videó

Csütörtök húsvét nyolcadában Máger Róbert irodaigazgató-helyettes atya mutatott be szentmisét a Belvárosi templomban, reggel 7.00 órakor, amelyet a Pécsi Egyházmegye élőben közvetített. A szentmise visszanézhető az alábbi cikkben.

Szerda húsvét nyolcadában Györfi Béla Szabolcs OSPPE, kisegítő lelkész mutatott be szentmisét a Belvárosi templomban, reggel 7.00 órakor, amelyet a Pécsi Egyházmegye élőben közvetített.

Kedd húsvét nyolcadában Dr. Csigi Péter káplán mutatott be szentmisét a Belvárosi templomban.

A húsvéti ünnepkörben kerül sor a Boldogasszony Imaszövetség tagsági megújítására. Szeretettel várjuk a csatlakozni vágyó híveket a Pécsi Egyházmegyében működő imaszövetségbe.

Húsvéthétfőn 10.00 órakor Dr. Kajtár Edvárd plébános mutatott be ünnepi szentmisét a Pécsi Székesegyházban, amelyhez az élő közvetítés révén otthonaikból több százan csatlakoztak.

Urunk feltámadásának ünnepén, húsvét vigíliáján, a veszprémi Szent Mihály Bazilika Főszékesegyházban Dr. Udvardy György érsek vezette – a Boldog Gizella Szeminárium papnövendékeinek asszisztenciájával – a zártkörű szertartást, melyből a rendhagyó körülmények miatt több lényeges rész is kimaradt.

Az egyházi év legcsendesebb ünnepén, Nagypéntek este Dr. Udvardy György veszprémi érsek mutatott be csonka szentmisét a Veszprémi Szent Mihály Bazilika Főszékesegyházban a Boldog Gizella Szeminárium papnövendékeinek legszűkebb asszisztenciájával. 

Dr. Udvardy György veszprémi érsek Nagycsütörtök este szentmisét mutatott be az Utolsó vacsora emlékére Veszprémben a Szent Mihály Bazilika Főszékesegyházban. Vele együtt koncelebrált dr. Takáts István érseki helynök, Nagy Károly c. apát, kanonok, főszékesegyházi plébános, Felker Zsolt káplán és Darnai János, a Padányi Katolikus Iskola lelki igazgatója.

A most induló zenei cikksorozat címe kettős tartalommal bír, elsőként, nagyszerdán, nagyhét derekán induló sorozatunk kapcsán nem is tudunk másra gondolni, mint Krisztus keresztjére, amely által mindannyiunk élete megváltódott, amelyben megtestesül az önmagát feláldozó és mégis élő Szeretet, így felemelve mindannyiunk életét napról napra, újra és újra.

Nagyszerdán, reggel 7.00 órakor Máger Róbert irodaigazgató-helyettes atya mutatott be szentmisét a Pécsi Székesegyházban. A szertartás visszanézhető az alábbi cikkben.

Kovács Szilárd Ferenc orgonaművész, a Pécsi Bazilika zeneigazgatója ismét egy szellemes játékkal örvendeztetett meg bennünket. Ezennel Bach speciális módon szólal fel.

Nagykedden, reggel 7.00 órakor Nagy Norbert pécs-gyárvárosi plébános mutatott be szentmisét a Pécsi Székesegyházban.

Nagyhétfőn, reggel 7.00 órakor Molnár Erik káplán mutatott be szentmisét a Pécsi Székesegyházban, amely visszanézhető az alábbi cikkben.

Ifjúsági Passió virágvasárnap 15.00-kor. Élő közvetítésben.

Udvardy György veszprémi érsek, pécsi apostoli kormányzó nagyhét alkalmával videóüzenetben tolmácsolja gondolatait a két egyházmegye híveihez.

Nagyböjt ötödik hetének szombatján Berecz Tibor atya, ifjúsági referens mutatott be szentmisét a Pécsi Székesegyházban.

Udvardy György veszprémi érsek, pécsi apostoli kormányzó a koronavírus járvány oktatást érintő nehézségeivel kapcsolatban videóüzenetben tolmácsolja gondolatait a szülőkhöz és pedagógusokhoz.

Nagyböjt ötödik hetének pénteki napján Lápossy Péter iskolalelkész, kisegítő lelkész mutatott be szentmisét a Pécsi Székegyházban. Az ünnepi szertartás visszanézhető az alábbi cikkben.

Nagyböjt ötödik hetének csütörtökén, reggel 7.00 órakor Dallos Tamás püspöki szertartó atya mutatott be szentmisét a Pécsi Székesegyházban, amely visszanézhető az alábbi cikkben.

Nagyböjt ötödik hetének szerdáján, reggel 7.00 órakor Máger Róbert irodaigazgató-helyettes atya mutatott be szentmisét a Pécsi Székesegyházban. A szertartás visszanézhető az alábbi cikkben.

Ferenc pápa március 27-én, pénteken imát vezetett és rendkívüli, teljes búcsúval járó Urbi et Orbi áldást adott a Szent Péter-bazilika előtti üres téren, a világméretű koronavírus-járvány idején Isten irgalmába ajánlva Róma városát és az egész emberiséget.

Nagyböjt ötödik hetének keddi napján Csóka Péter János OSPPE, pálos tartományfőnök mutatott be szentmisét a Pécsi Székesegyházban. A szentmise visszanézhető az alábbi cikkben.

Nagyböjt ötödik hetének hétfői napján Dr. Csigi Péter káplán mutatott be szentmisét a Pécsi Székesegyházban.

Nagyböjt ötödik vasárnapján Dr. Kajtár Edvárd plébános mutatott be szentmisét a Pécs Székesegyházban, amelyhez otthonaikból több százan csatlakoztak.

Nagyböjt negyedik hetének szombati napján Nagy Norbert pécs-gyárvárosi plébános mutatott be szentmisét a Pécsi Székesegyházban.

Nagyböjt negyedik hetének péntekén, reggel 7.00 órakor Molnár Erik káplán mutatott be szentmisét a Pécsi Székesegyházban, amely visszanézhető az alábbi cikkben.

Nagyböjt negyedik hetének csütörtökén Berecz Tibor atya, ifjúsági referens mutatott be szentmisét a Pécsi Székesegyházban.

Nagyböjt van. Elmélkedjük át a keresztúti ájtatosságot otthonainkból is.

Gyümölcsoltó Boldogasszony ünnepén, nagyböjt negyedik hetének szerdáján Lápossy Péter iskolalelkész, kisegítő lelkész mutatott be szentmisét a Pécsi Székesegyházban. Az ünnepi szertartás visszanézhető az alábbi cikkben.

Nagyböjt negyedik hetének hétfőjén, reggel 7.00 órakor Máger Róbert irodaigazgató-helyettes atya mutatott be szentmisét a Pécsi Székesegyházban. A szertartás visszanézhető az alábbi cikkben.

Egyházmegyénk március 22-től naponta biztosít szentmise közvetítéseket az alábbi időpontokban.

Udvardy György veszprémi érsek, pécsi apostoli kormányzó videóüzenetben tolmácsolja gondolatait a koronavírus Magyarországra való betörése után.

A Pécsi Egyházmegye élőben közvetíti a vasárnapi és ünnepi szentmiséket a pécsi Szent Péter- és Szent Pál-székesegyházból.

A közvetítéseket élőben vagy felvételről YouTube csatornánkon lehet követni vagy visszanézni.
Szentmise közvetítéseink a PécsTV műsorkínálatában is megtekinthetők.

A húsvéti szent idő Krisztus megváltó életművének, az azt betetőző szentséges kínszenvedésének időszaka. Urunk haláláig menő engedelmességének gyümölcseiből először Ő maga részesült, amikor feltámadásával, mennybemenetelével és mennyei trónfoglalásával megdicsőítette őt az Atya.

A Pécsi Egyházmegye oktatási intézményeiben közös, hogy minden épületben van egy Szűzanya dombormű. Ez az összetartozás jelképe, melyet a Tamási katolikus gimnáziumban egy áldással erősített meg Udvardy György veszprémi érsek, pécsi apostoli kormányzó.

Dr. Udvardy György veszprémi érsek, pécsi apostoli kormányzó főpásztori felelősségétől indíttatva 2017. Húsvétvasárnapjával megalakította a Boldogasszony Imaszövetséget, melynek elsődleges célja a Pécsi Egyházmegye evangéliumi küldetésének támogatása, hogy a Gyűdi Boldogságos Szűz Mária közbenjárásával megerősítve egyre többen hordozzák közös ügyeinket imádságaikban.

A húsvéti szent idő Krisztus megváltó életművének, az azt betetőző szentséges kínszenvedésének időszaka. Urunk haláláig menő engedelmességének gyümölcseiből először Ő maga részesült, amikor feltámadásával, mennybemenetelével és mennyei trónfoglalásával megdicsőítette őt az Atya.

Udvardy György veszprémi érsek, pécsi apostoli kormányzó nagyböjt alkalmával videüzenetben tolmácsolja gondolatait a két egyházmegye híveihez. 

Hamvazószerdán - mely idén február 26-ra esett - Berecz Tibor ifjúsági referens tartott szentmisét a Belvárosi templomban. Ezen a napon vette kezdetét a húsvétot megelőző 40 napig tartó nagyböjti időszak, amikor a lemondás által gyakorolunk bűnbánatot.  

A II. János Pál Római Katolikus Plébánia február 20-án vette át Boldog Jerzy Popiełuszko ereklyéjét, melyet a varsói testvér-plébánia adományozott át a Szent II. János Pál pápa kápolnában.

Február 12-én, a Házasság hete alkalmából Döbrentey Ildikó és Levente Péter tartott előadást Tamásiban. A taps elmaradt, ez az este egészen másképp zárult.

A Házasság hete keretében, február 11-én Alma és a fája – transzgenerációs jelenségek a családban címmel tartott előadást Schell Gergely pszichológus, pár- és családterapeuta Szigetváron. Az előadásra a Weiner Leó Alapfokú Művészeti Iskola (Zeneiskola) Hangversenytermében került sor.

Február 9-én Dr. Fodor Réka misszionárius orvos, és férje tartott előadást a Ferences templomban. Ezt követően az esti szentmisén a kórházlelkészségi önkénesek megbízólevelének megújítására és a feszületek megáldásra is sor került.

A közelmúltban restaurálási munkák kezdődtek a Pécsi Székesegyházban, Magyarország egyik legdíszítettebb bazilikájában. A felújítás meghatározó szakaszáról forgatott videót a Pécsi Egyházmegye stábja.

A megszokottól eltérő módon indult a 2020-as év a Ciszterci Rend Nagy Lajos Gimnáziumban. A diákok reggelente a Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszust népszerűsítő előadásokon vettek részt. 

A Pécsi Egyházmegye és a Pécs-Székesegyházi Plébánia által, január 8-án 49 szerzetesnővér újratemetésére került sor a Belvárosi templomban. 

A pécsi Szent Péter és Szent Pál Székesegyházban bemutatott éjféli szentmisét Dr. Kajtár Edvárd plébános celebrálta.

Udvardy György veszprémi érsek, pécsi apostoli kormányzó karácsony alkalmával videóüzenetben köszönti a két egyházmegye híveit.

Karácsonykor és főbb ünnepekkor a papnövendékek a szemináriumból hazatérnek egyházmegyéjükbe, bekapcsolódnak a helyi közösség ünneplésébe, a szentmiséken szolgálatot teljesítenek, és együtt ünnepelnek családjukkal, rokonaikkal, szeretteikkel. -így vezettük fel tavaly Miklovits Attila papnövendékkel készült interjúnkat.

Advent negyedik hetének hétfőjén, az utolsó hajnali szentmisét Nyúl Viktor pasztorális helynök és Zajácz Gábor görögkatolikus parókus celebrálta.

LD honlap logó