Püspökszentlászló

A COVID-19 járványhelyzet alakulása miatt a Pécsi Egyházmegye turisztikai egységei átmenetileg zárva tartanak. Részletek az alábbiakban olvashatók.

Több mint két kilométeren elmélkedhetnek a házaspárok Püspökszentlászlón, ugyanis szeptember 7-én átadták és megáldották a Házaspárok útját. A mozgalom több éve indult, célja, hogy megerősítse a házaspárok közötti kapcsolatot, a családot.

2018. július 6-9. között a Remény Háza – Domus Spei Nappali Melegedő lelkigyakorlatot szervezett a Pécsi Egyházmegye püspökszentlászlói táborozóhelyén.

Az ICOMOS-díjjal a történeti épület kiemelkedő és példaadó módon megvalósított helyreállítását ismerték el.

A Pécsi Püspökség látnivalói között idén a püspökszentlászlói kastély és arborétum várja a látogatókat kedvezményes belépőjeggyel március 18-án, az Uniós Fejlesztések Nyílt Napján.

A segítő hivatásokat fenyegető veszély, a kiégés volt a témája annak a tréningnek, amelyen a Pécsi Egyházmegye papjai vettek részt Püspökszentlászlón 2017. szeptember 25-26-án.

Évek óta hagyomány, hogy augusztus utolsó napjaiban a teljes Mária-utat, Czestochowa és Medugorje között, szakaszokra bontva zarándokolják végig a hívek, minden alkalommal más-más célért. Idén a zarándokok a gyermeket várókért ajánlották imával, énekkel, csendes elmélyüléssel kísért útjukat.

2017. augusztus 5-én lelkinapon vettek részt a Pécsi Püspöki Hittudományi Főiskola levelező tagozatos hallgatói Püspökszentlászlón. A kastély parkjában tartott közös elmélkedés középpontjában az Istennel való személyes kapcsolattartás, az ima állt.

Több mint ezerkétszáz diák nyári táboroztatásában vesz részt a Pécsi Egyházmegye 2017-ben is.

A Pécsi Egyházmegyében számos hely várja a lelki feltöltődésre, elcsendesedésre vágyókat. A lelkigyakorlatok helyszínének kiválasztásakor több lehetőséggel találkozunk, a turisták által is kedvelt kegyhelyektől a teljes elvonulást kínáló kolostorig.

LD honlap logó Telefon
2021 május
H K Sz Cs P Szo V
26 27 28 29 30 1 2
3 4 5 6 7 8 9
10 11 12 13 14 15 16
17 18 19 20 21 22 23
24 25 26 27 28 29 30
31 1 2 3 4 5 6

Közelgő események

ELMARAD - Sérültek búcsúja:
Máriagyűd -
2021. 05. 14. - 2021. 05. 14.
ELMARAD - Pedagógusnap:
Pécs -
2021. 05. 15. -
Intézményvezetői értekezlet:
Magtár Látogatóközpont nagyterme -
2021. 05. 17. -
ELMARAD - Szabadegyetem:
Magtár Látogatóközpont -
2021. 05. 19. -
Lectio Divina Eucharistica:
Dóm Kőtár -
2021. 05. 20. - 2021. 05. 20.

partnerek Báta

partnerek Máriagyűd

pem nek

partnerek Napi evangélium

partnerek kórházlelkészség