Szent József, a Boldogságos Szűz Mária jegyesének főünnepe alkalmából ünnepi szentmisét mutatott be a pécsi főpásztor 2022. március 18-án Szekszárdon az Urunk Mennybemenetele templomban, majd megáldotta Szent II. János Pál pápa a templom előtti téren felállított szobrát, valamint a 2021-ben felújított Szent József Iskolaközpont épületét.

Az iskolaközpont ünnepe az Urunk Mennybemenetele templomban bemutatott szentmisével kezdődött, melyet Felföldi László megyéspüspök celebrált, koncelebrált Petkó Tamás plébános, Molnár Erik káplán és Priskin Zsolt diakónus.

A liturgián, továbbá a szobor- és iskolamegáldáson részt vett Horváth István országgyűlési képviselő, Dr. Horváth Kálmán kormánymegbízott és Gyurkovics János alpolgármester, Gerzsei Péter tankerületi igazgató, továbbá a Szent József Iskolaközpont vezetősége, tanárai, diákjai, szülők és nagyszülők.

Szent József főünnepéhez kapcsolódva szentbeszédében a főpásztor a jelenlévő édesapákhoz, nagypapákhoz szólva az édesapák legfontosabb küldetésére, az ún. hármas szeretet adta biztonságra hívta fel a figyelmet. Ezek közül az első, hogy biztonságos szeretettel szeressék feleségüket, a gyermekük édesanyját. A gyermek szeretetbiztonságát ugyanis az adja, ha az édesapja hitvesi szeretettel szereti az édesanyját. A hármas egységből a második a gyermekkel együtt, rendszeresen eltöltött, minőségi idő. Az édesapához kötődő kapcsolat formálja ugyanis a gyermek Istenhez fűződő kapcsolatát, istenképét. A gyermeki biztonság harmadik pillére az édesapa által Istennek szentelt minőségi idő. Istenhez imádkozva, rá figyelve az ő világossága teremt bennünk igaz életet -  fogalmazott a püspök.

A liturgiát követően Felföldi László megáldotta Szent II. János Pál pápának az Urunk Mennybemenetele templom előtti téren felállított egész alakos szobrát, mely Rózsa László, a Váci Egyházmegye tolnai születésű állandó diakónusa nagylelkű felajánlásának köszönhető. A szobor talapzatára hamarosan tábla kerül, melyre a Ne féljetek! feliratot vésik majd fel. Pápává választása után II. János Pál hívekhez intézett első mondata így hangzott: „Ne féljetek!”. A félelem leküzdésében nagy ereje van az imádságnak, a mély istenkapcsolatnak, mely a pápát is elkísérte kicsiny gyermekkorától egészen a haláláig. "Ne féljetek! Merjetek álmodni! Merjetek elindulni! Ne féljtsétek az életeteket Istentől! A szent pápa egykori gondolatának ma is ez az élő üzenete. Erre gondoljatok, amikor a téren átkelve rápillantotok a szoborra" - fordult a diákokhoz a püspök.

A program a Szent József Iskolaközpont épületének ünnepélyes megáldásával folytatódott. A részben európai uniós forrásokból, részben a Pécsi Egyházmegye saját forrásaiból finanszírozott mintegy 400 millió forint értékű munkálatok még 2021-ben fejeződtek be, azonban a vírushelyzet miatt a főpásztori áldásra ezidáig nem kerülhetett sor.

Az építészeti, gépészeti, valamint erős- és gyengeáramú rendszerek teljes felújítása mellett az iskola épülete új konyhával és étkezővel, valamint tankonyhával bővült. A tantermeket interaktív táblákkal szerelték fel, a folyosókon öltözőszekrényeket helyeztek el. Az épületet egységes berendezése színes, vidám hangulatot biztosít a gyermekek számára az iskolában töltött időhöz.

Felföldi László püspök az intézmény udvarán mondott beszédében az egyházi iskolák működésének vezérfonalát egy háromlábú székhez hasonlította, melyen bármilyen körülmények között is biztonságosan lehet ülni. Miként a háromlábú szék három lába stabilitást ad, úgy a szellem, a test és a lélek hármasának egyensúlya is biztos alapot ad életünkhöz. A szellem a tantermekben, a test a mozgás útján, a lélek pedig a hit által fejlődik. De ha az egyikre nem figyelünk, akkor megbomlik az egyensúly, ahogy a szék is kibillen a stabilitásból, ha göröngyös talajra állítjuk – hívta fel a diákok figyelmét a főpásztor.

Szent József ünnepéhez kapcsolódva a rendezvény a diákok és az édesapák közös apák napi programjaival folytatódott a Szent József Iskolaközpontban.

Fotó: Szekszárdi Plébánia, Szent József Iskolaközpont

Pécsi Egyházmegye

Szentmise közvetítések banner v2

 

Szentmise közvetítések banner v2

 

2024 április
H K Sz Cs P Szo V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 1 2 3 4 5

Közelgő események

Férfitalálkozó :
Szekszárd -
2024. 04. 19. - 2024. 04. 19.
HOLY MASS - Angol nyelvű szentmise a székesegyházban:
-
2024. 04. 21. - 2024. 04. 21.
Lelki délutánok - Paks:
-
2024. 04. 21. - 2024. 04. 21.
Férfitalálkozó :
Paks -
2024. 04. 26. - 2024. 04. 26.
Férfitalálkozó :
Tamási -
2024. 05. 03. - 2024. 05. 03.

partnerek Báta

partnerek Máriagyűd

partnerek Napi evangélium

partnerek kórházlelkészség