Húsvét hatodik hetének keddjén Dallos Tamás püspöki szertartó atya mutatott be szentmisét a Belvárosi templomban, reggel 7.00 órakor, amely visszanézhető az alábbiakban.

„Lassan két hete olvassuk Jézusbúcsúbeszédedét a hétköznapi evangéliumokban és ma egy igazán szép, megrendítő részhez érkezünk (Jn16,5-11), amikor Jézus reflektál a lelki állapotra, amelybe a tanítványok kerülnek, akik hallgatják a búcsúzó Jézus szavait, melynek hallatán elszomorodnak” – így kezdte a reggel bemutatott szentmisén a homíliát Dallos Tamás atya, ezzel utalva arra, hogy Jézus most is együtt érez azokkal, akik körülötte vannak. Majd hangsúlyozta, olvashatjuk, hogy Jézus vigasztalni kezdi a tanítványokat, amikor erőt vesz rajtuk a csüggedtség.

„Mivel mi nem voltunk ott, talán nekünk közömbösnek tűnhet ez a jelenet. De mi, keresztények hozzászoktunk, hogy más módon ismerjük Őt, hogy az Ő közelségét más formában kell megtapasztalnunk, mint az akkor élt tanítványoknak. Mégis a válasz, amit a szomorú tanítványoknak ad, számunkra is aktuális üzenet” – mondta a püspöki szertartó atya és hozzátette, a mai szentírási szakasz révén megérthetjük, miért jobb, hogy Jézus nem maradt itt, hanem visszatért az Atyához és ígérete szerint elküldte a Szentlelket. (vö. Jn16,7) „Gondoljunk arra, hogy amíg Jézus testben élt közöttünk, térben és időben korlátozva volt, nyilvános működésének évei alatt jól behatárolható, viszonylag kicsinek mondható területet járt be Galilea, Szamária és Júdea területe nem nagyobb, mint Pest megye. Azonban, akit a búcsúzó Jézus ígér fizikális valója helyett egy másfajta jelenlét, amelyet nem szűkítenek le semmilyen dimenziós határok, így be tud teljesedni a világon mindenütt és minden időben. Ezért nem vagyunk szomorúak.

Érezzük és tapasztaljuk Jézus üzenetének az igazságát.”

Dallos Tamás atya megemlítette azt is, hogy néha nehéz felismerni, mit jelent a vigasztaló jelenléte és ily módon megtapasztalni Jézus közelségét. De a Szentlélek felnyitja a szemünket a bűnre, az igazságra és az ítéletre, három dologban, amiben, ha nem vagyunk következetesek, képtelenek leszünk a megváltás gyümölcsét teremni, elszakadunk Istentől és egymástól is. „Mennyi emberi kapcsolatunk, mennyi emberi élet esett már áldozatul a bűnnek, az igazságtalanságnak és a hamis ítéleteknek! Amikor ezt tapaszaljuk, mi is elszomorodunk. De Jézus együtt akar érezni, át akarja érezni a szomorúságunkat és vigasztalni akar, megerősíteni az ígéretét, miszerint velünk marad a világ végéig.

Ő velünk van, kíséri az életünket, és ha engedjük, Szentlelkének erejével képes átformálni mindazt, ami bennünk eltörött, ami tönkre ment azért, hogy az életünk teljes, reményteli és boldog legyen.”

Végül, a püspöki szertartó atya arra biztatott, hogy ma teremtsünk rövid csendet, amikor odafigyelünk majd lelkiismeretünk szaván keresztül a bennünket megszólítani és vigasztalni akaró Krisztus hangjára.

Jn16,5-11

5Most elmegyek ahhoz, aki küldött. De senki sem kérdezi közületek: Hova mégy? 6Inkább szomorúság tölti el szíveteket, amiért ezt mondtam. 7De az igazságot mondtam: Jobb nektek, ha elmegyek, mert ha nem megyek el, akkor nem jön el hozzátok a Vigasztaló. Ha azonban elmegyek, akkor elküldöm. 8Amikor eljön, meggyőzi a világot a bűnről, az igazságról és az ítéletről. 9A bűnről, amiért nem hittek bennem. 10Az igazságról, hogy az Atyához megyek, s többé nem láttok. 11Az ítéletről, mivel a világ fejedelme ítélet alá esett.

2022 szeptember
M T W T F S S
29 30 31 1 2 3 4
5 6 7 8 9 10 11
12 13 14 15 16 17 18
19 20 21 22 23 24 25
26 27 28 29 30 1 2

Közelgő események

Koordinátori találkozó:
Pécs, Magtár Látogatóközpont -
2022. 09. 30. -
Katolikus Kulturális Hetek:
-
2022. 10. 01. - 2022. 10. 31.
Boldogasszony Imaszövetség találkozója:
Pécs -
2022. 10. 25. -
Szent Mór püspök, az egyházmegye társvédőszentje - Ünnepi szentmise:
Pécsi Székesegyház -
2022. 10. 25. -

Havas Boldogasszony búcsú 2022

Havas Boldogasszony búcsú 2022

Népszámlálás

Forráspont 2022

Havas Boldogasszony búcsú 2022

Köznevelési Intézmények

Hasznos információk:

 

  • az óvodák, iskolák életéről,
  • beiratkozásról,
  • előkészítő foglalkozásokról

LD honlap logó Telefon

partnerek Báta

partnerek Máriagyűd

partnerek Napi evangélium

partnerek kórházlelkészség