főpásztor

Július 3-án a PTE Általános Orvostudományi Karának végzős, avatás előtt álló orvostanhallgatóiért tartottak szentmisét a Pius templomban délután 5 órakor. A szentmisét Udvardy György megyéspüspök celebrálta.

A Pécsi Egyházmegye fővédőszentje, Szent Péter ünnepén Udvardy György megyéspüspök mutatta be a szentmisét a Pécsi Székesegyházban. A szentmise után egyházmegyei kitüntetéseket adtak át.

Június 25. és 27. között Pécsett tartja rendes éves konferenciáját a Magyar Patrisztikai Társaság. A korai kereszténységgel foglalkozó kutatók idén az eszmény és eszményítés szempontjából vizsgálják az egyházatyák munkásságát és az ókeresztény művészetet. A megjelenteket Udvardy György pécsi megyéspüspök köszöntötte.

Idén együtt ünnepelt Hosszúhetény és Püspökszentlászló: 1000 éves az első írásos dokumentum Hosszúhetényről, június 27-e pedig a hagyományos Szent László Búcsú napja. 

Udvardy György pécsi megyéspüspök az egyházmegye lelkipásztori ellátásának biztosítása érdekében az alábbi személyi és területi változásokat rendelte el.

Udvardy György pécsi megyéspüspök június 20-án, szombaton a pécsi székesegyházban Battonyai Jánost pappá és Lábár Tamást diakónussá szentelte. A szentelendőkért pénteken gyalogos zarándoklat indult Mecseknádasdról Püspökszentlászlóra, majd a püspöki szentmise után Pécsre, a papszentelésre.

A mezőkövesdi Jézus Szíve Plébánia idén is megszervezte a Jézus Szíve Búcsút. Több mint ezren vettek részt a június 14-ei ünnepi szentmisén, amelyet Udvardy György pécsi megyéspüspök celebrált.

Páva Zsolt polgármester és Udvardy György pécsi megyéspüspök avatta fel az Angster-emlékművet Pécsett, a nyugati várfalsétányon. Az orgonát ábrázoló zenélő emlékművet a legjelentősebb magyarországi orgonagyár alapítója, Angster József (1834-1918) és családja tiszteletére állították.

Gyalogos zarándoklat indul június 19-én a mecseknádasdi Árpád-kori kápolnától Pécsre. A zarándokok a másnap érkeznek meg a Pécsi Székesegyházba, ahol Udvardy György megyéspüspök a 10 órakor kezdődő szentmisén Battonyai Jánost pappá, Lábár Tamást pedig diakónussá szenteli.

Felnőtt Floorball Magyar Kupadöntőt és amatőr I. Csele Kupát rendeztek a Mohácsi Katolikus Nevelési Központban. Udvardy György pécsi megyéspüspök a díjak átadásakor méltatta a sportolók teljesítményét és örömét fejezte ki, hogy a Pécsi Egyházmegye fenntartásában működő nevelési központ egy jelentős esemény nívós megszervezésére vállalkozott.

Ősi egyházi hagyományt elevenített fel néhány évvel ezelőtt a Pécsi Egyházmegye: Úrnapján az ünnepi szentmisét követően azzal mutatja be örömét, hogy nemcsak a Székesegyház körül tart körmenetet, hanem egészen a Belvárosi templomig.

A közoktatásért és a hitoktatásért indultak útnak több mint kétezren májusban Pécsről Máriagyűdre. A VII. Egyházmegyei Gyalogos Zarándoklat csaknem harminc szervezőjét csütörtökön közös ünneplésre hívta Udvardy György pécsi megyéspüspök.

A Családok Háza program az Új Széchenyi Terv Társadalmi Megújulás Operatív Program támogatásával valósult meg. A Pécsi Székesegyház Nagycsaládos Egyesülete két éven keresztül csaknem 50 millió forintból tartott továbbképzéseket, tanácsadásokat, és a most átadott családi házat újította fel.

A Pécsi Székesegyházban 2015. május 28-án, 18.00 órakor kezdődő szentmisét követően felnőtt katekézis volt a Dóm-kőtárban. A katekézis után szerény agapé keretében nyílt lehetőség a találkozásra, beszélgetésre.

A Pécsi Székesegyházban 2015. április 23-án, 18.00 órakor kezdődő szentmisét követően felnőtt katekézis volt a Dóm-kőtárban. A katekézis után szerény agapé keretében nyílt lehetőség a találkozásra, beszélgetésre. 

A Pécs-Belvárosi templom 1939-40-ben épített északi részét az eredeti állapotára visszaállított dzsámival együtt 1940. február 2-án szentelték fel. Január 31-én, szombaton este 6 órakor Garadnay Balázs atya mond ünnepi szentmisét.

Pécsett az evangélikus templomban tartották az ökumenikus imahét helyi nyitó istentiszteletét. Az ökumenikus összejövetel keretében a gyülekezeti kápolnában emlékezet-kiállítás is nyílt.

Udvardy György pécsi megyéspüspök kalauzolta végig az érdeklődőket a „Pálosaink, a fehér barátok” című tárlaton Pécsett. A kiállítás egy szerzetesközösség hitét és tevékenységét, valamint történelmünkre és kultúránkra gyakorolt hatását mutatja be.

Udvardy György pécsi megyéspüspök kalauzolja végig az érdeklődőket január 19-én 17.00 órakor a Pálosaink, a fehér barátok című tárlaton. A szerzetesközösség múltja és jelene a hitről és a kultúráról beszél, és a mai ember számára is olyan fontos üzenettel bír, mint az élni akarás.

Urunk megjelenése, azaz Vízkereszt ünnepén, január 6-án 8.00-kor és 18.00-kor püspöki szentmisét tartanak a Pécsi Székesegyházban. A reggeli szentmisén a Pécsi Egyházmegye dolgozói a pécsi Szent Mór Katolikus Iskolaközpont növendékeivel együtt ünnepeltek.

A karácsonyi ünnepkörben minden ünnep a gyermekről szól. Ki ez az ajándék? Azzal, hogy Jézus belépett az emberek világába, mi történt az emberrel, milyen jövője és felelőssége van az embernek?

„Amint engem szeret az Atya, úgy szeretlek én is benneteket. Maradjatok meg a szeretetemben!” (Jn 15.9)

A Pálosaink, a fehér barátok című tárlat kiegészítő eseményeit rendszeres, szubjektív tárlatvezetések teszik gazdagabbá. Januárban több más előadó mellett Udvardy György pécsi megyéspüspök is megosztja gondolatait a kiállítással kapcsolatban.

Tamási József atya beszélget Udvardy György megyéspüspök atyával a Bonum Televízió Találkozások című műsorában.

Udvardy György püspök atya tanításai „Élet Krisztusban – a megélt szabadság" címmel hangzanak el, mely tematika az egyházmegye közösségeinek javaslatai alapján került összeállításra. A katekézis után szerény agapé keretében nyílt lehetőség a találkozásra, beszélgetésre.

Bíró László tábori püspök, a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia Családbizottságának elnöke nyitotta meg Pécsett a Házasság Hete rendezvénysorozatot február 7-én, a Házasság világnapján. Az ünnepi szentmisén Udvardy György pécsi megyéspüspök koncelebrált.

 

A Megszentelt élet és egyben Gyertyaszentelő napján ünnepi szentmisét mutatott be Udvardy György pécsi megyéspüspök a Pécs Belvárosi Gyertyaszentelő Boldogasszony templomban.

A Betegek XXIII. Világnapja alkalmából február 11-én délelőtt Udvardy György pécsi megyéspüspök szentmisét mutatott be a pécsi Irgalmas Rend Szent Sebestyén templomában.

Pál apostol egyetértőleg idéz egy gúnyverset, amely a krétaiakat csupán a hasukkal törődő, renyhe népségnek bélyegzi. Vajon mit szólna ahhoz, hogy mi, magyarok a Pászkát húsvétnak hívjuk, az azt megelőző negyven napot pedig nagyböjtnek?

Húszéves a Szent Mór Katolikus Iskolaközpont. A jubileum alkalmából Udvardy György pécsi megyéspüspök ebédre és kötetlen beszélgetésre hívta az intézmény dolgozóit szerdán.

A Magyar Katolikus Püspöki Konferencia képviseletében Udvardy György pécsi megyéspüspök, a MKPK Hitoktatási Bizottságának elnöke tartott előadást Varsóban, a Lengyel Katolikus Püspöki Konferencia ülésén.

Szerda délután 3 órától csütörtök délig a pécsiek is megcsodálhatták a máriapócsi Könnyező Szűzanya Kegyképet. Az ikont Veszprémből hozták Pécsre, először a Xavéri Szent Ferenc görög katolikus templomba, majd a gyalogos zarándoklat után a Pécsi Székesegyházba. A hívek csütörtök délig folyamatosan imádkozhattak a kegykép előtt.

„Ha valaki utánam akar jönni, tagadja meg magát, vegye föl keresztjét és kövessen engem!” (Mt 16,24)

Udvardy György püspök atya tanításai a következő alkalmakon „Élet Krisztusban – a megélt szabadság" címmel hangzanak el, mely tematika az egyházmegye közösségeinek javaslatai alapján került összeállításra.

Udvardy György püspök atya tanításai „Élet Krisztusban – a megélt szabadság" címmel hangzanak el, mely tematika az egyházmegye közösségeinek javaslatai alapján került összeállításra. A katekézis után szerény agapé keretében volt lehetőség a találkozásra, beszélgetésre.

Szentmisével emlékezik meg a szovjet munkatáborokba hurcolt magyarországi németekről a Pécsi Egyházmegye Német Referatúrája december 26-án a székesegyházban.

Beszélgetés Udvardy György megyéspüspökkel

220 cipősdobozt vittek négy ormánsági településre a Pécsi Egyházmegyei Katolikus Karitász munkatársai és 250 adag meleg ételt osztottak a Pécs-Gyárvárosi templom előtt december 22-én.

Udvardy György püspök atya tanításai a következő alkalmakon „Élet Krisztusban – a megélt szabadság" címmel hangzanak el, mely tematika az egyházmegye közösségeinek javaslatai alapján került összeállításra. A katekézis után szerény agapé keretében lesz lehetőség a találkozásra, beszélgetésre.

Az egyházmegye lelkipásztori munkatársaival találkozott kedden Udvardy György pécsi megyéspüspök. A megbeszélés az elmúlt időszak örömeiről, gondjairól és a jövőre vonatkozó tervekről szólt.

December 6-án, ünnepi szentmisén püspökké szentelték Snell Györgyöt, a budapesti Szent István-bazilika plébánosát.

Szent Borbála, a kohászok és bányászok védőszentjének ünnepén azokra az emberekre emlékezünk, akik azért, hogy mások éljenek, életüket kockáztatták, vagy szolgálatuk közben életüket vesztették.

A Pécsi Vasutas Koncertfúvós Zenekar ünnepi koncertjével megkezdődött a Pécsi Advent. Péntek este Udvardy György pécsi megyéspüspök nyitotta meg a december 21-éig tartó rendezvénysorozatot.

Szent Borbálára, a bányászok és kohászok védőszentjére emlékeznek december 4-én a Pécs-Gyárvárosi Templomban.

Húszéves a Szent Mór Katolikus Iskolaközpont. A jubileumi bálon Udvardy György pécsi megyéspüspök köszöntötte a megjelenteket. 

Az 1944. november 30-i szovjet átvonulásra harangszenteléssel emlékezett az Abaligeti Római Katolikus Plébánia advent első vasárnapján.

Udvardy György püspök atya tanításai a következő alkalmakon „Élet Krisztusban – a megélt szabadság" címmel hangzanak el, mely tematika az egyházmegye közösségeinek javaslatai alapján került összeállításra.

A Pécsi Székesegyházban 2014. szeptember 25-én, 18.00 órakor kezdődő szentmisét követően az ősz folyamán tovább folytatódnak a felnőtt katekézisek a Dóm Kőtárban. Püspök atya tanításai a következő alkalmakon „Élet Krisztusban – a megélt szabadság" címmel hangzanak el, mely tematika az Egyházmegye közösségeinek javaslatai alapján került összeállításra.

A csütörtöki felnőtt katekézis hanganyaga elérhető az alábbi oldalakon.

A következő felnőtt katekézis április 24-én lesz a Pécsi Bazilikában. Mindenkit szeretettel várunk!

LD honlap logó