Máriagyűdi Bazilika

Ahogy 2009 óta minden májusban, idén is útnak indultak a Pécsi Egyházmegye hívei, akik a gyalog megtett 25 kilométernyi zarándokutat a hit megerősödéséért ajánlották fel.

A Máriagyűdi Bazilika júniusi programjairól közlünk összefoglalót.

Tizedik alkalommal zarándokoltak a Pécsi Egyházmegye hívei Máriagyűdre.

Május 12-én a máriagyűdi gyalogos zarándoklat zárásaként bemutatott hálaadó szentmisén Udvardy György pécsi megyéspüspök arra bíztatta a híveket, bátran szülessünk újjá keresztségünkben is.

Az édesanyák tiszteletére szervezték meg Máriagyűdön az I. Anyafesztivált május első vasárnapján, anyák napján.

Anyák napján az édesanyákat köszöntő és ünneplő családi napot szerveznek Máriagyűdön. Az Anyafesztivál célja, hogy az év ezen napján az édesanyák kerüljenek középpontba.

A Máriagyűdi Bazilika májusi programjairól közlünk összefoglalót.

Tizedik alkalommal szervez zarándoklatot Máriagyűdre a Pécsi Egyházmegye május 12-én. A zarándoklat célja az egyházmegyében élők hitének és keresztény identitásának megerősítése.

A Máriagyűdi Bazilika nagyheti és áprilisi programjairól közlünk összefoglalót.

Virágvasárnap Jézus jeruzsálemi bevonulásáról emlékezik meg a Katolikus Egyház. A Pécsi Püspökség idén több programmal várja a családokat a közös ünneplésre.

A Pécsi Egyházmegye februári eseményeinek képes összefoglalója

Udvardy György pécsi megyéspüspök az egyházmegye fenntartásában működő iskolák végzős tanulóit hívta lelkigyakorlatra. Elsőként február 23-án este a pécsi Szent Mór Iskolaközpont diákjai érkeztek Máriagyűdre.

Fakultatív képzésen vesznek részt a Pécsi Egyházmegye papjai. A kiscsoportos foglalkozások célja, hogy szakértő tréner segítségével megoldást találjanak a segítő munkát végzőket érintő nehézségekre.

Idén március 16 és 18 között lesz a nagyböjti lelkigyakorlat Máriagyűdön. A háromnapos imádságos elmélyülésre még várják a jelentkezéseket.

A Máriagyűdi Bazilika márciusi programjairól közlünk összefoglalót.

A Máriagyűdi Bazilika februári programjairól közlünk összefoglalót.

December 16-án 16.00 órától mutatja be a szerző, Rosner Zsolt Máriagyűdi mirákulumos könyv. Évszázadok csodái a máriagyűdi kegyhelyen című művét.

Évek óta hagyomány, hogy augusztus utolsó napjaiban a teljes Mária-utat, Czestochowa és Medugorje között, szakaszokra bontva zarándokolják végig a hívek, minden alkalommal más-más célért. Idén a zarándokok a gyermeket várókért ajánlották imával, énekkel, csendes elmélyüléssel kísért útjukat.

Mária mennybevételének ünnepi búcsúján Máriagyűdön, az ünnep napján Pécsett tartott szentmisét Udvardy György megyéspüspök, aki Máriát példaként állította a hívek elé.

Mária mennybevételének ünnepére készülve Lápossy Péter atya gondolatait közöljük.

Nőj nagyra! - ez volt az idei, immár 35. máriagyűdi ifjúsági találkozó mottója, melyen a felnőtt-lét kérdéseit, nehézségeit járták körbe. Több mint százötvenen vettek részt a találkozón.

Közel hatszázan vettek részt a Pécsi Egyházmegye elsőáldozóinak találkozóján Máriagyűdön május 27-én. A második alkalommal megszervezett eseményre a 270 gyermeket hívtak, akik idén találkoznak először az eucharisztiával.

Közel hatszázan vettek részt a Pécsi Egyházmegye elsőáldozóinak találkozóján Máriagyűdön május 27-én. A második alkalommal megszervezett eseményre a 270 gyermeket, akik idén találkoznak először az eucharisztiával, szüleik és hitoktatóik is elkísérték.

A Pécsi Egyházmegye papjai zarándoklaton vettek részt május utolsó keddjén Máriagyűdön. Palánki Ferenc debrecen-nyíregyházi megyéspüspök közvetlen stílusú előadása a papi identitás megerősítéséről szólt.

A zarándoklatról, a zarándoklásról tartott katekézist Bábel Balázs kalocsa-kecskeméti érsek Máriagyűdön május 20-án. Napjaink embere folyamatosan úton van. Jézus azt mondja: Én vagyok az út. (Jn 14,6) Menjünk ezen az úton, legyen ő a mi zarándoklatunk.

Több mint négyezren vettek részt a pécsi egyházmegye zarándoklatának ünnepi szentmiséjén Máriagyűdön. Idén az egyéni felajánlások mellett a mindennapos és elmélyült istenkapcsolatért imádkoztak a zarándokok.

A zarándokúton kialakult kapcsolatokkal a kultúrát is formáljuk – mutatott rá Udvardy György pécsi megyéspüspök szombaton. A Pécs és Máriagyűd közötti zarándoklatot kilencedik alakalommal rendezték meg, közel háromezer résztvevővel, akik az időnként eleredő esőben sem csüggedtek.

A Pécsi Egyházmegye eseményeinek összefoglalója 2017 áprilisából.

Az egyházmegyei zarándoklat után egy héttel ismét fontos esemény helyszíne lesz Máriagyűd. Május 20-án Régi úton, új szívekkel címmel tartják a máriagyűdi búcsút a kegytemplomban.

Virágvasárnap a pécsi Tettyén, Máriagyűdön és Bátaszéken is élő passiót láthattak az érdeklődők.

Április első hétvégéjén Pécsett, a Lyceum templomban és a máriagyűdi kegytemplomban hallhatta először a közönség Metastasio Passióját magyar nyelven, újonnan megzenésített formában. A bemutatókon mintegy hetvenen vettek részt.

A máriagyűdi gyalogos zarándoklat évek óta kiemelt esemény a Pécsi Egyházmegyében. 2017. május 13-án kilencedik alkalommal vehetnek részt a hívek a zarándoklaton, amelyet az egyházmegye közelmúltban alakult pasztorális irodája szervez. A szervezők abban a biztos hitben hívnak mindenkit, hogy a megfogalmazott felajánlások, imák, kérések újra és újra meghallgatásra találnak.

A Máriagyűdi Bazilika januári programjairól közlünk összefoglalót.

2016. november 20-án, Krisztus Király ünnepén, a 10 órakor kezdődő ünnepi szentmise keretében zárják be a szent kaput Bátán és Máriagyűdön, Szekszárdon és Pécsett pedig 18 órakor. A Pécsi Székesegyházban ünnepi szentmise keretében zárja be a szent kaput Udvardy György megyéspüspök.

A Máriagyűdi Bazilika decemberi programjairól közlünk összefoglalót.

A máriagyűdi plébánia november 25. és 27. között lelkigyakorlatot hirdet mindazoknak, akik a kegyhely kegyelmi környezetében szeretnének felkészülni Karácsony szent titkának megünneplésére.

A Máriagyűdi Bazilika novemberi programjairól közlünk összefoglalót.

A szakrális zene legmeghatározóbb hangszere az orgona, ennek megfelelően az Ars Sacra fesztivál ideje alatt is gyakran hallhatunk orgonazenét. Elsőként a különös hangulatú „Nyitott templomok éjszakája" program keretében csendülnek fel a máriagyűdi templom orgonájának hangjai szeptember 17-én, a 21.00 órakor kezdődő gyertyás rózsafüzér körmenetet követően.

Augusztus 13. és 15. között Nagyboldogasszony-búcsút tartottak Máriagyűdön. Szombaton először rendezték meg a Hagyományok Napját, a vasárnapi ünnepi szentmisét pedig Udvardy György pécsi megyéspüspök mutatta be.

Augusztus 14-én Nagyboldogasszony főbúcsú lesz Máriagyűdön. A 10 órakor kezdődő ünnepi szentmisét Udvardy György pécsi megyéspüspök celebrálja.

A Máriagyűdi Bazilika augusztusi programjairól közlünk összefoglalót.

34. alkalommal szervezi meg a PécsiKatifi a Máriagyűdi Ifjúsági Találkozót. Jelentkezni június 20-ig lehet. A részvétel ingyenes!

A Pécsi Egyházmegye júniusban Máriagyűdön rendezi meg a fenntartásában működő iskolák évzáró Te Deum miséjét és az elsőáldozók találkozóját is.

Júniusban is várja a híveket és a látogatókat a máriagyűdi plébánia. Az alábbiakban a részletes programokat közöljük.

Május 7-én rendezte meg a Pécsi Egyházmegye nyolcadik máriagyűdi zarándoklatát. Az eseményen idén is több ezren vettek részt. A zarándokok reggel fél nyolckor indultak Pécs-Kertvárosból, és az 58-as úton végighaladva fél kettőkor értek Máriagyűdre.

Május 1-jén az Édesanyák búcsúját tartották a Máriagyűdi Bazilikában, ahol a PTE Zeneművészeti Intézet hallgatóinak koncertjével avatták fel a megújult orgonát.

Idén harmadik alkalommal került sor a Pécsi Egyházmegye Papszülői Találkozójára, amelyre negyvenhatan érkeztek az ország különböző részeiből.

Imádkozzunk együtt családjainkért, az új Magyarországért, egy új, máriás nemzedékért!

Március 20-án, virágvasárnap délután 3 órától Máriagyűd is passiójáték helyszíne volt. A máriagyűdi passió idén megújult környezetben, öt helyszínen és közel hetven szereplővel valósult meg.

LD honlap logó

2024 április
M T W T F S S
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 1 2 3 4 5

Közelgő események

Férfitalálkozó :
Szekszárd -
2024. 04. 19. - 2024. 04. 19.
HOLY MASS - Angol nyelvű szentmise a székesegyházban:
-
2024. 04. 21. - 2024. 04. 21.
Lelki délutánok - Paks:
-
2024. 04. 21. - 2024. 04. 21.
Férfitalálkozó :
Paks -
2024. 04. 26. - 2024. 04. 26.
Férfitalálkozó :
Tamási -
2024. 05. 03. - 2024. 05. 03.

partnerek Báta

partnerek Máriagyűd

partnerek Napi evangélium

partnerek kórházlelkészség