Roland.
A tékozló fiú hazatérése
A folytatásban Felföldi László püspök a tékozló fiú (Lk 15,11-31) történetén keresztül szemléltette tanítását, melyhez segítségül hívta a Rembrandt által 1669-ben megfestett A tékozló fiú hazatérése című festményt, melynek minden szereplője küldetésében, mint fogalmazott a főpásztor, megtalálhatjuk egyes élethelyzeteink jellemzőit és megszólító, mély üzenetét.
A fiú
Napjaink valódi tragédiáinak sorozata, hogy miként a tékozló fiú tette, a férjek és feleségek kikérik a részüket, azaz elpazarolják idejüket, energiájukat és életüket, ami a családé kellene legyen. Úgy vélik, ami mágnesként elhúzza őket a családtól, abban találják meg örömüket.
Amikor pedig a tékozló fiú, azaz mi magunk rájövünk arra, hogy már mindent eltékozoltunk, elgondolkodunk s ráeszmélünk, hogy mindent elveszítettünk, Csak az Atyát nem. Ezt követi a bűnbánat, majd a megtérés, melyben elindulunk az Istennel. A tékozló fiú elindul az atyai házba, mert tudta, hogy ott van az utolsó esélye. Onnan jött és oda kell visszatérjen. Nekünk is ez az egyetlen esélyünk, akik mindnyájan Isten gyermekei vagyunk és atyánk fiai.
Az Atya
Hogyan tekint ránk Isten? Milyennek lát minket személyes valóságunkban? Ahogy a tékozló fiút látja az apja, aki már messziről meglátja fia érkezését, megesik rajta a szíve, eléje fut, a nyakába borul és megcsókolja. A tékozló fiú atyja irgalmas és megbocsát. A gyermeke elveszett és megkerült, ezért azt akarta, hogy ünnepeljenek. Miként a mennyei Atya, aki visszafogadja minden elveszett gyermekét, mert fontosak vagyunk neki.
Isten egyben az atyai és anyai szeretet, miként a festményen az apa jobb és bal keze, melyek közül az egyik férfi, a másik pedig női kéz, mely egyszerre határozottan szorítja meg a fiú vállát, ugyanakkor gyöngéden simogatja a szerzett sebeket. Isten férfinak és nőnek teremtette az embert. Így mindnyájunknak erre a kétféle szeretetre van szükségünk, mely megráz és megerősít, ugyanakkor vigasztal és megnyugtat.
A fivér
Mi pedig közben, sokszor, miként a tékozló fiú fivére, méricskélünk. Egymáshoz, másikhoz. Ezzel megkeserítjük az életünket. Nem tudunk megbocsátani a másiknak, megtanultunk haragudni és gyűlölködni, de nem tanultunk meg szeretni - folytatta gondolatait a főpásztor.
Az anya
A festményen a háttérben jelen van az édesanya is, aki már a szeretet asztalának terítésével van elfoglalva. Férjek, vigyázat! – figyelmeztetett a püspök. Vigyázzatok, hogy a szeretet lelkülete ne tegye a felségeket, édesanyákat szolgává. Ezt nem szabad engedni, mert a gyermekeitek csak így tanulják meg, hol vannak a szülők határai, és csak ennek ismeretében tudnak majd szülőként önmaguknak is határt szabni.
A tékozló fiú története a családi asztal története, az oltár története, hitünk története – fogalmazott Felföldi László, majd hozzátette – az Atyát nem érdekli, hol voltunk, mit tettünk. Csak az számít, hogy igent mondjunk az Atya biztonságot nyújtó szeretetére.
Csak az asztal és az oltár megújulása hozza el az élet, a családok, a közösségek megújulását. Az oltár, a családi asztal nem a szentek asztala, hanem a családi szeretetet építő emberek asztala, ahol mindenkinek helye van. A tékozló fiú története pedig tele van olyan üzenetekkel, melyeket kötelező elolvasni, amikor zavar támad az életünkben – figyelmeztetett a püspök. Meg kell keresni, hogy a történet melyik szereplőjének a helyében vagyunk az adott pillanatban.
Isten arra teremtette a férfiakat, hogy atyává váljanak, akiknek erős a keze, erős a szíve szeretete, tud parancsolni magának, ezért tud uralkodni az érzésein, tud gyöngéden szeretni és tudja a családját gyógyítóan vezetni. Nem megváltoztatni kell az ifjúságot, hanem abban segíteni őket, hogy maguk is atyává váljanak. Olyan atyává, aki gyógyító, felemelő, éltető kézzel akarja átölelni a tékozló, ám hazatért fiát – zárta az istenképiségről és a családról szóló tanítását Felföldi László püspök.
Szöveg és fotó: Pécsi Egyházmegye
Pécsi Egyházmegye
Az oldalon közzétett fotók és a szöveg részben vagy egészben történő felhasználása kizárólag forrásmegjelöléssel vagy a Pécsi Egyházmegye írásos hozzájárulásával engedélyezett.
