A 2016/2017-es tanévben is útjára indítjuk az egyházmegyei internetes böngészős hittanversenyünket, melynek célja, hogy a diákok amellett, hogy gyarapítják a hittan foglalkozásokon szerzett tudásukat, megismerkedhessenek a különböző keresztény alapdokumentumokkal, legfontosabb internetes oldalakkal, valamint szélesítsék egy-egy tantárgyhoz, területhez kapcsolódóan kulturális, művészeti, történelmi, földrajzi ismereteiket.

angyali udvozlet BK

A megoldáshoz éppen ezért bármilyen segédeszköz igénybe vehető, ezért a versenyzők ne féljenek a könyvek, lexikonok lapozgatása mellett az internetes tartalmakat is felkeresni, szükség esetén szülő, felnőtt, hitoktató segítségét kérni ezek helyes használatában.

A tanulóktól 3 korosztályban várjuk a feladatok megoldását: általános iskolásoktól 5-6. és 7-8. osztályos korcsoportokban, valamint a középiskolásoktól 9-12. osztályos korcsoportban. A verseny 4 fordulóból áll, minden egyes kitöltött feladatlap után a versenyző megkapja a következő forduló feladatait, és a végén azoké a diákoké kerül értékelésre, akik az összes fordulóban kipróbálták magukat. Minden megoldott feladatlap érvényesnek számít és pontozásra kerül, az utolsó forduló végén pedig az összegekből kialakul a végeredmény, a legjobb tanulók jutalmazásban részesülnek.

 

FELADATSOROK

A megoldásokat a feladatlapokban megjelölt határidőre mindig a következő címre várjuk:

Diese E-Mail-Adresse ist vor Spambots geschützt! Zur Anzeige muss JavaScript eingeschaltet sein!

Eredményes versenyzést, jó időtöltést és sok sikert kívánunk!

2024 július
M T W T F S S
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 31 1 2 3 4

Közelgő események

No events

Köznevelési Intézmények

Hasznos információk:

 

  • az óvodák, iskolák életéről,
  • beiratkozásról,
  • előkészítő foglalkozásokról

partnerek Báta

partnerek Máriagyűd

partnerek Napi evangélium

partnerek kórházlelkészség