Felföldi László pécsi megyéspüspök beiktatásának napján, Vízkereszt ünnepén első alkalommal celebrált püspöki szentmisét az egyházmegye hívei előtt.

A január 6-án, 18.00 órakor tartott ünnepi szentmise kezdetén a koncelebráns, Dr. Kajtár Edvárd, a Pécsi Székesegyház plébánosa kiemelte, ezen a napon az egyházmegye hatalmas ajándékban részesült. „Kaptunk egy püspököt, akire tizenhat hónapja vártunk! Felföldi László atya személyében megjutalmazott minket a Jó Isten egy főpásztorral, aki Urunk megjelenése főünnepén mutatja be első nyilvános püspöki szentmiséjét” – mondta, majd hozzátette, a Székesegyházban régóta hagyomány, hogy Vízkeresztkor a megyéspüspök celebrál szentmisét, és ennek folytatására kérte az új püspök atyát is, aki szeretettel jött erre az estére. Ezt követően Felföldi László pécsi megyéspüspök köszöntötte az egybegyűlteket és az online közvetítés követőit, egyúttal kifejezte köszönetét mindazoknak, akik a beiktatási szertartás létrejöttét támogatták, külön kiemelve a háttérben dolgozó kollégáit. Később a megtisztulás szimbolikus jeleként megáldotta a jelenlévőket és a vizet, amelyet a szentmise végén a plébános felajánlott a hívek számára.

2021.01.06 vízkereszt Felföldi Kajtár 14 EgyediPüspök atya a homíliája bevezetőjében hangsúlyozta, bár a most egybegyűlt közösség számára minden ismerős itt az egyházmegyében, különösen a Székesegyházban, számára még minden új, ezért a hívek befogadását kéri. Majd az ünnep mivoltát felelevenítve az Istennel való találkozással kapcsolatban megjegyezte, fontos, hogy hagyjunk időt a gondolkodásra. „Amikor a mi Urunk megjelenésére emlékezünk, eszünkbe jutnak a bölcsek, azok az emberek, akik gondolkodtak. A mai világban pedig itt kezdődik egy nagy megkülönböztetés: ami ugyanis körülveszi életünket, azon el kell gondolkodni! […] Különösen féltem a fiatalokat, hiszen a kultúránk egyre kevesebb ilyen cselekedetre hív, márpedig, ha ez ember elveszíti a józan elmélkedést, akkor mindent elveszít. De Isten azért adta meg nekünk ennek a kegyelmét, hogy az életünk vezetőjévé váljon!” – jelentette ki Felföldi püspök, aki arra kérte a családokat, otthonaikban gondolkozzanak együtt, ismerjék fel a jeleket és ezeket adják át gyermekeiknek. Hozzátette, sok fiatallal beszélgetett papi szolgálata során, akik nem látták a jeleket, noha azokat Isten elküldte számukra.

„Amikor figyelünk környezetünkre, akkor a legkülönbözőbb helyekről érkezik a megszólítás, akár egy szóról, egy könyvről. Így indulnak el a bölcsek. Mert, ami megszólít, abba az irányba el kell indulni! Persze ez nem mindig könnyű, hiszen minden felnőtt esetében eljött az a pillanat, amikor felismerte, hogy amit tesz, helytelen, mégsem mert elmozdulni abból az állapotból. De Isten követése azt jelenti, hogy kilépünk a megszokott helyzetből. Olykor keservesnek érezzük életünket, holott valójában annyi történik, hogy nem vesszük észre az ajándékokat.”

Felföldi László prédikációjában megjegyezte, a bölcsek leborulnak a misztérium, a titok előtt: az ember az ember, az Isten az Isten, aki jelen van. „Az egészséges élethez meg kell hajtani a fejünket, a lelkünket Isten jelenlévő valósága előtt!” Emlékeztetett arra is, hogy a bölcsek miután leborultak, másik úton tértek vissza hazájukba, ez az új titka! Mert Isten képes új utakra vezetni, amely jó, még akkor is, ha nem ez a könnyebb, ha nem ez az egyszerűbb, de ez Isten útja, vagyis az Ő akarata, ezért higgyük el, hogy ez éltet és szolgál minket.

„Hol voltak életünkben a sorsfordító jelek, amelyekkel nem mertünk élni, és hol vannak azok, amelyekért hálásak vagyunk, mert észrevettük, és azóta szebb, jobb az életünk! Mikor borultunk le utoljára Isten előtt legbelül, mikor mondtuk azt: köszönöm, hogy velem vagy Istenem? Ez alapbiztonságunk mélye. Legyünk készségesek új feladatokra akár az Egyházban, akár a családban, bízzunk Istenben!”

Végül a főpásztor a prédikáció zárásaként arra buzdított, merjünk bátran Isten útján járni.

Az ünnepi szentmisén az Eucharisztia bemutatását követően, az áldást megelőzően a megyéspüspök kifejezte köszönetét a jelenlévőknek, családoknak, gyerekeknek és az online közvetítés által bekapcsolódó híveknek, hogy vele együtt voltak ezen az estén.

„A víz adjon erőt, hogy újra felfedezzük Isten jeleit, gazdagságát, szépségét az életünkben!”

A szertartás után az egybegyűltek a hagyományokhoz hűen magukkal vihettek egy-egy üveg szentelt vizet.

Fotó: VN

mariagyudi zarandoklat 2022 banner

Szabadegyetem

2024 április
M T W T F S S
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 1 2 3 4 5

Közelgő események

HOLY MASS - Angol nyelvű szentmise a székesegyházban:
-
2024. 04. 21. - 2024. 04. 21.
Lelki délutánok - Paks:
-
2024. 04. 21. - 2024. 04. 21.
Férfitalálkozó :
Paks -
2024. 04. 26. - 2024. 04. 26.
Férfitalálkozó :
Tamási -
2024. 05. 03. - 2024. 05. 03.
Egyházmegyei szabadegyetem 2024/3:
-
2024. 05. 08. - 2024. 05. 08.

Köznevelési Intézmények

Hasznos információk:

 

  • az óvodák, iskolák életéről,
  • beiratkozásról,
  • előkészítő foglalkozásokról

partnerek Báta

partnerek Máriagyűd

partnerek Napi evangélium

partnerek kórházlelkészség