papnövendékek

Június 17-én Udvardy György főpásztor vezetésével Mecseknádasdról indultak azok a zarándokok, akik a szentelendő papokért és a hivatásokért ajánlották fel az út fáradalmait. Az út Püspökszentlászlón keresztül vezetett, ahol este a megyéspüspök celebrált szentmisét.

Június 18-án diakónus- és papszentelésre kerül sor a Pécsi Székesegyházban. Kérjük Isten kegyelmét rájuk, akik az egyházi rend szentségének első és második fokozatában részesednek!

A budapesti Központi Papnevelő Intézet „Nyeste" néven március 11-én szervezte meg szentmisével és beszélgetéssel egybekötött első nyílt estéjét. Az első alkalom után április 8-án és május 6-án is lesz lehetőség bepillantani a papnövendékek életébe. A program egyik szervezője Fekete Zoltán, a Pécsi Egyházmegye papnövendéke.

Nagyszerdán este 8 órakor kezdődött a sötétzsolozsma a Pécsi Székesegyházban. Szolgált a Pécsi Székesegyház Palestrina Kórusa, vezényelt: Jobbágy Valér.

Udvardy György pécsi megyéspüspök az egyházmegye lelkipásztori ellátásának biztosítása érdekében az alábbi személyi és területi változásokat rendelte el.

Udvardy György pécsi megyéspüspök június 20-án, szombaton a pécsi székesegyházban Battonyai Jánost pappá és Lábár Tamást diakónussá szentelte. A szentelendőkért pénteken gyalogos zarándoklat indult Mecseknádasdról Püspökszentlászlóra, majd a püspöki szentmise után Pécsre, a papszentelésre.

Gyalogos zarándoklat indul június 19-én a mecseknádasdi Árpád-kori kápolnától Pécsre. A zarándokok a másnap érkeznek meg a Pécsi Székesegyházba, ahol Udvardy György megyéspüspök a 10 órakor kezdődő szentmisén Battonyai Jánost pappá, Lábár Tamást pedig diakónussá szenteli.

LD honlap logó