Idén is folytatódik a Pécsi Egyházmegye korábbi években nagy népszerűségnek örvendő szabadegyetemi előadás-sorozata. A tavaszi és az őszi szemeszterben 3-3 alkalommal várják az érdeklődőket neves egyházi és világi előadók Pécsett, a Magtár Látogatóközpontban.

Az idei szabadegyetem fő üzenetét Pál apostol tanításához kapcsolták a szervezők, mely a korintusiakhoz írt első levélből vett szentírási szakasz: „A lelki adományok különfélék, de a Lélek ugyanaz. A szolgálatok is különfélék, de az Úr ugyanaz. Különfélék a csodatettek is, de Isten, aki mindezt mindenkiben véghezviszi, ugyanaz. A Lélek ajándékait pedig ki-ki azért kapja, hogy használjon vele.” (1Kor 12,4-7).

Az apostoli tanítás tükrében vizsgálják a rendezvénysorozat előadói az Egyháznak mint krisztusi közösségnek a meghívó, befogadó és megtartó szerepét.

A tavaszi szemeszter meghívott előadói és előadásainak időpontjai:

Február 28.

dr. Görföl Tibor teológus, egyetemi oktató

Április 10.

dr. Udvardy György veszprémi érsek

Május 8.

dr. Martos Levente Balázs esztergom-budapesti segédpüspök


A szabadegyetemi előadások – melyek látogatása ingyenes - minden alkalommal 18.00 órakor kezdődnek a Magtár Látogatóközpontban.

 PEM Szabadegyetem 2024 1 web 002

Pécsi Egyházmegye

Az oldalon közzétett fotók és a szöveg részben vagy egészben történő felhasználása kizárólag forrásmegjelöléssel vagy a Pécsi Egyházmegye írásos hozzájárulásával engedélyezett.

Ungherese V1 web k

 

Szentmise közvetítések banner v2

 

Szentmise közvetítések banner v2

 

Szentmise közvetítések banner v2

 

2025 május
H K Sz Cs P Szo V
28 29 30 1 2 3 4
5 6 7 8 9 10 11
12 13 14 15 16 17 18
19 20 21 22 23 24 25
26 27 28 29 30 31 1

Közelgő események

Férfitalálkozó - Dombóvár:
-
2025. 05. 09. - 2025. 05. 09.
Egyházmegyei gyalogos zarándoklat Máriagyűdre:
-
2025. 05. 10. - 2025. 05. 10.
Férfitalálkozó - Szigetvár:
-
2025. 05. 16. - 2025. 05. 16.
Német nyelvű szentmise a székesegyházban:
-
2025. 05. 18. - 2025. 05. 18.
Férfiak térdeplő rózsafüzér-imája Pécsett:
-
2025. 06. 07. - 2025. 06. 07.

partnerek Báta

partnerek Máriagyűd

partnerek Napi evangélium

partnerek kórházlelkészség