Szekszárd

A Pécsi Egyházmegye hivatalos, központi tanévnyitója idén a szekszárdi Szent József Katolikus Iskolaközpont ünnepsége volt. Augusztus 28-án délelőtt 10 órakor a felújított Szent József Katolikus Általános Iskolát Udvardy György pécsi megyéspüspök áldotta meg.

Bacsmai László ezüstmiséjét mutatta be júniusban, Szekszárdon. 25 éves papságáról beszélgettünk a szekszárdi esperes-plébánossal.

Június 29-én Péter és Pál apostolokat ünnepli a katolikus egyház. A Pécsi Egyházmegye számára kiemelkedő jelentőségű nap ez: Péter apostol az egyházmegye fővédőszentje, és a székesegyházat is Péter és Pál tiszteletére szentelték fel.

A Pécsi Egyházmegye köznevelési intézményeinek igazgatói április 8-án tartották soros ülésüket Szekszárdon, a Belvárosi templom közösségi termében. A találkozón Udvardy György pécsi megyéspüspök és Bacsmai László szekszárdi plébános, püspöki biztos is részt vett.

A szekszárdi Szent József Iskolaközpont március 18-án ünnepelte névadóját és védőszentjét. A közös imából, izgalmas vetélkedőkből és sportversenyekből álló nap zárásaként az óvodások és az iskola tanulói együtt köszöntötték az édesapákat, nevelőapákat és nagyapákat, mint a családok támaszait, védelmezőit.

A Házasság hetének alkalmából Pécsett, Szekszárdon és Dombóváron is szerveznek programokat. Pécsett február 6-án a Házasság Világnapját ünneplik, majd a Házasság hetének programjai február 7. és 14. között lesznek. Szekszárdon a Házasság hetén belül három rendezvény kapott helyet.

A Pécsi Székesegyház után Máriagyűdön, valamint Szekszárdon is megnyílt a szent kapu. 2016-ban majdnem egész évben az irgalmasság szentévét ünnepli a katolikus világegyház. A Pécsi Egyházmegyében január 17-én Bátán is megnyílik majd az irgalmasság kapuja.

Közös gyertyagyújtással kezdődött az advent a szekszárdi Szent Rita Katolikus Óvodában november 27-én. Az első gyertya meggyújtása előtt Bacsmai László szekszárdi esperes, az óvoda püspöki biztosa megáldotta a koszorúkat. A gyerekek rövid adventi műsorral várták a szülőket, majd minden család hazavihette az ünnepi asztalra a maga koszorúját.

Az Új Irányzat természettudományos szakkör évadzáró rendezvényére került sor 2015. november 25-én a szekszárdi Szent József Iskolaközpontban.

Húszéves jubileumát ünnepelte november 17-én a Katolikus Karitász Szekszárdon. Az ünnepségen részt vett Udvardy György pécsi megyéspüspök is.

Több mint 100 millió forintból újult meg a Szekszárdi plébánia és 70 millió forintból a Belvárosi templom. Az ünnepi szentmisét Udvardy György pécsi megyéspüspök mutatta be.

Október 22-24-én 22 fő részvételével szervezték meg a vezetőképző lelkigyakorlatot a szekszárdi Belvárosi plébánián. A találkozó mottója a következő volt: „Te jó vagy és jót osztogatsz. Taníts meg az általad szabott rendre!" (Zsolt 119,68)

2015. október 24-én, szombaton Ministráns Búcsú lesz Szekszárdon. A rendezvény a Római Ministráns Zarándoklat utótalálkozója is lesz egyben. A részvétel ingyenes, az ebédről a Ministráns Bizottság gondoskodik.

Letették az esküt a szekszárdi Plébániai Tanácsosok Testületének tagjai. A Belvárosi és az Újvárosi templomban lehetett szavazni. Az ünnepi szentmise után megválasztották a tisztségviselőket is.

Tizenöt pár versengett a Hétpróbás Házaspár címért Szekszárdon. A versenyt a Tolna megyei Család, Esélyteremtési és Önkéntes Ház, valamint a Pécsi Egyházmegye család referatúrája hirdette meg. A döntőt hétvégén rendezték.

LD honlap logó Telefon
2021 március
H K Sz Cs P Szo V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 31 1 2 3 4

Közelgő események

Szentségimádás és szentmise a hivatásokért:
Belvárosi templom -
2021. 03. 04. -
ELMARAD - Érettségizők találkozója III.:
Máriagyűd, Domus Mariae Zarándokház -
2021. 03. 05. - 2021. 03. 07.
ELMARAD - Kistelepülési támogatásban részesülők találkozója:
Magtár Látogatóközpont -
2021. 03. 06. -
ELMARAD - Közösségvezetők találkozója:
Magtár Látogatóközpont -
2021. 03. 06. -
ELMARAD - Plébániai Tanácsosok Testületi Tagjainak találkozója:
Magtár Látogatóközpont -
2021. 03. 06. -

partnerek Báta

partnerek Máriagyűd

pem nek

partnerek Napi evangélium

partnerek MKPK