A projekt ünnepélyes megnyitója 

Bata 2 2 K 

infoblokk kedv final felso ERFA

2017. szeptember 16-án került sor a pécsi egyházmegye „Pretiosus Sanguis: A bátai Szent Vér Kegyhelytől a bátaszéki molyhos tölgyig – A bátai Szent Vér Kegyhely komplex turisztikai fejlesztése” című projektjének nyitórendezvényére.

A Pécsi Egyházmegye mintegy másfél milliárdos forrást nyert a Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Program (GINOP) keretében. A projekt átfogó célja egy olyan vallási turisztikai hálózat, egyedi vallásturisztikai termék létrehozása Báta, Bátaszék, Mohács és Szekszárd között, amely innovatív eszközökkel, elsősorban a kulturális és vallási turisták igényeinek megfelelően járul hozzá a magyarországi kulturális értékek bemutatásához, figyelembe véve a helyszínek közötti kulturális és vallási kapcsolatot.

A GINOP projekt megvalósulása négy települést és öt helyszínt érint: Báta, Szekszárd, Mohács és Bátaszék. A helyszínek ezáltal teljesítik a pályázati felhívásban foglalt területi kritériumokat: két megyét és egy megyei jogú várost érint a projekt. Mindamellett, hogy a projekt megvalósulásával a fejlesztési helyszínek vallásturisztikai potenciálja növekszik, olyan célok is megvalósulnak, mint a helyszínek infrastrukturális fejlesztése, más, a térségben található turisztikai attrakciókkal való együttműködéseken keresztül turisztikai csomagok kerülnek kialakításra.

A mintegy másfél milliárdos projekt keretében az alábbi építések, javítások, fejlesztések megvalósítása tervezett:

Báta

Szent Vér Kegytemplom felújítása: A teljes homlokzat és a templombelső egy része kerül felújításra, mely magába foglalja a sérült vakolatrészek eltávolítását és újravakolását, a nyílászárók felújítását, cseréjét a padlástéri zárófödém hőszigetelését, a belső oltár átépítését, illetve a belső templomtér felújítását.

Szabadtéri oltár építése: A templom felújítása mellett sor kerül a templom közvetlen környezetének rendbetételére is, mely tartalmazza az új szabadtéri oltár építését, a terület rendezését és parkosítását, az egykori apátsági templom falait és dimenzióit bemutató falrekonstrukció készítését, parkoló kiépítését.

Plébániaépület átépítése: A meglévő plébánia épületet fel kell újítani és jelentősen át kell alakítani, hogy a zarándokok fogadására, valamint turisztikai célokra alkalmassá váljon. Ebből kifolyólag turisztikai központi épület létesül, aminek az emeleti részén 14 fő számára szálláshely biztosítható. Az épületben 50-50 főnek megfelelő vizesblokk, plusz akadálymentesített és szociális blokk épül. A plébánia átalakításával létrejövő fogadó- és szállás épület mellett 10 férőhelyes plusz 1 férőhely akadálymentesített parkolót létesül.

 

Bátaszék

Szent Orbán kápolna felújítása: Az apró kápolna teljes külső és belső felújítása szükséges. A helyszín értékét, vonzerejét adó molyhos tölgyet (Év európai fája – 2016) megóvjuk és csak a legszükségesebb mértékben változtatunk a meglévő épített környezeten.

 

Mohács

Fogadalmi Emléktemplom felújítása: Az épület teljes körű építészeti felújítására kerül sor, mely magába foglalja a lapostetők szigetelésének cseréjét, új csapadékvíz elvezető rendszer építését, a homlokzati kőburkolat javítását, a homlokzati nyílászárók cseréjét.

 

Szekszárd

Belvárosi templom felújítása: A templom felújítása során sor kerül a homlokzat, a nyílászárók felújítására, a kőfelületek és kőkeretek átcsiszolására, újra gyártására, a templom déli főlépcsőjének újra gyártására, a toronysisak felújítására, javítására, a faanyagok védelmi réteggel való bevonására. A templomtérben található leromlott állapotú freskók restaurálása is a projekt részét képezi.

Szekszárdi Remete kápolna felújítása: A kápolna külsőleg, belsőleg egyaránt megújul. Sor kerül a külső oltár nézőterének átépítésére, az oltárépítmény átfestésére, szerelhető padsorok beépítésére. A templom freskói restaurálásra kerülnek).

Vallásturisztikai fejlesztésről lévén szó a projekt magába foglalja vizuális megjelenítők, interaktív élményeket adó elektronikus eszközök, illetve a fenntartás és üzemeltetés eszközeinek beszerzését is.

A Szent Vér Kegyhelyeket Európa-szerte nagy érdeklődés övezi, különös tekintettel a vallási turisztikai céllal a helyszínre érkezők között. A 2011 áprilisában felszentelt Dr. Udvardy György megyéspüspök felismerve a lelki, vallási hely hiánypótlóan fontos szerepét, újra indította a kegyhelyre irányuló gyalogos zarándoklat évszázados hagyományát. Azért is vált sürgetővé a projekthelyszínek állapotának orvoslása, hiszen egyre fokozódó figyelem és érdeklődés irányul a kegyhelyre és a gyalogos zarándoklatok kiindulópontjaira, állomásaira.

A projekt kivitelezési munkálatai még 2017-ben elkezdődnek. A teljes fejlesztés várhatóan 2019-ben zárul.

További információ:
Hajdu Zsófia
+36 30 7560022
Diese E-Mail-Adresse ist vor Spambots geschützt! Zur Anzeige muss JavaScript eingeschaltet sein!


 

 

Médiamegjelenések

 

2019 július
M T W T F S S
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 31 1 2 3 4

Közelgő események

Szentségimádás és szentmise a hivatásokért:
Pécsi Székesegyház
2019. 08. 01. -
Magtár Kávézó | Pilinszky est:
Püspöki Magtár Kávézó
2019. 08. 02. -
Magtár Kávézó | Barokk zenei csemege:
Püspöki Magtár Kávézó
2019. 08. 03. -
Máriagyűd | LECTIO DIVINA LELKIGYAKORLAT:
Máriagyűd, Domus Mariae Zarándokház
2019. 08. 05. - 2019. 08. 09.
Katekéta (fakultatív SNI) képzés:
Magtár Látogatóközpont, Dóm Zarándokház
2019. 08. 11. - 2019. 08. 14.

Szent Vér Báta

pem nek logo wide

pe napi evangeliumok

pe mariagyudi kegyhely

pe szechenyi