A DDOP-2.1.1/E.F-12-k2-2012-0001

 


 

 

 

„Püspökvár titkai – a püspöki palotától a dzsámiig" - Zárórendezvény

Sajtóközlemény (2015. augusztus 23.)
Beszámoló

A Pécsi egyházmegye kiemelt projektjének zárórendezvénye és turisztikai kínálatának megnyitása a nagyközönség előtt

2015. augusztus 31-én lezárul a pécsi egyházmegye kiemelt turisztikai projektje, mely egyben az EU-s pályázatok révén létrejövő egyházmegyei turisztikai szolgáltatások útnak indítása is. Ezt megkoronázandó 2015. augusztus 23-án 18.00 órai kezdettel egy záró/nyitó rendezvény keretében – ünnepi szentmisével és egy rövid műsorral – szeretnénk hangsúlyt adni e jelentős eseménynek. Az ünnepség dátuma az Egyházmegye számára szimbolikus erejű, ugyanis ez a pécsi püspökség alapításának 1006. évfordulója.

A pécsi egyházmegye nem egészen három évvel ezelőtt, 2012. november 29-én vágott bele nyertes Európai Uniós pályázatának megvalósításába. Az elnyert mintegy 1,5 milliárd forint segítségével az egyházmegye nemcsak felújíthatta idővel megkopott, leromlott, vagy egészen méltatlan állapotba került épületeit, de legtöbbjüket új tartalommal és új feladatokkal veszi ismét használatba. Ez vonatkozik kiemelt jelentőségű szakrális-liturgikus épületeire, a pécsi Székesegyházra és Dzsámira éppúgy, mint a sokáig üresen álló Püspöki Magtárra vagy a Martyn-házként ismert kanonoki palotára. A hét pécsi belvárosi helyszínt érintő beruházás nemcsak az épületek felújítását, hanem azok kiállítóterekké alakítását, a pécsi püspökség műkincseinek restaurálását, illetve a felújított terek bútorokkal és műtárgyakkal történő berendezését is lehetővé tette. Mindezt úgy sikerült megvalósítani, hogy az elmúlt több mint ezer év történelme, kultúrája, hitélete teljes összhangban, egymást kiegészítve találkozhat a 21. század turisztikai igényeit kielégítő kínálattal.

Mától a pécsi püspökség turisztikai szolgáltatásokkal hét helyszínen várja az egyházmegye és Pécs városa iránt érdeklődőket:

 

MAGTÁR LÁTOGATÓKÖZPONT

Az 1700-as évek végén épült püspöki magtár ezentúl kiemelten fontos, hiánypótló feladatot lát majd el Pécs turisztikai életében. Minden a pécsi belvárosba érkező turista számára kiindulópontot jelenthet a háromszáz éves, mégis a legmodernebb eszközökkel felszerelt fogadóközpont. Rövid felfrissülés, és a pécsi egyházmegye történelmét, továbbá turisztikai kínálatát bemutató imázs-film megtekintése után, innen kiindulva járhatja végig minden érdeklődő a Püspökség megújult helyszíneit.
A Magtár Látogatóközpont földalatti második szintjén, a korábbi Püspöki Pincészet hagyományát folytatva, az Egyházmegye területének borászatát bemutató kiállítás várja a látogatókat, ahol tudásszomjuk enyhítése után a régió borait is megkóstolhatják az ide látogatók egy képzett somelier vezetésével.
Ugyanebben az épületben, a Magtár felsőbb szintjein egy 200 fő befogadására alkalmas konferenciaterem és egy kisebb szekcióterem áll a tudományos, kulturális és üzleti élet szereplőinek rendelkezésére.

 

PÉCSI SZÉKESEGYHÁZ

A turisztikai kínálat egyik kiemelt eleme, a székesegyház kilátóként is szolgáló dél-keleti tornya, amelybe 133 lépcső vezet fel, és ahonnan 60 méter magasról csodálatos kilátás nyílik mind a belvárosra, mind a pécsi Mecsek-oldalra. A Székesegyházban, ahogy minden megnyílt helyszínen, képzett, idegen nyelveket beszélő személyzet igyekszik megkönnyíteni a sokszínű kínálatban való tájékozódást.
Az egyházmegye kiemelten fontosnak tartja, hogy a templomba imádkozni érkezők továbbra is nyugodtan, csendes környezetben gyakorolhassák hitüket, ezért a turisztikai látogatási időszakban a hívők előtt folyamatosan nyitva áll a turista útvonaltól elválasztott Corpus Christi kápolna.

 

PÜSPÖKI PALOTA, A PÜSPÖKI KERT ÉS A „TITKOS ÁTJÁRÓ"

A Püspöki Palotát, annak csodálatos, burjánzó kertjét, valamint a Magtár pincéjébe vezető „titkos átjárót" megnyitva a püspökség még soha nem látott és láttatott részeit mutatja be az ide látogatóknak. Megnyílt a látogatók előtt a palota keleti szárnya a püspökök életét bemutató enteriőrökkel, berendezési tárgyakkal – egyebek mellett azokkal az egyedülálló, 16. század végi fali kárpitokkal, melyeket a hagyomány szerint Mária Terézia adományozott Klimó György püspöknek. Vezetett útvonalon bárki megcsodálhatja a főleg mediterrán növényekkel – például 70 esztendős agavékkal, és termő banánfákkal – beültetett, szökőkutakkal díszített kertet. A palotakertet a Magtárral összekötő „titkos átjáró" legfőbb feladata a földalatti és vértanú egyház bemutatása, továbbá a kommunista éra egyházüldözésének megismertetése, és emlékeztet a keresztény megbocsátás és kiengesztelődés szükségességére.

 

PÜSPÖKI KINCSTÁR

A régi kanonoki házban, a Martyn-házként is ismert épületben kap helyet a Püspöki Kincstár, amely a pécsi egyházmegyei művészettörténeti gyűjtemény értékes műtárgyait, festményeit, szobrait és ezeken keresztül az egyházmegye múltbeli életét tárja a látogatók elé. Külön említést érdemel a Klimó püspök által összegyűjtött, numizmatikai különlegességeket tartalmazó római érmegyűjtemény.
Ezentúl mindenki megcsodálhatja a falkutatásoknak köszönhetően feltárt és eredeti pompájában helyreállított virágmintás és geometrikus festéseket, és elámulhat a gazdag díszítések láttán.

 

ZARÁNDOKHÁZ

A Káptalan utcai Zarándokház a felújításoknak köszönhetően zarándok- és turistacsoportok, valamint családok és egyéni látogatók befogadására alkalmas. 14 szobájában a 21. század igényeinek megfelelő körülményeket tudunk biztosítani a városba érkezőknek. E felújítással egy, 55 vendéget befogadni képes épületegyüttes jött létre a belváros szívében.

 

DZSÁMI

A pécsi Széchenyi téren található Dzsámi (Belvárosi Plébániatemplom) már új főbejáratán keresztül tárja csodáit a turisták elé. Altemploma ad helyet annak a színvonalas, interaktív kiállításnak, amely nagyban segíti a Pécs és a város életében központi szerepet játszó épület történetének megismerését. A tableteken bemutatott visual-guide használatával mindenki előtt feltárul a több évszázadot át- és túlélő, több jelentős építészeti és hitéleti átalakulást megélt templom múltja és jelene. Akadálymentes megközelítése révén a mozgásukban korlátozottak számára is látogathatóvá válik a Dzsámi minden szeglete.

 

CSONTVÁRY MÚZEUM

A palotaépület kívülről és belülről egyaránt megújult, így ismét méltó esztétikai megjelenésével vonzza a látogatókat a Csontváry Múzeumba. A földszint felújított helyiségei időszakos kiállításoknak, egyházmegyei vallási és kulturális rendezvényeknek is helyszínéül szolgálhatnak.

Reményünk szerint a pécsi egyházmegye most záruló projektje biztos kezdete egy olyan jövőnek, amelyben egységben és egymást értelmezve jelenik meg a hit és a tudás, a szent és világi történelem, az egyház ősi küldetése és a modern ember igénye és nyitottsága a szépre és a jóra.

„Reményt és jövőt adok nektek."
(Jeremiás 29,11)

 


A pécsi püspökségi kivitelezések záró rendezvénye

Sajtóközlemény (2014. november 28.)
 

A Pécsi Egyházmegye 2012. november 29-én írta alá azt a támogatási szerződést, melynek köszönhetően megkezdhette Pécs belvárosában található, egyedülálló értékű épületeinek turisztikai célú felújítását és fejlesztését. Mostani rendezvényünkkel azt szeretnénk megünnepelni, hogy éppen két évvel a szerződéskötés után sikeresen befejeződtek a pályázati forrásból támogatott kivitelezések. A következő hónapokban a kiállítóterek teljes berendezése, a restaurált műtárgyak elhelyezése, illetve a felújított terek bútorokkal történő berendezése is befejeződik. A tervek szerint 2015 tavaszára a Pécsi Püspökség turisztikai szolgáltatásai a nagyközönség számára is elérhetővé válnak.

A kivitelezések lezárultával kiemelt pályázatunk most újabb, jelentős mérföldkövéhez érkezett. A Pécsi Egyházmegye hét Pécs-belvárosi épületét tudtuk felújítani a majdnem 100 százalékos támogatási intenzitású pályázati forrásból: a Pécsi Székesegyház dél-keleti tornyát és déli tetőszerkezetét, a Püspöki Magtárat, a Pécsi Belvárosi Templomot (Dzsámi), a Püspöki Palotát a hozzá tartozó püspöki kerttel és földalatti, „titkos átjáróval”, a Csontváry Múzeum épületét, valamint a Káptalan utcai Kanonoki palotát (volt Martyn-ház) és Zarándokházat.

 

A felújítások tartalma és értéke:
 

  • Pécsi Székesegyház – a Püspöki Magtár projektelemmel együtt 498.856.000 Ft

A kivitelezések a Pécsi Székesegyház déli tetőszerkezetét és dél-keleti tornyát érintették. A tető felújítása azért vált feltétlenül szükségessé, mert a csapadékosabb időszakokban a Dóm beázott és rendkívüli értéket képviselő freskói megrongálódtak. A négy torony közül a dél-keleti torony az évekkel ezelőtt zajlott felújításokból méltatlan módon kimaradt, így ennek a toronynak is halaszthatatlanná vált a renoválása. A felújítások révén egy teljesen új kilátó is helyet kaphatott a Székesegyház tornyában, ahonnan lenyűgöző kilátás nyílik a Mecsekre és Pécs történelmi belvárosára.
 

  • Püspöki Magtár

Az 1700-as évek végén épült Püspöki Magtár teljesen megújult, és új feladatot kapott a projektnek köszönhetően. 2015 tavaszától itt fogadja majd a turistákat a Püspöki Magtár Látogatóközpont, és innen indul el az a vezetett és/vagy egyéni turista útvonal, mely révén minden ide látogató megismerheti a Püspökség múltját, jelenét függetlenül attól, hogy vallási vagy turisztikai céllal érkezik a városba. Ugyanitt egy 200 fő befogadására alkalmas konferenciatermet és két kisebb szekciótermet alakítottunk ki. A két alsó pinceszinten borászati kiállítás várja majd a turistákat.
 

  • Püspöki Palota a püspöki kerttel és a „Titkos átjáróval” – 101.168.651 Ft

A pécsi Püspöki Palota, annak csodálatos, csendes kertjével és a Magtár pincéjébe vezető „titkos átjárójával” együtt megújult az elnyert forrásnak köszönhetően. A palota keleti szárnya a püspökök életét bemutató enteriőrökkel, berendezési tárgyakkal immár minden érdeklődő számára látogatható lesz, és vezetett túraútvonalon bárki megcsodálhatja a főleg mediterrán növényekkel beültetett, és szökőkutakkal díszített kertet. A palotakertet a Magtárral összekötő „titkos átjáró” emlékhely és kiállítótér is egyben, ahol a földalatti és vértanú egyházra emlékezünk, és a kommunista éra egyházi üldözéseit mutatjuk majd be a turisták számára.  
 

  • Kanonoki palota (Martyn-ház) és KincsTár – 118.476.164 Ft

A régi kanonoki házban kap helyet a jövőben a Püspöki KincsTár, amely a Pécsi egyházmegyei művészettörténeti gyűjtemény értékes műtárgyait, festményeit, szobrait és ezeken keresztül az elmúlt évszázadok püspökeinek életét mutatja be. A pályázati forrás lehetővé tette, hogy a falkutatások eredményeképpen talált florális és geometrikus díszítőfestések rekonstrukciója is megtörténjen a kanonok-ház földszintjén, így minden látogató elámulhat majd a gazdagon díszített falak láttán.
 

  • Zarándokház – 86.423.448 Ft

A felújított, Káptalan utcai Zarándokház a jövő évtől 33 fő befogadására lesz alkalmas. 11 szobájában tavasztól a 21. század igényeinek megfelelő körülményeket tudunk biztosítani minden a városba érkező zarándokcsoport számára. E felújítással együtt egy közel 60 zarándokot befogadni képes épületegyüttes jön létre a belváros szívében.
 

  • Dzsámi felújításának költsége - 164.718.754 Ft

Pécs belvárosának egyik legismertebb szimbóluma kívül és belül is megújult, és lehetővé vált akadálymentes megközelítése. Az áthelyezett, új főbejáraton keresztül megközelíthető az altemplom és a fogadótér, így új turisztikai útvonalon tárulnak fel a több évszázados emlék eddig rejtett látnivalói. 2015 tavaszától interaktív módon bemutatott kiállítás is segíti a turistákat a Dzsámi történelmének megismerésében.
 

  • Csontváry Múzeum rekonstrukciója - 102.717.600 Ft

Az épület, s különösen a homlokzat leromlott állapota miatt vált szükségessé a felújítás, mellyel az épület ismét méltó esztétikai megjelenésével vonzza a látogatókat a Csontváry Múzeumba. A Múzeum épületében a most lezárult átalakítás érintette a jelenleg működő kiállítótereket. A földszint helyiségei kisebb szépészeti beavatkozásokon estek át, így ezek alkalmassá váltak további kiállítások befogadására. A belsőépítészeti átalakítások mellett a felújítás érintette a mosdókat, az épület homlokzatának egészét és a belső kertet, ahol a tervek szerint nyitott rendezvénytér működhet.

A teljes, a jövő év tavaszára befejeződő kiemelt projekt 1.497.246.126 Ft támogatást nyert.

Nagy öröm számunkra, hogy létrejön egy új, hitéleti, turisztikai és kulturális intézményrendszer, amely a Püspökség eredeti hivatásának szolgálatában áll, ugyanakkor képes megfelelni a XXI. század magas szintű idegenforgalmi és turisztikai elvárásainak is. A felújított épületek, az újonnan megnyíló terek, a láthatóvá váló műkincsek tovább gazdagítják a megyeszékhely történelmi örökségét és a Dóm tér környéke ismét a város meghatározó kulturális és spirituális központja lesz. Mindez találkozik azzal a szándékunkkal, hogy reményt nyújtsunk az embereknek, és megmutassuk, hogy az Egyház a jövőt építi.

2014. november 28.

„Püspökvár titkai – a püspöki palotától a dzsámiig” 
A DDOP-2.1.1/E.F-12-k2-2012-0001

Beszámoló fotókkal 

Vissza az oldal tetejére 


 

A pécsi Dzsámi és Csontváry Múzeum sajtótájékoztatóval egybekötött bemutató ünnepsége

Sajtóközlemény (2014. október 9.)
 

„Püspökvár titkai – a püspöki palotától a dzsámiig” - Képgaléria 

A DDOP-2.1.1/E.F-12-k2-2012-0001

 

A pécsi Dzsámi és Csontváry Múzeum sajtótájékoztatóval egybekötött bemutató ünnepsége

A Pécsi Egyházmegye 2012 novemberében írta alá azt a támogatási szerződést, mely révén megkezdhette Pécs belvárosában található, egyedülálló értékű épületeinek turisztikai célú felújítását. Az Európai Uniós forrásnak köszönhetően ezúttal a Pécsi Belvárosi Templom (Dzsámi) és a Csontváry Múzeum épülete készült el és kerül sajtónyilvános bemutatásra 2014. október 9-én.

A beruházás majdnem 100 százalékos támogatás mellett valósulhatott meg. A teljes projekt 1.497.246.126 Ft támogatást nyert, melyből a Dzsámi felújításának költsége 164.718.754 Ft, a Csontváry Múzeum rekonstrukciója pedig 102.717.600 Ft-ba került.
 

A pécsi Dzsámi és Csontváry Múzeum sajtótájékoztatóval egybekötött bemutató ünnepsége

 

Csontváry Múzeum

Rövid visszatekintés:

A múzeum egy, a XIX. és XX. század fordulóján épült neoreneszánsz épületben nyílt meg 1973-ban. Akkor még csak néhány képet állítottak ki. Az 1983-as újjárendezés során a művek jelentős részét konzerválták és restaurálták. Csontváry születésének 150. évfordulóján, 2003. július 5-én újabb 10 évre meghosszabbították a Magyar Nemzeti Galéria tulajdonában lévő Csontváry művek pécsi letétjét. Két hónapos felújítást követően 2012. január 31-én nyitották meg újra a múzeumot. A felújítás során az épület emeleti részén, ahol a Csontváry kiállítás kap helyet, belső munkálatokat végeztek.

A jelen projekt:

Az épület, s különösen a homlokzat leromlott állapota miatt szükségessé vált a mostani felújítás, mellyel az épület ismét méltó esztétikai megjelenésével vonzza a látogatókat a Csontváry Múzeumba. A Múzeum épületében a most lezárult átalakítás érintette a jelenleg működő kiállítótereket. A földszint helyiségei viszont kisebb szépészeti beavatkozásokon estek át, így ezek alkalmassá váltak további kiállítások befogadására. A belsőépítészeti átalakítások mellett a felújítás érintette a mosdókat, az épület homlokzatának egészét és a belső kertet, ahol a tervek szerint nyitott rendezvénytér működhet. A Püspökség a Csontváry kiállításhoz hasonlóan továbbra is a Janus Pannonius Múzeummal együttműködve szeretné hasznosítani a földszinten megnyíló új kiállítótereket.

 

Dzsámi

A Dzsámi Pécs belvárosának autentikus épülete, és egyik legismertebb szimbóluma. A Belvárosi Templom a terveknek megfelelően kívül és belül is megújult, elkészült a korábban komoly károkat elszenvedett épület szigetelése, amely ezentúl megvédi a török korban emelt templomot a természet pusztító hatásaitól, amennyiben megoldódott a csapadékvíz elvezetése, megszűnt az altemplom beázása és nedvesedése. Új nyílászárókat és megújult külső díszvilágítást kapott az épület s immár lehetővé vált a Dzsámi akadálymentes megközelítése.

A legszembetűnőbb változás a Dzsámi áthelyezett, új főbejárata. A Mekka felöli oldalra tervezett, az előlépcső keretrendszerébe beépülő és ahhoz igazodó lépcső az altemplomi szinten megnyitott bejáraton keresztül elvezet a fogadótérhez, így új turisztikai útvonalon tárulnak fel a több évszázados emlék eddig rejtett terei. A támogatásnak köszönhetően sor kerülhetett a Dzsámit keretező folyosóban megmaradt, törökkori kváderezett kőfalnak, a Dzsámi alapfalának megtisztítására és javítására is, amelyet most már minden ide látogató megszemlélhet. A folyosón a jezsuita érából származó, az egykori lépcsők lábánál megmaradt barokk pilaszterek vakolatának felújítása és festése is megvalósult. Megtörtént a külső falfelületek teljes restaurálása és tisztítása, megújult és látogatható lett a karzat, ahol az épület török kori emlékeit fogják bemutatni. Az épület üvegfelületeit (díszüveg, ólomüveg) teljes mértékben restaurálták, megtisztították, szükség esetén cserélték.

A Dzsámi felújításánál bővített régészeti feltárás történt, az előkerült csontokat az egyház méltó módon elhelyezte az ossariumban. Ezzel lezárult az épület felújítása. A kivitelezés időszakában a Dzsámi nem-, vagy csak korlátozottan volt használható a hívek számára. Dzsámiban az első szentmise 2014. november 1-én lesz, 18:00 órakor, s ezen időpont után a Belvárosi templom zavartanul fogadja a katolikus híveket megszokott miserendjével.

A teljes turisztikai nyitás 2015 tavaszától várható, amikortól interaktív módon bemutatott kiállítás is segíti a turistákat a Dzsámi történelmének megismerésében. A látogatók a projekt lezárultával a harmadik évezred technológiai vívmányainak segítségével ismerhetik meg az épület több száz éves történetét. Az altemplomban nyíló interaktív kiállítás révén, a kiterjesztett valóság technikai eszközeivel a nagy múltú épület minden arca megmutatkozik az érdeklődőknek, s így minden látogató maradandó élménnyel távozhat.

Vissza az oldal tetejére 

 


 

„A PÜSPÖKVÁR TITKAI” – időkapszula ünnepélyes elhelyezése a Székesegyház tornyában

Sajtóközlemény  (2014. május 28.) - Képgaléria
 

„Hiszen tudom, milyen terveket gondoltam el felőletek – mondja az Úr; ezek a tervek a békére vonatkoznak, nem a pusztulásra, mert reménységgel teli jövőt szánok nektek.” (Jer 29,11) 
 
Az Európai Unió támogatásával „A Püspökvár titkai – a Püspöki Palotától a Dzsámiig – a Pécsi Egyházmegye évezredes örökségének turisztikai vonzerővé fejlesztése” elnevezésű projekt keretében a megvalósuló fejlesztések eredményeként 2015-re a Pécsi Székesegyház és környéke hazánk egyik kiemelkedő vallás- és kultúrtörténeti központjává válik. A felújítás az itt élők és az idelátogató turisták lelki üdvét szolgálva a XXI. századi igényeket is kielégítő bemutatással, építészeti és művészettörténeti kincsekkel gyara­pítja a Pécsi Egyházmegye és a város gazdag történelmi örökségét. 
Ennek állomásaként újulhatott meg a Székesegyház délkeleti tornya, melyben most elhelyezésre kerül az újidőkapszula. Az előzményeket tekintve a délnyugati torony felújításakor, 2009 januárjában az épületrész tetején elhelyezkedő kereszt alatti gömbben találtak egy 1886-ból származó mementót, melyből egy üvegkapszulakerült elő az Osztrák-Magyar Monarchia idején használt arany-, ezüst- és rézpénzekkel, valamint az akkori állapotokat rögzítő latin pergamen leírással, tájékoztatást adva a Székesegyház 1882-ben kezdődött nagyszabású felújításáról.
 
 
Időkapszula ünnepélyes elhelyezése a Székesegyház tornyában
 
 
A 14.00 órakor elhelyezett időkapszula egy püspöki címerrel ellátott rozsdamentes acélból készült henger. Ebben egyebek mellett a közelmúlt ünnepeit és a felújítás fázisait bemutató fényképek, az Egyházmegye ezeréves évfordulója alkalmából készült érmesorozat, 2014-es 10, 20 és 50 forintos fémpénzek, valamint az Egyházmegye jelenlegi helyzetének leírása került papír és elektronikus formában is a délkeleti griff őrző szárnyai alá. A kivitelezés különlegessége, hogy a kapszula a kapszulában kialakítás lehetőséget teremtett az 1886-os régi anyagok visszahelyezésére, s azok új információkkal történő bővítésére, mely nemcsak kordokumentum, de egyben üzenet is a következő nemzedékek számára. Az utókor számára aláírt fenti idézet magyar és latin nyelven a megújulást, a reményteli jövőt hirdeti. 
A beruházás eredményeképpen a Pécs egyik szimbólumának számító Székesegyház több szempontból is látványos változásokon megy keresztül 2014 végéig. A korábbi felújításokból kimaradt délkeleti torony nemcsak megújul, hanem ősztől egy kilátó is helyet kap benne, ahonnan gyönyörű panoráma nyílik a város minden irányába. Ezzel párhuzamosan kicserélődik az épület déli hajójának tetőszerkezete és megújul a bazilika teljes belső világítása is.
 
A következő évtől a felújítások nyomán egy állandó kiállítás megnyitásával látogatható lesz a Püspöki Palota, a különleges adottságokkal rendelkező Palotakert, egy interaktív kiállítás keretében a palotakertet a Püspöki Magtárral összekötő, egykori titkos alagút, valamint kialakításra kerül az ún. Magtár Látogatóközpont, mely több termében különböző rendezvényeknek adhat helyet. A beruházások érintik a Káptalan utcai zarándokszállást, a Martyn-házat, a Csontváry Múzeumot, és a Pécs-Belvárosi Templomot. A felújítások és fejlesztések révén páratlan értékekkel, interaktív, élményszerű látnivalókkal gazdagodik a Pécsi Egyházmegye, és ezen belül Pécs város hitéleti közössége, történeti öröksége.
 
 

 

A Püspökvár titkai – jövőre megújulnak a Püspökség belvárosi épületei Pécsett

Sajtóközlemény (2013. december 17.)
 

2012. november végén kötötte meg a Pécsi Egyházmegye és a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség azt a támogatási szerződést, ami lehetővé teszi, hogy Európai Uniós forrásból közel 1,5 Mrd Ft
felhasználásával megújulhasson a Püspökség több nevezetes épülete Pécsett. Nagy lehetőségnek tartjuk ezt a beruházást. Reményeink szerint a vallási turizmus mellett a nem vallási, belföldi és határon túli turistákat is meg tudjuk szólítani az általa létrejövő, színesebb programkínálatunkkal.

A „Püspökvár titkai” címmel beadott DDOP turisztikai kiemelt pályázat nyomán az érdeklődők számos, megjelenésben és szolgáltatáskínálatban is megújult műemlékkel találkozhatnak majd. A munkálatok a Püspöki Palotát és annak udvarát, a Székesegyházat, a Dzsámit, a Csontváry Múzeum épületét, a Magtár épületét, a Martyn házat és a Káptalan utcában a zarándokszállás épületét is érintik. A beruházás során új vendéglátóhelyek és ajándékboltok nyílnak, valamint rendezvényterem is kialakításra kerül. A könnyű tájékozódást információs pontok biztosítják, a gyermekeket külön foglalkoztató műhely várja majd. Cél továbbá vetítő- és oktatótermek létrehozása is. A fogyatékkal élők számára az épületek akadálymentesítése is megvalósul, aminek segítségével részesei lehetnek a tervezett szolgáltatásoknak.

Az Egyházmegye az elmúlt egy év során megtette a szükséges előkészületeket, hogy az építési engedélyek mindegyikét időben megszerezze. Elkészültek a kiviteli tervek és a
közbeszerzési eljárások részben befejeződtek, más projektelemek tekintetében pedig jelenleg is zajlanak. A kivitelezési munkák egy része már 2013 őszén elkezdődött, így a Martyn ház és a zarándokszállás felújítása jól halad, a Dzsámi rekonstrukciója és restaurálási munkái is a tervezett ütemezés szerint folynak.

A soron következő nagy lépés a Székesegyház és a Püspöki Magtár kivitelezésének megkezdése, de márciusig az összes még hátralévő munkálatok is elindulhatnak. A tervek szerint a felújítások 2015. év elejére elkészülnek, és abban az évben a Pécsi Egyházmegye már teljesen új turisztikai szolgáltatásokkal és egyedülálló látnivalókkal várja az érdeklődőket - pécsieket és turistákat egyaránt.

Nagy hangsúlyt fektet a Püspökség a pécsi turisztikai szereplőkkel való együttműködésre. A Zsolnay Örökségkezelő Nonprofit Kft.-vel, a Janus Pannonius Múzeummal és Pécs Megyei Jogú Város Önkormányzatával is tárgyalások folynak, hogy minél szebb és gazdagabb élményt nyújthasson a „mediterrán város” az idelátogatóknak.

Az egyházmegye idegenforgalmi tevékenységében már a 2014-es esztendőben is változás történik. Január 1-e után a hasonló jelentőségű és látogatottságú épületeknél jellemző módon a Székesegyházba érkező látogatók belépőjegy helyett adományukkal járulhatnak hozzá a Bazilika fenntartásának és működtetésének költségeihez.

Változás lesz az is, hogy a Püspökség működteti a tulajdonában lévő Dóm Kőtárat, megtartva a kiállítóhely eredeti jellegét, mely jól illeszthető a 2015-től teljesen megújuló egyházmegyei turisztikai kínálatba.

Vissza az oldal tetejére 

 


 

„A Püspökvár titkai, a püspöki palotától a dzsámiig – a Pécsi Egyházmegye évezredes örökségének turisztikai vonzerővé fejlesztése” 

című projekt Támogatási Szerződésének ünnepélyes aláírása

Időpont: 2012. november 29. 11 óra

Helyszín: Püspöki Palota konferenciaterme

A Pécsi Egyházmegye közel 1,5 milliárd forintot nyert az Új Széchenyi Terv Dél-Dunántúli Operatív Program keretén belül, a Komplex turisztikai termékcsomagok kialakítása című pályázaton. A pályázati forrás felhasználása kötött: kizárólag a megvalósíthatósági tanulmányban szereplő épületek turisztikai fejlesztésére, és az azokhoz kötődő építészeti beruházásokra illetve eszközbeszerzésekre fordítható. Ennek az összegnek, és a majdnem 100 százalékos támogatási intenzitásnak köszönhetően (a projekt a Pécsi Egyházmegye költségvetését így nem is érinti) nemcsak egy a 21. század turisztikai igényeit kielégítő idegenforgalmi szolgáltatáscsomag jön létre, hanem a projekt révén a Pécsi Egyházmegyének lehetősége nyílik arra is, hogy azokat a belváros ékét, és Pécs város jelképét jelentő épületeit megújítsa, melyekre azok hatalmas forrásigénye miatt eddig nem volt mód. Ilyen például a Székesegyház méltatlanul régóta éktelenkedő dél-keleti tornya, amelynek felújítása nemcsak esztétikai szempontból jelent majd változást Pécs életében, hanem egy régi álom válhat valóra: végre bárki feljuthat, és madártávlatból nézhet végig az alatta elterülő városon, és a fölé magasodó Mecseken.
 

„A Püspökvár titkai, a püspöki palotától a dzsámiig – a Pécsi Egyházmegye évezredes örökségének turisztikai vonzerővé fejlesztése”

A projekt, a kialakításra váró új turisztikai útvonal elemei, állomásai és azokhoz kapcsolódó fejlesztések:

  • Egy a 21. századi igényeknek megfelelő turisztikai fogadóközpont kialakítása.

  • A Székesegyház dél-keleti tornyának felújítása, és kilátóként látogathatóvá tétele. A Bazilika teljes déli hajójának tetőfelújítása, beázásának megszüntetése, így megóvhatjuk a felbecsülhetetlen Székely Bertalan illetve Lotz Károly freskókat a további károsodástól.

  • A pályázati projekt legkisebb költségvetésű eleme a Püspöki Palota és annak kertjének megnyitása a látogatók előtt, vezetett csoportoknak megmutatjuk a Püspökség érdekesebb, kulturális és turisztikai szempontból legizgalmasabb tárgyait.

  • A palota kertjéből a Püspöki Pincészetbe vezető titkos alagút megnyitása, és a titokzatos „Texas-bár” megismertetése a turistákkal. A Püspöki Pincészet mellett egy interaktív, borászati tematikájú tárlat létrehozása. A pincészet fölött található Püspöki Magtár turisztikai célú felújítása és rendezvényteremmé történő átépítése.

  • A Káptalan utcában található Martyn-Ház felújítása és abban egy egyházi tematikájú tárlat kialakítása.

  • A Káptalan utcai zarándokszállás fejlesztése.

  • A Csontváry múzeum épületének homlokzati felújítása, és más időszakos kiállítások szervezésének lehetővé tétele

  • Gázi Kászim Pasa dzsámija (Belvárosi Gyertyaszentelő Boldogasszony-templom) turisztikai célú fejlesztése, az Altemplom megnyitása, beázások megszüntetése.

 

Időterv

A támogatási szerződés 2012. november 30-i aláírásával elindul a projekt megvalósítása, a 2013 során pedig elkezdődhetnek a tervezett beruházások, kivitelezések. A projekt – a kivitelezések, turisztikai fejlesztések, eszközbeszerzések – 2014. november 30-val zárul.

A fejlesztések pozitív hatásai:

A jelenlegi gazdasági környezetben kiemelkedő fontosságú, hogy a projekt megvalósulásával a Pécsi Egyházmegye munkahelyeket teremt.

A projekt mindenképpen hiánypótló erejű mind a Pécsi Egyházmegye, mind Pécs szempontjából. A fejlesztések, felújítások révén szorosabbra fűzi a kapcsolatot az egyházmegye és a város között. Egy olyan, amúgy már régóta körvonalazódó együttműködés tud kialakulni e két szereplő között, amely nélkül elképzelhetetlen egy sikeres, virágzó turisztikai cél megvalósítása. A város vezetésével karöltve közös belvárosban kell gondolkodni. Pécs város „Középkori Egyetem” projektje és a vele közvetlen szomszédságban található Székesegyház illetve Püspöki Magtár újjáépítése, továbbá a már múzeum-utcaként emlegetett Káptalan utcába tervezett egyházmegyei múzeumi fejlesztések mind-mind egy bizalomra és együttgondolkodásra épülő kooperációt feltételeznek.

A következő két évre tervezett beruházások, kivitelezési munkálatok okozta kellemetlenségek, kényelmetlenségek miatt Pécs város polgárainak megértését és türelmét szeretnénk kérni. A megvalósuló projekt nagy változást fog hozni a pécsi belváros összképében, az idegenforgalmi szolgáltatások minőségében.

Mindezek mellett a Pécsi Egyházmegye alapcéljai nem sérülnek: továbbra is egyre nagyobb szerepet kíván vállalni az ifjú nemzedékek nevelésében, oktatásában, a nehéz anyagi, és szociális körülmények között élő gyermekek tehetséggondozásában, a szociális ellátásban és természetesen az evangelizáció területén.

 

Vissza az oldal tetejére 

 

2024 április
M T W T F S S
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 1 2 3 4 5

Közelgő események

Férfitalálkozó :
Szekszárd -
2024. 04. 19. - 2024. 04. 19.
HOLY MASS - Angol nyelvű szentmise a székesegyházban:
-
2024. 04. 21. - 2024. 04. 21.
Lelki délutánok - Paks:
-
2024. 04. 21. - 2024. 04. 21.
Férfitalálkozó :
Paks -
2024. 04. 26. - 2024. 04. 26.
Férfitalálkozó :
Tamási -
2024. 05. 03. - 2024. 05. 03.

partnerek Báta

partnerek Máriagyűd

partnerek Napi evangélium

partnerek kórházlelkészség