Kővágószőlős

Új sorozatot indítottunk honlapunkon, melynek során hetente Egyházmegyénk egy-egy plébániájának területére látogatunk el virtuálisan. Sétáink alkalmával rápillanthatunk a térségben rejlő értékekre, betekinthetünk az érintett plébánia közösségi életébe, tevékenységeibe, miközben lelki útravalóval is gazdagodhatunk.

2018 szeptembertől Udvardy György pécsi megyéspüspök minden hónap első csütörtökén 17.00 órától szentségimádást tart, majd 18.00 órától szentmisét mutat be, amelyet a papi hivatásokért ajánl fel.

Június 29-én Péter és Pál apostolokat ünnepli a katolikus egyház. A Pécsi Egyházmegye számára kiemelkedő jelentőségű nap ez: Péter apostol az egyházmegye fővédőszentje, és a székesegyházat is Péter és Pál tiszteletére szentelték fel.

A Pécsi Egyházmegye Ministráns Bizottsága 2016. július 3. és július 8. között ministránstábort szervez általános iskolások számára.

A kővágószőlősi Keresztény Kaszinó soron következő programját ajánljuk figyelmükbe.

Egykori tanítványai, ismerői és tisztelő emlékeznek a legendás cserkészvezető papra, Csonka Ferencre Kővágószőlősön 2015. március 20-án 18 órától a Búzás Andor Művelődési Házban.

LD honlap logó

2024 április
M T W T F S S
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 1 2 3 4 5

Közelgő események

Férfitalálkozó :
Szekszárd -
2024. 04. 19. - 2024. 04. 19.
HOLY MASS - Angol nyelvű szentmise a székesegyházban:
-
2024. 04. 21. - 2024. 04. 21.
Lelki délutánok - Paks:
-
2024. 04. 21. - 2024. 04. 21.
Férfitalálkozó :
Paks -
2024. 04. 26. - 2024. 04. 26.
Férfitalálkozó :
Tamási -
2024. 05. 03. - 2024. 05. 03.

partnerek Báta

partnerek Máriagyűd

partnerek Napi evangélium

partnerek kórházlelkészség