Events Calendar

Szent és pogány - László, a kun és a leány története

Dóm Kőtár (7621 Pécs, Káptalan utca 8.): 2017. október 13. péntek,  4:30

Móser Zoltán kiállítása és előadása


Móser Zoltán fotóművész, etnográfus kiállításának képei azt a Szent László-legendát jelenítik meg, amelyről a történelmi Magyarország területén számos freskó mesél. A Nógrád megyei Tereskétől a Tátra alján fekvő Kakaslomnicon át egészen az erdélyi Gelencéig találunk olyan templomokat, amelyek falán névtelen középkori festők örökítették meg László harcát a lányrabló kunnal. Ha megnézzük ezeket a freskókat, könnyen észrevesszük, hogy teljesen egyformák, és azt a történetet beszélik el, amelyet a Képes Krónika is megőrzött. Vajon a templomok falán megfestett történet tényleg mindenben megegyezik a Képes Krónikában találhatóval? Miben hasonlít, és miben különbözik? Mi lehet a magyarázata a különbözőségeknek? László Gyula régész professzor volt, aki ezekre a kérdésekre válaszolt, felkutatta a legenda eredetét, feltárta jelentésének mélyrétegeit. Tőle tudjuk, neki köszönhetjük a magyarázatot, amelyet a kiállítás megnyitóján Móser Zoltán előadásában megoszt a hallgatósággal is.

Szentmise közvetítések banner v2

 

LD honlap logó

Ungherese V1 web k

 

mariagyudi zarandoklat 2022 banner

Szentmise közvetítések banner v2

 

Szentmise közvetítések banner v2

 

Szentmise közvetítések banner v2

 

2025 május
M T W T F S S
28 29 30 1 2 3 4
5 6 7 8 9 10 11
12 13 14 15 16 17 18
19 20 21 22 23 24 25
26 27 28 29 30 31 1

Közelgő események

Férfitalálkozó - Dombóvár:
-
2025. 05. 09. - 2025. 05. 09.
Egyházmegyei gyalogos zarándoklat Máriagyűdre:
-
2025. 05. 10. - 2025. 05. 10.
Férfitalálkozó - Szigetvár:
-
2025. 05. 16. - 2025. 05. 16.
Német nyelvű szentmise a székesegyházban:
-
2025. 05. 18. - 2025. 05. 18.

Köznevelési Intézmények

Hasznos információk:

 

  • az óvodák, iskolák életéről,
  • beiratkozásról,
  • előkészítő foglalkozásokról

partnerek Báta

partnerek Máriagyűd

partnerek Napi evangélium

partnerek kórházlelkészség