Szent Margit Gondozóotthon

„A Jóisten ugyanazt akarja ajándékozni idősnek és fiatalnak, életre indulónak és a földi életből kifelé tekintőnek: az élet, az emberség, örömét" – mondta Felföldi László megyéspüspök a vásárosdombói Skóciai Szent Margit Gondozóotthon védőszentjének ünnepe alkalmából november 23-án, az intézmény kápolnájában bemutatott szentmisén. A liturgián, melyen az otthonban lelkipásztori szolgálatot ellátó papok koncelebráltak, a lakók, dolgozók és meghívott vendégek vettek részt.

Felföldi László pécsi megyéspüspök mutatott be szentmisét a Skóciai Szent Margit Gondozóotthon lakói, ápolói és munkatársai előtt, majd átadta az év gondozóinak járó kitüntetéseket.

Búcsúval, emléknappal és díjátadóval egybekötött rendezvényt tartottak a Skóciai Szent Margit Gondozóotthonban. Margitmajor lakói jó okkal öltöztették szívüket ünneplőbe.

Karácsonykor és főbb ünnepekkor a papnövendékek a szemináriumból hazatérnek egyházmegyéjükbe, bekapcsolódnak a helyi közösség ünneplésébe, a szentmiséken szolgálatot teljesítenek, és együtt ünnepelnek családjukkal, rokonaikkal, szeretteikkel.

Skóciai Szent Margit emléknapján búcsút ünnepelt a szent nevét viselő és a Pécsi Egyházmegye fenntartásában működő gondozóotthon. A vásárosdombói szociális intézmény 61 éve működik, 1998. augusztus 1-je óta egyházi intézmény.

Pályakezdőként került a Szent Margit Gondozóotthonba Szarka Györgyné. Mónika negyven szorgos év után elköszönt kollégáitól és az idősektől, ugyanis nyugállományba vonul.

Skóciai Szent Margit emléknapján a róla elnevezett gondozóotthon nagyszabású programokkal ünnepelte fennállásának hatvanadik évfordulóját. A sokak által csak Margitmajornak nevezett intézmény száz idős otthona.

Tiszteletből és hálából a tavaly elhunyt orvosról nevezték el a gondozóotthon parkját Vásárosdombón.

Skóciai Szent Margit emléknapján, november 16-án tartotta búcsúünnepét a Pécsi Egyházmegye Skóciai Szent Margit Gondozóotthona. A délutáni szentmisét Udvardy György pécsi megyéspüspök celebrálta a Margitmajorban.

LD honlap logó

2024 április
M T W T F S S
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 1 2 3 4 5

Közelgő események

HOLY MASS - Angol nyelvű szentmise a székesegyházban:
-
2024. 04. 21. - 2024. 04. 21.
Lelki délutánok - Paks:
-
2024. 04. 21. - 2024. 04. 21.
Férfitalálkozó :
Paks -
2024. 04. 26. - 2024. 04. 26.
Férfitalálkozó :
Tamási -
2024. 05. 03. - 2024. 05. 03.
Egyházmegyei szabadegyetem 2024/3:
-
2024. 05. 08. - 2024. 05. 08.

partnerek Báta

partnerek Máriagyűd

partnerek Napi evangélium

partnerek kórházlelkészség