főpásztor

Húszéves a Katolikus Szeretetszolgálat fenntartásában működő leányvári Hivatásőrző Ház, amely a szenvedélybetegséggel küszködő lelkipásztorok segítésére jött létre. Az intézmény 2007 óta világiakat is fogad. A szeptember 12-i jubileumi megemlékezésen megindító tanúságtételek hangzottak el, a hálaadó szentmisében Felföldi László pécsi megyéspüspök a kereszthordozásról beszélt. A Magyar Kurír írását közöljük.

A Pécsi Egyházmegye főpásztora, Felföldi László 800 gyermekvédelmi gondoskodásban élő fiatalhoz látogatott el Bács-Kiskun vármegyében. A Tass-Alsószenttamáson található gyermekvédelmi komplexumban, ÁGOTA Falván tíznapos táborban vettek részt nevelőszülőknél és lakásotthonokban élő gyermekek. Számukra tartott gondolatébresztő előadást a megyéspüspök.

A Pécsi Egyházmegye családi fesztiválja, a KOVÁSZ augusztus 19-i egész napos rendezvényére nagy szeretettel hívják és várják a kicsiket és nagyokat, fiatalokat és időseket, családosokat és egyedülállókat egyaránt.

A Pécsi Egyházmegye fogadalmi búcsúját Nagyboldogasszony, azaz Mária mennybevételének ünnepéhez kapcsolódva idén augusztus 17-én, szombaton tartják a máriagyűdi kegyhelyen, ahova nagy szeretettel hívják és várják a híveket, az egyházmegye valamennyi egyházközségének közösségeit.

A Pécsi Egyházmegye főpásztora, Felföldi László pécsi megyéspüspök a Szentlélek kiáradásának ünnepe alkalmából pünkösd mindnyájunk életét megszólító üzenetével fordult a hívek közösségéhez, melyet az alábbiakban adunk közre.

Az idei csíksomlyói nagybúcsúi szentmise főcelebránsának, egyben szónokának Felföldi László pécsi megyéspüspököt kérték fel a kegyhely ferences őrei. Május 18-án, pünkösd szombatján a somlyói nyereg Hármashalom-oltáránál celebrált szentmise homíliájának szövegét az alábbiakban teljes terjedelmében adjuk közre.

Az idei csíksomlyói nagybúcsú szentmiséjének főcelebránsával és szónokával, Felföldi László pécsi megyéspüspökkel Borsodi L. László szerkesztő készített előzetesen interjút A zarándoklat magaslat, ahonnan ráláthatunk az életünkre címmel. Az interjú a Csíksomlyó üzenete című kegyhelylap XVII. évfolyam, 1. szám, 2024. pünkösdi kiadásában jelent meg. Az interjú közlését, mely az alábbiakban olvasható, a csíksomlyói kegyhely engedélyezte a Pécsi Egyházmegye számára.

Felföldi László, a Pécsi Egyházmegye megyéspüspöke videóüzenetben hívja és várja az egyházközségeket, közösségeket, egyéni zarándokokat az egyházmegye május 11-i máriagyűdi gyalogos zarándoklatára.

A főpásztor április 19-i látogatásáról a szekszárdi kórház sajtóreferense, Egléné Fekete Zsuzsanna írt beszámolót, melyet az alábbiakban közlünk.

A Pécsi Egyházmegye főpásztorát az Egyház előtt álló küldetésről és kihívásokról, a közösség építéséről kérdezte a Bóly TV munkatársa.

A nagyböjti időszak felkészít minket húsvét örömére, ami nem a világ öröme, hanem a családi asztal, az oltár öröme, a közösség együtt éneklő öröme, a letörölt könnyek öröme, a meglátogatott betegek öröme. Ez húsvét igazi ajándéka, amihez békét kell teremteni a szívünkben, hogy megszülethessen benne a krisztusi szeretet, és ezt adjuk a világnak. Húsvéti beszélgetés Felföldi László pécsi megyéspüspökkel a Vatikáni Rádió adásában.

Interjú a Megváltó feltámadása, a kereszténység legnagyobb ünnepe, a húsvét üzenetéről a nagyhét történéseinek tükrében Felföldi László pécsi megyéspüspökkel.

Felföldi László pécsi megyéspüspök az alább felsorolt időpontokban és helyszíneken mutat be szentmisét, illetve vezet szertartást virágvasárnap és a nagyhéten a Pécsi Egyházmegyében:

A Pécsi Egyházmegye weboldalán néhány hete adtunk hírt arról, hogy Felföldi László megyéspüspök 2024. január 31-én megáldotta a felújított tamási templomot és annak orgonáját. Az itt közölt írás az esemény lelki és kulturális gazdagodásának zenei aspektusaira fókuszál, azon belül a templom új orgonájára - Kovács Szilárd Ferenc, a pécsi székesegyház orgonaművész-zeneigazgatója jóvoltából.

2023 márciusában találkozott első alkalommal a Magyarok Nagyasszonya Ferences Rendtartomány által fenntartott pécsi Collegium Seraphicum lakóival Felföldi László. A találkozó akkor annyira sikeres volt, hogy egy év elteltével, idén február 8-án az egyetemisták újra egy beszélgetős estén tehették fel kérdéseiket a főpásztornak Szólj Be a Püspöknek! címmel. Beszámolónk az elhangzott kérdések teljességének részletezése nélkül készült.

„Ha messzire akarsz jutni, menj együtt másokkal – zarándokoljunk együtt!” mottóval vonatos zarándoklatok indulnak 2024-ben is, a Misszió Tours Utazási Iroda szervezésében, a MÁV-START Zrt. közreműködésével. Erről tartottak sajtótájékoztatót február 1-jén délelőtt Budapesten, a Keleti pályaudvar üzleti várótermében, ahol köszöntőt mondott Felföldi László, a Pécsi Egyházmegye püspöke a június 24–27. között Krakkóba és Częstochowába induló Fekete Madonna Zarándokvonat egyik lelkivezetője.

Felföldi László megyéspüspök lesz a vendége Pécsett, a ferences rendi fenntartású Collegium Seraphicumban február 8-án, 19.30-kor megrendezésre kerülő kötetlen beszélgetős estének. A programra egyetemistákat és főiskolásokat várnak a szervezők.

A Pécsi Egyházmegye papsága vízkeresztkor köszöntötte a Felföldi Lászlót püspökké szentelésének évfordulója alkalmából.

A Pécsi Egyházmegye megyéspüspökét, Felföldi Lászlót éppen három évvel ezelőtt, 2021. január 6-án, Urunk megjelenésének ünnepén szentelték püspökké és iktatták be főpásztori hivatalába a pécsi Szent Péter- és Szent Pál-székesegyházban. 

Felföldi László pécsi megyéspüspök celebrált ünnepi szentmisét a pécsi Szent Péter- és Szent Pál-székesegyházban január 1-jén este, Szűz Mária istenanyaságának főünnepén, a béke világnapján. Koncelebrált Máger Róbert püspöki irodaigazgató, a székesegyház plébánosa.

A Megváltó Jézus születésének ünnepén a pécsi székesegyházban celebrált éjféli szentmisén a Pécsi Egyházmegye főpásztora szentbeszédében személyes és közösségi életünk újrakezdése nagy lehetőségének nevezte karácsony ünnepét.

A Megváltó születésének ünnepe alkalmából Felföldi László, a Pécsi Egyházmegye püspöke idén is videóüzenetben fordult a hívekhez. A főpásztor Istentől áldott karácsonyt kívánt mindnyájunknak.

Felföldi László pécsi megyéspüspök Szálkán, Lothárdon és Pécsett, valamint Dunaföldváron celebrál ünnepi szentmisét Jézus Krisztus születése ünnepe alkalmából.

A karácsonyra, Jézus Krisztus születésének ünnepére felkészítő adventi időben készült beszélgetés Felföldi Lászlóval, a Pécsi Egyházmegye megyéspüspökével.

„Ha az értünk emberré lett Isten Fiára irányítjuk figyelmünket, tőle tanulunk, tanítványai leszünk, akkor, miként az adventi koszorún hétről hétre növekszik az élet, a születés teljességének fénye, úgy az emberi lét öröme, az örök létre születés valóságának bizonyossága is megszületik bennünk" - szólítanak meg mindnyájunkat Felföldi László, a Pécsi Egyházmegye főpásztorának az idei adventre írt üzenetének gondolatai.

Az őszi Nagymarosi Ifjúsági Találkozót idén október 7-én tartották. A résztvevőket az efezusiaknak írt levélből származó felszólítás – „Újuljatok meg!” – tovább gondolására hívták a szervezők. A délelőtti fő előadást követően a nap fénypontja a koradélutáni szentmise volt, amit Felföldi László pécsi megyéspüspök mutatott be, aki első alkalommal járt a találkozón.

Szent István király, Magyarország fővédőszentje, a Pécsi Egyházmegye alapítójának augusztus 20-i ünnepének előestéjén celebrált szentmisét Felföldi László megyéspüspök a pécsi székesegyházban, mely egyben az egyházmegye idén immár második alkalommal megrendezett Kovász elnevezésű családi fesztiváljának záró ünnepe volt. A liturgián koncelebrált Máger Róbert plébános, püspöki irodaigazgató és Fekete Zoltán káplán.

A Pécsi Egyházmegye augusztus 12-én a máriagyűdi kegyhelyen megtartott fogadalmi búcsúján a szentmise zárásában Felföldi László pécsi megyéspüspök főpásztori buzdító beszédet intézett az egyházmegye valamennyi egyházközségéhez és a megjelent hívekhez, melyet az alábbiakban adunk közre.

Június 18-án Magyarszékre látogatott Felföldi László pécsi megyéspüspök, ahol ünnepi szentmisén találkozott a hívekkel, majd megáldotta a Szent Őrzőangyalok-templom új toronyóráját, az épület melletti emlékkeresztet, valamint a közeli temető bejáratául szolgáló székelykaput.

Az időjárás idén nem volt kegyes az úrnapi hagyományos körmenet megtartásához. Június 11-én este az eső miatt elmaradt a hagyományos körmenet Pécs belvárosában, a pécsi székesegyházban Felföldi László megyéspüspök által celebrált ünnepi szentmisét követően szentségimádással ünnepelték a hívek az Oltáriszentségben köztünk lévő megtestesült Krisztust. A liturgián koncelebrált Szép Attila hivatalvezető püspöki helynök, Máger Róbert püspöki irodaigazgató és dr. Simon-Wagner István, a pécsi ferences templom plébánosa.

A hivatalban levő pécsi megyéspüspök azon főpásztorok egyike, akinek kinevezése Őszentsége Ferenc pápa személyéhez fűződik, a Szentatya 2020. november 18-án nevezte ki püspökké Felföldi Lászlót. A 266. pápa személyes kapcsolat nélkül is meghatározó kapcsolódási pontot jelent a pécsi megyéspüspök számára a főpásztori szolgálatban. Felföldi László püspököt a pápalátogatás üzenetéről kérdeztük.

Felföldi László pécsi megyéspüspök húsvéti írása az Új Ember 2023. április 9–16-i ünnepi számában jelent meg.

Április 6-án, nagycsütörtök délelőtt olajszentelési szentmisét mutatott be Felföldi László pécsi megyéspüspök Mayer Mihály nyugalmazott püspökkel, Bíró László nyugalmazott tábori püspökkel és az egyházmegye papságával Pécsen, a Szent Péter- és Szent Pál-székesegyházban. A hagyományok szerint a lelkipásztorok megújították szenteléskor tett ígéreteiket, valamint az egyházmegye két papnövendékének ünnepélyes befogadása is megtörtént a papi rend felvételére készülő jelöltek közé.

„Az emberi élet, emberi méltóságunk megélése azon múlik, hogyan hordozzuk életünk keresztjét, hogyan éljük meg keresztutunkat. Minden ember élete egy keresztúti sor. Ha végignézzük Krisztus keresztútjának 14 állomását, felfedezzük, hogy rólunk szól, a mi életutunk állomásairól, találkozásainkról, eleséseinkről. Ezeket pedig nem elkerülni kell hanem jól megélni, mert így tudjuk gazdagítani a lelki életünket" -  Felföldi László pécsi megyéspüspök nagyböjtről, lelkigyakorlatról, keresztútról, életünk keresztútjáról.

Barka- és pálmaágak megáldásával kezdődött az ünnepi főpásztori szentmise virágvasárnap este a pécsi bazilikában. A Jézus jeruzsálemi bevonulásának emléket állító liturgiát Felföldi László megyéspüspök celebrálta. A szentmisében elhangzott a passió.

A Magyarok Nagyasszonya Ferences Rendtartomány által fenntartott Collegium Seraphicum egyetemista közössége meghívására látogatott el Felföldi László pécsi megyéspüspök a pécsi egyetemi kollégiumba március 1-jén, ahol 90 percen át válaszolt az egyetemisták által szabadon feltett kérdésekre.

„Szóljon ez a nagyböjt az imáról, a felebaráti szeretetről és a megélt keresztútról, melyre most van kellő idő, hogy megújuljon és megszépüljön életünk szeretete, szenvedése és szeretetszolgálata" – szólt Felföldi László megyéspük üzenete február 22-én, hamvazószerdán, a nagyböjt első napján celebrált ünnepi szentmisében. A liturgián koncelebrált Szép Attila hivatalvezető püspöki helynök, Máger Róbert püspöki irodaigazgató, Kovács József püspöki titkár, valamint a Pécsi Tudományegyetemen tanulmányokat folytató, jelenleg a Pécsi Egyházmegyében szolgáló nigériai lelkipásztorok: Henry Nnaemeka Ugokwe és Mark-Kingsley Okafor.

Püspöki szolgálata során első alkalommal látogatott a Pakshoz tartozó Dunakömlődre a Pécsi Egyházmegye főpásztora. Felföldi László megáldotta az egyházközség megújult kültéri közösségi terét, valamint szentmisét celebrált a zsúfolásig megtelt Szent Imre-templomban, ahol a környező településekről is érkeztek hívek, hogy főpásztori áldásban részesüljenek. A szentmisén koncelebrált Kürtösi Krisztián plébános és Erb József nyugalmazott lelkipásztor. 

A szeretet dallamával találjátok meg az élet dallamát, hogy megerősödjetek abban az élethelyzetben és hivatásban, amelyre Isten küldött titeket – fordult a hívekhez Felföldi László megyéspüspök, aki a Pakshoz közeli, alig 2000 lelket számláló Németkéren celebrált hálaadó ünnepi szentmisét február 19-én. A főpásztor a házasság hete zárónapján Isten áldását kérte a házaspárokra és a családokra a Szent Kereszt templomban.

Az egyházak jelenléte Magyarország művelődési, kulturális, közösségi életében címmel rögzített stúdióbeszélgetést 2023 januárjában a Nemzeti Művelődési Intézet. A jogyakorlatOn.hu portálon megtekinthető beszélgetés vendége volt Felföldi László, a Pécsi Egyházmegye püspöke, Csizmadia Zsuzsa, Herceghalom polgármestere és Vojtko Ferenc televíziós szerkesztő.

Siklósra látogatott Felföldi László pécsi megyéspüspök január 22-én, Szent Vince vértanú, a vincellérek védőszentje ünnepnapján, amikor a szőlősgazdák a Villányi borvidéken hagyományos termésjósló ünnepet tartották. A rendezvényen jelen volt Dr. Őri László, a Baranya Vármegyei Önkormányzat elnöke, Riegl Gábor, Siklós város polgármestere, valamint a Szent György Lovagrend és a Siklósi Borbarátnők Borrendi Egyesülete tagjai.

Idén 20. alkalommal adták át január 21-én a Polgári Kör Pécs Egyesület által alapított Tüke Alapítvány díját az arra érdemeseknek. A Tüke-díj átadását szentmisén ünnepelték a pécsi székesegyházban, melyet Felföldi László pécsi megyéspüspök celebrált. A díjakat Habsburg-Lothringen Eilika oldenburgi hercegnő, valamint Kerényi János, a Tüke Alapítvány elnöke adta át. 

Remete Szent Pál ünnepnapja a Magyar Pálos Rend legnagyobb ünnepe, mely alkalomból a pécsi rendház közösségének tagjai ünnepi szentmisén újították meg szerzetesi fogadalmukat január 15-én a rend tulajdonában és lelkipásztori ellátásában álló Urunk Színeváltozása, köznapi nevén a Lyceum templomban. A liturgiát celebrálta Felföldi László pécsi megyéspüspök, koncelebrált Bíró László nyugalmazott tábori püspök, Puskás Róbert Antal pálos tartományfőnök és a pécsi rendházban szolgáló pálos atyák.

Egyházunk hagyománya, hogy minden évben a vízkereszti liturgiában megszentelt vízzel házszentelést tartunk az otthonokban, munkahelyeken. Felföldi László megyéspüspök január 12-én Isten áldását kérte a Pécsi Egyházmegyei Hivatal épületeire és annak minden dolgozójára, hogy szolgálatukat a krisztusi szeretet lelkületével végezzék.

Január 6-án, Urunk megjelenésének ünnepén, hagyományos nevén vízkeresztkor, Felföldi László megyéspüspök celebrált szentmisét a pécsi székesegyházban, aki szentbeszédében a napkeleti bölcsek példája nyomán buzdított személyes életünkben is a betlehemi csillag, a világ világossága fényének keresésére. A liturgiában a főpásztor megáldotta a vizet és a szentelt vízzel meghintette a híveket.

Felföldi Lászlót, a Pécsi Egyházmegye megyéspüspökét 2021. január 6-án, Urunk megjelenésének főünnepén szentelték püspökké és iktatták be főpásztori hivatalába ünnepi szentmise keretében a pécsi Szent Péter- és Szent Pál-székesegyházban. 

A Megváltó Jézus születésének ünnepén bemutatott éjféli szentmisén a Pécsi Egyházmegye főpásztora együttgondolkodást sürgetett, hogy ne csak az év egy napja és annak is az estéje szóljon a szeretetről. Felföldi László hangsúlyozta, nem egy éjszaka a kereszténységünk, hanem egy út, amelyen el kell indulni és jelen kell lenni, hogy megtaláljuk önmagunkat és személyes életünket.

A Megváltó születésének ünnepe alkalmából Felföldi László, a Pécsi Egyházmegye püspöke videóüzenetben fordult a hívekhez. A főpásztor Istentől áldott karácsonyt kívánt.

Az Advent Pécs 2022 programsorozat részeként az adventi vasárnapok előtti estéken a történelmi egyházak képviselői gyújtották meg a város koszorújának gyertyáját. Felföldi László pécsi megyéspüspök a szeretetet jelképező negyedik gyertyát december 17-én, advent negyedik vasárnapjának előestéjén a betlehemi lánggal gyújtotta meg Pécsett, a Széchenyi téren.

Felföldi László pécsi megyéspüspök volt a Pécsi Püspöki Hittudományi Főiskola (PPHF) XXIII. János Szakkollégiuma által szervezett Lélekrajzok című szabadegyetemi sorozat 5. részének meghívott vendége december 7-én Pécsen, a Magtár Látogatóközpontban. A főpásztorral Tiringer Aranka, a PPHF tanszékvezető főiskolai docense beszélgetett a 2019-ben bemutatott, A két pápa című film kapcsán.

LD honlap logó