A Máriagyűdi Bazilika januári programjairól közlünk összefoglalót.

Rövid gondolatok Advent 3. vasárnapja kapcsán (2016. december 11.)

Az ünnepekhez kapcsolódó sokrétű szimbólumrendszer fontos részét képezi a színek használata. Az adventi időszakhoz a lilát és a rózsaszínt kapcsoljuk, ezek a színek köszönnek vissza a liturgiában, az adventi koszorúkon, és – idén először – a székesegyház tornyainak kivilágításában is.

Az elmúlt hetekben új tartalommal bővült a Pécsi Egyházmegye weboldala. A Lectio Divina sorozat hétről hétre segíti az evangéliumi szövegek alaposabb megismerését, mélyebb megértését, szolgálja a gondolatébresztést.

Idén utolsó alkalommal december 15-én vehetnek részt az érdeklődők püspöki katekézisen. A karácsonyi készülődésre tekintettel nem a szokásos időpontban, a hónap utolsó hetében, hanem egy héttel korábban követi a 18.00 órai csütörtöki szentmisét katekézis. A helyszín is változik decemberben, ezúttal a Magtár Látogatóközpontban nyílik lehetőség a találkozásra.

„Most tükör által, rejtvényben látunk, akkor pedig színről színre" – írja Szent Pál a korinthusiaknak. Szent Ambrus (megh. 397) püspök és egyháztanító – akinek emléknapját ma ünnepli a katolikus egyház – hozzáteszi, hogy ilyen tükör lehet az elmélkedés, az olvasás és a kutatás is.

Enzo Bianchi elmélkedése napjaink karácsonyvárásáról. A szerző laikus szerzetes, a bencés regulát követő, Bose-i Monasztikus Közösség alapító perjele.

Szent Miklós a legkedveltebb szentek egyike. A szentéletrajz írás területén is a legnépszerűbb szentek közé tartozik, a tizedik és tizenharmadik század között nehéz olyan szentet találni, akinek egyetemesebb és élénkebb a kultusza.

„Ez az épület mindenki előtt kitárja kapuit, aki felismeri az emberi lét törékenységét" – fogalmazott beszédében Udvardy György megyéspüspök pénteken, a bonyhádi kórházkápolna megáldása alkalmából szervezett programon.

Kilencedik alkalommal szervez szolidaritási akciót hazánkban a Katolikus Karitász.

XVI. Benedek pápa Verbum Domini (Az Úr szava) kezdetű apostoli buzdításában a Szentírás imádságos olvasására: „lectio divinára" ösztönöz. Ez a Szentírásnak imádságos megközelítési formája, melyet az első századoktól alkalmaz az egyház.

Megjelent a Pécsi Egyházmegye Pedagógiai Folyóiratának negyedik száma, amely az elmúlt félév szakmai és lelki eseményeiről számol be.

Idén először nemcsak koncertekkel kedveskedünk az érdeklődőknek, hanem a legkisebbekre is gondolván múzeumpedagógiai foglalkozásokon vehetnek részt a gyermekek.

Rövid gondolatok Advent 2. vasárnapja kapcsán (2016. december 4.)

December 4-én vasárnap a 18.00 órakor kezdődő szentmisén Udvardy György megyéspüspök megáldja a közelmúltban felújított Pius templomot. A galéria képeiből jól látszik, hogy nagy szükség volt a munkálatokra.

Az 1526. évi, nemzetünk életében sorsfordítónak számító mohácsi csata emlékére Király József pécsi püspök alapítványt hozott létre 1817-ben: szándéka szerint a csata évfordulóján, augusztus 29-én emlékmisét és három nyelven –magyarul, németül és horvátul – prédikációt kell tartani.

A Tolna Megyei Kormányhivatal az idei évben indította útjára a „Vármegyeházi Esték" elnevezésű rendezvénysorozatát, amelynek célja, hogy a hivatal hozzájáruljon Szekszárd város kulturális életének színesítéséhez, tartalmas előadásokkal, színes programokkal vigyen életet a Vármegyeháza falai közé.

Udvardy György pécsi katolikus megyéspüspök a Baranya megye díszpolgára címet vehette át a megyei önkormányzat közgyűlésének hétfői ünnepi ülésén Pécsen.

A Pécsi Egyházmegyében számos hely várja a lelki feltöltődésre, elcsendesedésre vágyókat. A lelkigyakorlatok helyszínének kiválasztásakor több lehetőséggel találkozunk, a turisták által is kedvelt kegyhelyektől a teljes elvonulást kínáló kolostorig.

Névadó szentjük ünnepéhez kapcsolódóan ünnepi szentmisén vettek részt a mohácsi Árpádházi Szent Erzsébet Katolikus Karitász csoportjának tagjai 2016. november 20-án a Fogadalmi templomban.

Ünnepi szentmisével emlékeznek meg a vértanú Szent Borbáláról Pécsszabolcson a Magyarok Nagyasszonya templomban.

XVI. Benedek pápa Verbum Domini (Az Úr szava) kezdetű apostoli buzdításában a Szentírás imádságos olvasására: „lectio divinára" ösztönöz. Ez a Szentírásnak imádságos megközelítési formája, melyet az első századoktól alkalmaz az egyház.

Magyar Balázs pszichiáter, pszichoterapeuta, addiktológus vezetésével ismét papi fakultatív képzésen vettek részt a pécsi egyházmegye papjai november 21-22-én, Mohácson.

A „Magyar Tudomány Ünnepe" alkalmából 2016. november 23-án, szerdán 13.00 órától a PTE Egyetemi Könyvtár és Tudásközpont ünnepi programot szervezett a Tudásközpont konferencia termében (Pécs, Universitas u. 2/a).

A Pécsi Egyházmegye szabadegyetemi programjában olyan témákat választ, amelyek az embert alapvetően érintik. A novemberi alkalmon Bognár Attila András mohácsi plébános, Baán Izsák bencés szerzetes, valamint Nacsinák Gergely András ortodox lelkész, vallástörténész beszélt az imádság és a meditáció fogalmáról más-más megközelítésben.

2017 március
H K Sz Cs P Szo V
27 28 1 2 3 4 5
6 7 8 9 10 11 12
13 14 15 16 17 18 19
20 21 22 23 24 25 26
27 28 29 30 31 1 2

Közelgő események

Csonka Ferencre emlékeznek a Magtár Látogatóközpontban:
Pécs, Magtár Látogatóközpont
2017. 03. 28. -
Papi rekollekció:
Mohács
2017. 04. 03. - 2017. 04. 04.
Referensek találkozója:
Mohács
2017. 04. 04. - 2017. 04. 04.
Könyvbemutató a Dóm Kőtárban | Echo simul una et quina: Tanulmányok a pécsi székesegyházról:
Pécs, Dóm Kőtár
2017. 04. 04. -
Virágvasárnap – ünnepi szentmise:
Pécsi Székesegyház
2017. 04. 09. -

pe katolikusok

pe ministransok

pe napi evangeliumok

pe mariagyudi kegyhely

pe szechenyi