Events Calendar

Szent Ágoston püspök és egyháztanító – E

: 2019. augusztus 28. szerda
A Római Birodalomhoz tartozó Észak-Afrikában született pogány apától és a buzgó keresztény Szent Mónikától. Vallomások című önéletrajzából ismerjük istenkeresését és erkölcsi vívódásait. Milánóban szónoklattanár lett. Ott szakított bűnös éltével. Szent Ambrus püspök keresztelte meg. Ágoston aztán visszatért hazájába, ott pappá, majd Hippó városának püspökévé lett. A legnagyobb gondolkodók egyike és jeles hittudós. Nem hagyta el híveit akkor sem, amikor városát a vandálok körülvették. Az ostrom idején halt meg 430-ban.

Életútjáról bővebben a Szentek élete című kötetben: http://www.katolikus.hu/szentek/0828.html

Liturgia: emléknap - fehér
A lelkipásztorok közös olvasmányaiból, 614. oldal,
vagy: Az egyháztanítók közös olvasmányaiból, 643. oldal.

SZENTLECKE Szent János apostol első leveléből1Jn 4,7-16
Testvéreim! Szeressük egymást, mert a szeretet Istentől van! Mindenki, aki szeret, Istentől való, és ismeri az Istent. Aki nem szeret, nem ismeri az Istent, mert Isten a szeretet. Isten szeretete abban nyilvánult meg, hogy az Isten elküldte a világba egyszülött Fiát, hogy éljünk általa. A szeretet nem abban áll, hogy mi szeretjük Istent, hanem hogy ő szeret minket, és elküldte Fiát bűneinkért engesztelésül.
Szeretteim! Ha Isten így szeretett minket, nekünk is szeretnünk kell egymást. Istent soha senki nem látta. Ha szeretjük egymást, Isten bennünk marad, és a szeretete tökéletes lesz bennünk. Abból tudjuk, hogy benne élünk, ő pedig bennünk, hogy a Lelkéből adott nekünk. Mi láttuk és tanúságot teszünk róla, hogy az Atya elküldte a Fiút, mint a világ Üdvözítőjét. Aki vallja, hogy Jézus az Isten Fia, abban az Isten benne marad, és ő is az Istenben. Megismertük a szeretetet, amelyet Isten helyezett belénk, és hittünk benne. Az Isten szeretet, és aki megmarad a szeretetben, az az Istenben marad, s az Isten őbenne.
Ez az Isten igéje.

VÁLASZOS ZSOLTÁR 118,9.10.11.12.13.144 g. tónus.
Válasz: Én Uram, Istenem, * taníts meg igazságaidra engem! 12b. vers.
Előénekes: Hogyan tisztíthatja meg útját az ifjú? * Úgy, hogy megtartja tanításodat.
Egész szívemből téged kereslek, * ne engedd, hogy parancsaidtól eltérjek.
Hívek: Én Uram, Istenem, * taníts meg igazságaidra engem!
E: Szívem mélyére rejtem szavadat, * nehogy vétkezzem ellened.
Áldott vagy Uram, Istenem, * taníts meg igazságaidra engem!
H: Én Uram, Istenem, * taníts meg igazságaidra engem!
E: Elsorolom ajkammal * szádnak minden rendelését.
Végzéseid útján nagyobb örömre találok, * mint bármilyen gazdagságban.
H: Én Uram, Istenem, * taníts meg igazságaidra engem!

ALLELUJA
Alleluja. 8. szám.
Egy a ti Atyátok, a mennyei, * és egy a ti tanítótok, a Krisztus. Mt 23,9b.10b 8 G. tónus.
Alleluja.

† EVANGÉLIUM Szent Máté könyvébőlMt 23,8-12
Abban az időben Jézus így beszélt a tanítványokhoz:
„Ti ne hívassátok magatokat mesternek, mert egy a ti Mesteretek, ti pedig mindnyájan testvérek vagytok. De atyának se hívjatok senkit a földön, mert egy a ti Atyátok, a mennyei. És tanítónak se hívassátok magatokat, hisz egy a ti tanítótok: Krisztus. Aki a legnagyobb köztetek, az legyen a többi szolgája. Aki önmagát felmagasztalja, azt megalázzák, és aki önmagát megalázza, azt felmagasztalják.,,
Ezek az evangélium igéi.

Egyetemes könyörgések:
33. AZ EGYHÁZTANÍTÓKRÓL
Pap: Kérjük, testvéreim, a mindenható Istent, minden világosság Atyját, hogy teljesítse igazságra éhező és szomjazó hívei kéréseit!
Lektor: 1. Adj, Urunk, Egyházadnak bölcs tanítókat és apostoli lelkületű hithirdetőket, hogy a világ egyre jobban megismerje szent Fiad evangéliumát!
Hívek: Kérünk téged, hallgass meg minket!
2. Add, hogy megszűnjék az írástudatlanság a földön, és a Szentírás ismeretében is gyarapodjanak a népek!
3. Támassz hívő szakembereket az emberi tudás minden ágában neved dicsőségére és a lelkek javára!
4. Add, hogy a szülők meg ne feledkezzenek ígéretükről, amelyet megkeresztelt gyermekeik vallásos nevelésére tettek!
5. Ne engedd, hogy világi tanulmányainkban előre haladva elhanyagoljuk a szentek tudományát: az imádságos lelkületet és az emberszeretet gyakorlását!
(6. Nyisd meg az igazság kapuit N. testvérünknek és minden megholt hívednek!)
Pap: Istenünk, te kiapadhatatlan fényességben lakozol. Gyarapítsd híveidet minden ismeretben, és add meg nekik Szentlelked segítségét, hogy életükkel tanúskodjanak a te igazságodról! Krisztus, a mi Urunk által.
Hívek: Ámen.
vagy
32. A PÁPÁKRÓL VAGY LELKIPÁSZTOROKRÓL
Pap: Kérjük, testvéreim, Krisztus Urunkat, a jó Pásztort, hogy mutassa meg szeretetét irántunk, és hallgassa meg kéréseinket!
Lektor: 1. Urunk, te vagy a pásztorok fejedelme: ne hagyd Egyházadat szent és kiváló lelkipásztorok nélkül!
Hívek: Kérünk téged, hallgass meg minket!
2. Aki nyájadat Péterre és utódaira bíztad, add, hogy N. pápánk az apostoli lelkű szent főpapok nyomdokait kövesse!
3. Aki jóságosan tanítod és neveled a népeket, ne engedd, hogy a világ elveszítse érzékét a lelki táplálék iránt!
4. Aki ismered tieidet, ne engedd, hogy egy is elvesszen azok közül, akikért véredet ontottad!
5. Aki válladra veszed a gyengét, és felkutatod az elveszett bárányt, erősítsd meg gyenge hitünket, és térítsd vissza magadhoz azokat, akik elhagytak téged!
(6. Aki életedet adtad juhaidért, öleld szent Szívedre N.-t és többi elhunyt testvérünket!)
Pap: Urunk, Jézus Krisztus, hallgasd meg néped kéréseit, és örvendeztesd meg nyájadat a pásztorok gondosságával, a pásztorokat pedig a rájuk bízott lelkek engedelmességével! Aki élsz és uralkodol mindörökkön örökké.
Hívek: Ámen.

Szentmise közvetítések banner v2

 

LD honlap logó

Szentmise közvetítések banner v2

 

mariagyudi zarandoklat 2022 banner

Szentmise közvetítések banner v2

 

2024 április
M T W T F S S
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 1 2 3 4 5

Közelgő események

Férfitalálkozó :
Szekszárd -
2024. 04. 19. - 2024. 04. 19.
HOLY MASS - Angol nyelvű szentmise a székesegyházban:
-
2024. 04. 21. - 2024. 04. 21.
Lelki délutánok - Paks:
-
2024. 04. 21. - 2024. 04. 21.
Férfitalálkozó :
Paks -
2024. 04. 26. - 2024. 04. 26.
Férfitalálkozó :
Tamási -
2024. 05. 03. - 2024. 05. 03.

Köznevelési Intézmények

Hasznos információk:

 

  • az óvodák, iskolák életéről,
  • beiratkozásról,
  • előkészítő foglalkozásokról

partnerek Báta

partnerek Máriagyűd

partnerek Napi evangélium

partnerek kórházlelkészség