Events Calendar

Árpád-házi Boldog Jolán szerzetesnő – E

: 2020. június 15. hétfő
1239-ben született. IV. Béla király leánya. Szent Margit és Boldog Kinga testvére volt. Boleszláv lengyel fejedelemhez ment feleségül. Három lányát gondosan nevelte és férjét is átnevelte igazi keresztény uralkodóvá. Férje halála után Kingával együtt az ószandeci (Krakkó mellett) kolostorba lépett. Később a gnieznói klarissza rendház főnöknője volt. Meghalt 1298. június 11-én.
Szent asszonyok miséje, 330. vagy szerzetesek miséje, 328.

Életútjáról bővebben a Szentek élete című kötetben: http://www.katolikus.hu/szentek/0615.html

Liturgia: emléknap - fehér
A szent asszonyok közös olvasmányaiból, 668. oldal.

SZENTLECKE Szent János apostol első leveléből1Jn 3,14-18
Szeretteim! Tudjuk, hogy a (lelki) halálból új életre keltünk, mert szeretjük testvéreinket. Akiben nincs szeretet, az (lelki) halálban marad. Aki pedig gyűlöli testvérét, az gyilkos. Viszont tudjátok, hogy egyetlen gyilkosnak sem lehet része az örök boldogságban.
Abból ismerjük meg (Isten) szeretetét, hogy életét adta érettünk. Nekünk is életünket kell adnunk testvéreinkért. De megvan-e bennünk az Isten szeretete, ha azt látjuk, hogy valamelyik testvérünk szükséget szenved, és elzárjuk előle szívünket, pedig módunkban állna, hogy segítsünk rajta?
Szeretteim, ne csak szóval és beszéddel szeressünk, hanem tettel és igazsággal!
Ez az Isten igéje.

VÁLASZOS ZSOLTÁR 22,1-3a.3b-4.5.69. tónus.
Válasz: Az Úr nékem pásztorom, * ínséget nem kell látnom. 1. vers.
Előénekes: Az Úr nékem pásztorom, * ínséget nem kell látnom.
Zöldellő mezőkön terelget engem, * csendes vizekhez vezet, és lelkemet felüdíti.
Hívek: Az Úr nékem pásztorom, * ínséget nem kell látnom.
E: Az igazság ösvényén vezet engem, * ahogyan ő megígérte.
A halál sötét völgyében sem félek, mert ott vagy velem, * biztonságot ad vessződ és pásztorbotod.
H: Az Úr nékem pásztorom, * ínséget nem kell látnom.
E: Számomra asztalt terítettél, * hogy üldözőimet szégyen érje.
Fejemet megkented olajoddal, * serlegemet csordultig megtöltötted.
H: Az Úr nékem pásztorom, * ínséget nem kell látnom.
E: Jóságod és irgalmad nyomon követ * életemnek minden napján.
Otthonom lesz az Isten háza * mindörökké, szünet nélkül.
H: Az Úr nékem pásztorom, * ínséget nem kell látnom.

ALLELUJA
Alleluja. 1. szám.
Boldogok a lélekben szegények, * mert övék a mennyek országa. Mt 5,3 1D2. tónus.
Alleluja.

† EVANGÉLIUM Szent Lukács könyvébőlLk 6,27-38
Jézus a hegyi beszédben így szólt tanítványaihoz:
„Nektek, akik hallgattok engem, ezt mondom: Szeressétek ellenségeiteket, tegyetek jót azokkal, akik gyűlölnek titeket. Azokra, akik átkoznak titeket, mondjatok áldást, és imádkozzatok rágalmazóitokért. Ha arcul üt valaki, tartsd oda a másik arcodat is. Annak, aki elveszi köntösödet, add oda a ruhádat is. Mindenkinek, aki kér tőled, adj, és aki elviszi, ami a tied, attól ne kérd vissza. Úgy bánjatok az emberekkel, ahogy szeretnétek, hogy veletek is bánjanak.
Mert ha csak azokat szeretitek, akik titeket is szeretnek, milyen jutalmat várhattok érte Istentől? Hisz a bűnösök is szeretik azokat, akik őket szeretik. Ha csak azokkal tesztek jót, akik veletek is jót tesznek, milyen jutalmat érdemeltek? Hisz ezt a bűnösök is megteszik. Ha csak a visszafizetés reményében adtok kölcsönt, milyen hálára számíthattok? A bűnösök is kölcsönöznek a bűnösöknek, hogy ugyanannyit kapjanak vissza.
Szeressétek inkább ellenségeiteket: tegyetek jót, adjatok kölcsön, és semmi viszonzást ne várjatok. így nagy jutalomban részesültök, és fiai lesztek a Magasságbelinek, hisz ő is jóságos a hálátlanok és a gonoszok iránt. Legyetek tehát irgalmasok, amint Atyátok is irgalmas.
Ne mondjatok ítéletet senki fölött, s akkor fölöttetek sem ítélkeznek. Ne ítéljetek el senkit, s akkor titeket sem ítélnek el. Bocsássatok meg, és nektek is megbocsátanak. Adjatok, és akkor ti is kaptok. Jó, tömött, megrázott és túlcsorduló mértékkel mérnek öletekbe. Mert amilyen mértékkel ti mértek, olyannal mérnek majd nektek is.”
Ezek az evangélium igéi.

Egyetemes könyörgések:
37. A SZENT ASSZONYOKRÓL
Pap: Forduljunk bizalommal, testvéreim, mennyei Atyánkhoz, és kérjük segítségét a szent asszonyok lelki nagyságának követésére!
Lektor: 1. Add, Urunk, hogy Egyházad valóban a népek anyja és tanítómestere legyen!
Hívek: Kérünk téged, hallgass meg minket!
2. Add, hogy megszűnjék a világban minden hátrányos megkülönböztetés férfiak és nők, fehérek és színes bőrűek, szabadok és rabszolgák, hívők és nem-hívők között!
3. Add, hogy mindenhol megbecsülés övezze és támogatás segítse a családanyák áldozatos szolgálatát!
4. Adj kegyelmet a hitvestársaknak a kölcsönös hűségre és szeretetre, a szülőknek pedig gyermekeik gondos keresztény nevelésére!
5. Jutalmazd az édesanyák lankadatlan fáradozását egykor majd a boldog örök élet nyugalmával!
(6. Engedd, hogy N. híved és minden kedves halottunk mielőbb élvezhesse a mennyei otthon boldogságát!)
Pap: Istenünk, te megadod az érdemszerző élet lehetőségét a férjes asszonyoknak családjuk körében, az özvegyeknek pedig a szeretet szolgálatában. Engedd, hogy a szent asszonyok hősi példáját követve mindnyájan kiérdemeljük az emberek megbecsülését itt a földön, és a dicsőség koronáját nálad a mennyben! Krisztus, a mi Urunk által.
Hívek: Ámen.

Szentmise közvetítések banner v2

 

Köznevelési Intézmények

Hasznos információk:

 

  • az óvodák, iskolák életéről,
  • beiratkozásról,
  • előkészítő foglalkozásokról

LD honlap logó Telefon

2021 október
M T W T F S S
27 28 29 30 1 2 3
4 5 6 7 8 9 10
11 12 13 14 15 16 17
18 19 20 21 22 23 24
25 26 27 28 29 30 31

Közelgő események

Magyar Katolikus Kulturális Hetek:
-
2021. 10. 15. - 2021. 10. 31.
Férfitalálkozó - Férfi mivolt:
Mohács, Ifjúsági Centrum -
2021. 10. 15. -
Elmarad - Kistelepülési támogatásban részesülők találkozója:
Szekszárd -
2021. 10. 16. -
Elmarad - Közösségvezetők találkozója:
Szekszárd -
2021. 10. 16. -
Elmarad - Plébániai Tanácsosok Testületi Tagjainak találkozója:
Pécs -
2021. 10. 16. -

partnerek Báta

partnerek Máriagyűd

pem nek

partnerek Napi evangélium

partnerek kórházlelkészség