37. A köztes, befogadási szakasz időtartama változó lehet: néhány hét azok számára, akik már részesültek keresztény képzésben, néhány hónap azok számára, akiknek nemcsak az első megkülönböztetést kell elvégezniük a jegyességben, hanem keresztségi identitásuk elmélyítésére is szükségük van. Egy befogadási fázis azon párok számára is elképzelhető, akik a többi párhoz képest később csatlakoznak, s így később kezdenek járni a foglalkozásokra.

38. A befogadás ne korlátozódjon a bemutatkozásra és a bürokratikus formaságok elintézésére, hanem legyen valódi személyes találkozás és megismerkedés. A lelkipásztori csapat üdvözlési és érintkezési stílusa meghatározó szerepet játszik. Ez egyaránt vonatkozik azokra, akik hosszabb képzés után – és így egy már megszilárdult hitélettel és az egyházi életben való részvétellel – érkeznek, és azokra is, akik első alkalommal közelednek a plébániai közösséghez.{1} Ez utóbbi esetben, különösen, ha olyanokról van szó, akik távol állnak a vallásgyakorlattól és gyakran a hitről való mindenféle beszédtől, fontos, hogy a befogadás a kérügma meghirdetésévé váljon, hogy Krisztus irgalmas szeretete legyen az a hiteles „spirituális hely”, amelyben a párt befogadják.{2}

39. Nemcsak a hit „első meghirdetésének” van kérügmatikus jellege, hanem magának a házasság szentségének is az Egyház részéről valódi igehirdetés tárgyává kell válnia, különösen azok számára, akiknek nincs érett hittapasztalatuk és egyházi kapcsolódásuk. A házasságra készülőknek meg kell látniuk a már összeházasodott párokban – és maguknak is meg kell tapasztalniuk –, hogy a házasélet válasz az emberi személy legmélyebb várakozásaira, a kölcsönösség, a közösség, a testi és lelki termékenység iránti vágyára.{3} Ezért a felkínált katekézisnek arra kell törekednie, hogy megmutassa a szeretet hitvesi és családi jellegét, és kiemelje annak minden sajátos jellemzőjét: teljesség, egymás kiegészítése, egyetlenség (kizárólagosság), véglegesség, hűség, termékenység, nyilvános jelleg. A házasságról szóló „evangéliumi igehirdetésnek” meg kell mutatnia, hogy ezek olyan jellemzők, amelyek az emberi szeretet belső dinamizmusából erednek. Ez azt jelenti, hogy a
hűség, az egyetlenség, a véglegesség, a termékenység, a teljesség végeredményben minden hiteles, férfi és nő által megértett, kívánt és koherensen megélt szerelmi köteléknek a „lényegi dimenziói”, és nem csak a „katolikus” házasság „ismertetőjegyei”. Következésképpen a házasság szentségét nem pusztán erkölcsi vagy jogi kötelezettségként lehet a párok elé tárni, amelynek alá kell vetniük magunkat, hanem ajándékként, felkínált kegyelemként, segítségként, amelyet Isten éppen a hiteles szeretet követelményeinek megvalósításához nyújt nekik. A házasságra készülőkkel és a házasokkal való lelkipásztori gondoskodásnak végeredményben mindig örömteli és kérügmatikus hangvételűnek kell lennie – erőteljesnek, ugyanakkor felkínáló jellegűnek –, összhangban azzal, amit II. János Pál pápa és Ferenc pápa javasolt.{4} A keresztény családok tanúságtétele, szépsége és vonzereje a lelkipásztorok segítségére lehetnek e kihívások tekintetében.{5}

40. A házassági katekumenátusra meghívható párok megismerésének ezen időszakában különös figyelmet kell fordítani mindazokra, akik inkább házasságkötés nélkül élnek együtt, de ennek ellenére nyitottak a vallási témákról való beszélgetésre, és hajlandók közeledni az Egyházhoz.

Megértő tekintettel,{6} szívélyesen és legalizmus nélkül kell fogadni őket, értékelni kell a „család iránti vágyukat”, és el kell kerülni, hogy bármilyen nyomást gyakoroljunk rájuk. Egyszerűen meg kell hívni őket, hogy szánjanak időt a meghallgatásra és a reflexióra, világossá téve, hogy ők maguk hozzák meg a szentségi házasság megkötésére vonatkozó végső döntést, önállóan, személyes meggyőződésből, a megkülönböztetés eme idejének gyümölcseként.{7}

41. A befogadást végezheti egy házaspár, lehetőség szerint a pap közreműködésével. Ez több találkozásból is állhat, melyek során – bátorító és testvéri légkörben – megpróbálják – a házaspárral együtt – megérteni, melyek a valódi okai annak, hogy szeretnének felkészülni a házasságra, vagy legalább megpróbálnak őszinte megkülönböztetést végezni.

Ez megfelelő alkalom a templomi házasságkötés iránti kérelmük hátterében álló kétes motivációik megtisztítására, illetve a vallásgyakorlástól eltávolodott emberek esetében a hit első meghirdetésére. Adjunk időt a párnak, hogy együtt gondolkodhassanak, döntsenek és tudatos döntést hozzanak. Ezért jó, ha a jelöltekkel való beszélgetésre több időpontban kerül sor. A pár önvizsgálati munkájának irányítása és konkretizálása érdekében hasznos lehet, ha a további találkozókra tekintettel írásban is odaadjuk az átgondolandó szempontokat.

42. Fontos, hogy mind azokban, akik már megélik a vallási és egyházi dimenziót, mind azokban, akiknek még nincs hittapasztalatuk, meglegyen a belső készség arra, hogy a házassági katekumenátussal elinduljanak a hitre térés, illetve a hitbeli fejlődés útján. A párok csak akkor lépjenek a következő szakaszba, ha megérlelték magukban azt a döntést, hogy folytatják a hitbeli előrehaladás megkezdett útját.

43. Amint azt már említettük, azoknak a megkeresztelt embereknek az igen magas száma, akik érett hittapasztalat és egyházi elkötelezettség nélkül kérik a templomi házasságkötést, megkívánja, hogy az eddiginél nagyobb lelkipásztori figyelmet szenteljünk nekik.{8} Nagy gondot kell fordítani arra, hogy ezeket a helyzeteket helyes hozzáállással kezeljük, elkerülve a felületes és elhamarkodott javaslatokat, ehelyett értékes lehetőségnek tekintsük őket arra, hogy az evangéliumi tanítást hirdessük, és közel legyünk a „hitben kicsiny testvéreinkhez”, akiket a keresztény élet teljessége és a házasság szentségének teljessége felé kell kísérnünk {9} oly módon, hogy „a jegyesek ne csak érvényesen kössék meg a szentségi házasságot, hanem az gyümölcsöt is teremjen”.{10}

44. Minden eddiginél nagyobb szükség van arra, hogy a nem gyakorló megkeresztelt embereket, akiknek kevés vagy semmilyen hitbeli tapasztalata nincs, kifejezetten meghívjuk egy jól felépített katekumenális programon való részvételre, melynek célja a kérügma elfogadása, az elme és a szív Jézus tanítása szerinti képzése, és az Egyház életébe való beilleszkedés. A legutóbbi három pápa tanítóhivatala ugyanis ismételten kijelentette és hangsúlyozta a hit és a házasság szentsége közötti kapcsolatot.{11} Nyilvánvalóan az élő és kifejezett hit megléte a házasulandókban az eszményi helyzet ahhoz, hogy a házasságkötéshez azzal a világos és tudatos szándékkal érkezzenek, hogy igazi, vagyis felbonthatatlan és kizárólagos, a házastársak javára rendelt és az utódnemzésre nyitott házasságot kötnek. Mindazonáltal a házasság szentségéhez való engedésnek és a házasság érvényességének továbbra is szükséges feltétele nem a jegyesek bizonyos, a priori megállapított „minimális hitszintje” {12}, hanem az a szándékuk, hogy azt tegyék, amit az Egyház a megkeresztelt személyek közötti házasságkötéskor tenni kíván.{13}

45. Lelkipásztori szinten gondosan meg kell vizsgálni azoknak a megkeresztelt személyeknek a különböző helyzetét, akik nem mutatnak elegendő készséget a hitre.

Amennyiben kifejezetten és hivatalosan elutasítják azt, amit az Egyház a házasságkötéskor tenni szándékozik, nem engedhető, hogy a jegyesek szentségi házasságra lépjenek.{14} Olykor előfordul, hogy ez az elutasítás ténylegesen jelen van a jegyesek elméjében és szívében anélkül, hogy ennek teljesen tudatában lennének, vagy anélkül, hogy ezt egyértelműen kinyilvánítanák. Ezért a lelkipásztorkodásban tevékenykedőknek komoly kötelessége, hogy a jegyesek valódi szándékait felszínre hozzák, hogy ők maguk tisztában legyenek velük, és őszintén kinyilvánítsák azokat kísérőiknek, hogy a házasságra való felkészülés és a házasságkötés ne merüljön ki pusztán külsődleges cselekedetekben.

Ha viszont – annak tagadása nélkül, amit az Egyház tenni szándékozik – a jegyesek részéről tökéletlen készség áll fenn, akkor nem szabad kizárni a szentség felvételére engedésüket. A lelkipásztori munkatársak nem mulasszák el kihasználni ezt a helyzetet, mint a párok számára kedvező alkalmat arra, hogy újra felfedezzék hitüket, érettebb hitre jussanak, visszatérjenek keresztségük gyökereihez, felélesztve az isteni élet „magját”, amelyet már elvetettek bennük. Hívják meg őket, hogy gondolkodjanak el a szentségi házasság választásáról, mint szerelmük megszilárdításáról, megszenteléséről és beteljesüléséről.{15} A házasság szentsége mellett csak akkor tudnak világosan dönteni, ha újra felfedezik a keresztény lét ajándékát – új teremtmények vagyunk, Isten gyermekei, akiket ő szeret és meghívott –, a házasságot saját keresztségi identitásukkal folytonosságban és Isten sajátos meghívásának megvalósításaként felfogva. A hit újbóli felébredése ugyanis természetes módon arra készteti az embert, hogy megérezze a házasságban jelen lévő szentségi kegyelem erejét, és hogy a lehető legjobban felkészüljön annak befogadására.{16}

46. Vannak olyan, a világ minden térségében egyre gyakrabban előforduló helyzetek, amelyek különleges figyelmet és lelkipásztori gondoskodást érdemelnek: azokról a párokról van szó, amelyekben az egyik fél keresztény, a másik viszont nem keresztény vallású, vagy amelyekben az egyik fél katolikus, a másik viszont nem katolikus keresztény felekezethez tartozik. Olyan párok is előfordulhatnak, amelyekben mindkét fél katolikus, de egyikük nem hajlandó a katekumenátus útját végigjárni. Mindezekben az esetekben a pap feladata felmérni, hogy a házasságra való felkészítés terén miként lehet a legjobban eljárni.

47. A befogadó fázis végén, ha megérett a döntés a párban a katekumenátusba való belépésről, bevezetjük a jegyeseket a házasságra való felkészítés első szakaszába (közeli felkészítés). Ezt a lépést ki lehet fejezni a tényleges katekumenátusba való belépés rítusával. Ez történhet egyszerűen, a párok bemutatásával a közösségnek a vasárnapi mise keretében, rövid mintaszövegekkel, egy, a célnak megfelelő imával és néhány konkrét gesztussal, például a Biblia átadásával; elkerülve azonban, hogy ez a rítus bármilyen módon „házassági szertartásnak” tűnjön. A közösség számára világossá kell tenni, hogy ezek a párok a katekumenátus útjára lépnek, mely a házasság melletti döntéssel kapcsolatos
megkülönböztetés időszaka. Alternatív megoldásként – különösen, ha kulturális okokból célszerűbb elkerülni a „nyilvános” és közösségi szertartást – felkínálhatjuk a pároknak, hogy vegyenek részt egy meghittebb imaalkalmon, az új katekumenek csoportján belül, a kísérők csapatával együtt, és átadhatjuk nekik a Bibliát, vagy adhatunk nekik az alkalomhoz illő más jelképet.

------

{1} „A munkatársaknak és a felelősöknek […] mint nevelőknek rendelkezniük kell azzal a képességgel, hogy a jegyespárokat fogadni tudják, függetlenül azok szociokulturális hátterétől, intellektuális képzettségüktől és konkrét képességeiktől” (CSALÁD PÁPAI TANÁCSA: FELKÉSZÍTÉS A házasság szentségére, 43).
{2} „A katekéta ajkán újra meg újra felhangzik az első igehirdetés: »Jézus Krisztus szeret téged. Életét adta azért, hogy üdvözítsen, és most mindennap melletted él, hogy megvilágosítson, megerősítsen, megszabadítson téged.« […] Az egész keresztény képzés elsősorban a kérügma elmélyítése, mely egyre inkább és egyre jobban megtestesül, s mely állandóan megvilágítja a katekézis feladatát, lehetővé téve, hogy megfelelően értsük mindazt, amit a katekézisben kibontunk. Ez a hirdetés válaszol minden emberi szívben jelen lévő, végtelenre irányuló vágyra” (FERENC PÁPA: Evangelii gaudium, 164–165).
{3} Vö. Amoris laetitia, 201.

{4} Vö. II. JÁNOS PÁL PÁPA: Familiaris consortio, 68; FERENC PÁPA: Amoris laetitia, 1, 59, 200–201.

{5} „A keresztény házasság áldottságáról való legmeggyőzőbb tanúságtétel a keresztény házaspár és család szép élete! Ennél hatásosabban nem lehet felragyogtatni a szentség szépségét!” (FERENC PÁPA: Általános kihallgatás. Katekézis a családról, 12. rész: A házasság I., 2015. április 29.).

{6} Ebben a megértésre való törekvésben hasznos figyelembe venni az emberek szubjektív és objektív nehézségeit, azt, hogy „nehezen tudják felfogni” és „nehezen tudják megélni” azt, amit az Egyház javasol, az Amoris laetitia 301–303. pontjaiban jelzett kritériumok fényében.

{7} „Amikor pedig fogadjátok a fiatalokat, és találkoztok velük, az evangéliumhoz illő stílusban álljatok közel azokhoz, akik inkább azt választották, hogy házasságkötés nélkül élnek együtt. Lelki és erkölcsi szinten azok közé a szegények és kicsinyek közé tartoznak, akiknek az Egyház – Mesterének és Urának nyomdokain – olyan anyja kíván lenni, aki nem hagyja el őket, hanem közel áll hozzájuk és gondoskodik róluk. Ezeket az embereket is szereti Krisztus szíve. Gyengéd és együttérző tekintettel forduljatok feléjük” (FERENC PÁPA: BESZÉD A házassági perekről szóló tanfolyam résztvevőihez, 2017. február 25.).

{8} Erről az alapvető szempontról, melyet nem lehet figyelmen kívül hagyni a házasságra való felkészítés megfelelő megújítása érdekében, nagyon hasznos elolvasni a NEMZETKÖZI TEOLÓGIAI BIZOTTSÁG A hit és a szentségek kölcsönössége a szentségek ökonómiájában című dokumentumát, amely 2019. december 19-én megkapta a Szentatya kedvező véleményét.

{9} „[…] »az összes ilyen helyzethez konstruktív módon kell közelíteni, keresve a lehetőséget, hogy a család és házasság evangéliumi teljessége felé vezető út alkalmává alakítsuk át ezeket. Azaz türelemmel és tapintattal kell fogadni és kísérni őket.« Ezt tette Jézus a szamariai asszonnyal (vö. Jn 4,1–26): válaszolt igaz szeretetre irányuló vágyára, hogy megszabadítsa mindattól, ami beárnyékolta az életét, és elvezesse az evangélium teljes örömére” (Amoris laetitia, 294).

{10} JÁNOS PÁL PÁPA: Familiaris consortio, 68.

{11} Vö. II. JÁNOS PÁL PÁPA: Beszéd a Rota Romana Bíróság törvénykezési évének megnyitása alkalmából, 2003. január 30.; XVI. BENEDEK PÁPA: Beszéd a Rota Romana Bíróság törvénykezési évének megnyitása alkalmából, 2013. január 26.; FERENC PÁPA: Beszéd a Rota Romana Bíróság törvénykezési évének megnyitása alkalmából, 2015. január 23.

{12} „Jó, ha újra elmondjuk világosan, hogy a hit minősége nem lényegi feltétele a házassági beleegyezésnek, melyet – a mindenkori tanítás szerint – csak természetes szinten meglévő valóság vagy hiány akadályozhat meg (vö. CIC 1055. kán. 1. és 2. §). A habitus fidei ugyanis a keresztségkor beoltódik a lélekbe, és titokzatos módon hatással van a lélekre akkor is, amikor a hit nem fejlődött ki, és pszichológiailag úgy tűnik, hogy hiányzik. Nem ritka, hogy a házasulandók, akiket a természet ösztöne (instinctus naturae) késztet az igaz házasságra, a házasságkötéskor csak korlátozottan ismerik fel Isten tervének teljességét, és csak később, a családi életben fedezik fel mindazt, amit a Teremtő és Megváltó Isten számukra elhatározott. A hitbeli képzettség hiánya és a házasság egységére, felbonthatatlanságára és szentségi méltóságára vonatkozó tévedés is csak akkor teszi érvénytelenné a házassági beleegyezést, ha ezek meghatározzák az akaratot (vö. CIC 1099. kán.). Épp ezért a házasság szentségével kapcsolatos tévedéseket nagyon gondosan kell megítélni” (FERENC PÁPA: Beszéd a Rota Romana Bíróság törvénykezési évének megnyitása alkalmából, 2016. január 22.).

{13} „A szentségekre vonatkozó hagyományos tanításhoz tartozik az a meggyőződés, hogy a szentségek kiszolgáltatásához legalább az a szándék szükséges, hogy azt tegyék, amit az Egyház tesz. Mindezek a szentségek három összetevőből állnak: a dolgokból, amelyek az anyagot alkotják, a szavakból, amelyek a formát jelentik, és a szolgálattevő személyéből, aki azzal a szándékkal szolgáltatja ki a szentséget, hogy azt teszi, amit az Egyház tesz (cum intentione faciendi, quod facit Ecclesia). Ha ezen összetevők egyike hiányzik, akkor nincs szentség. A latin teológia általános véleménye szerint a házasság szentségének kiszolgáltatói a jegyesek, akik egymásnak szolgáltatják ki a házasság szentségét. A szentségi házasság esetében legalább a természetes házasság létrehozásának szándéka szükséges. A természetes házasságnak pedig, ahogyan azt az Egyház értelmezi, lényegi tulajdonságai közé tartozik a felbonthatatlanság, a hűség, valamint az, hogy a házasság a házastársak és az utódok javára van rendelve. Ha tehát a házasságkötési szándék nem tartalmazza – legalább bennfoglaltan – ezeket a tulajdonságokat, akkor a szándékban súlyos hiány van, amely kétessé teszi a természetes házasságot, mely a szentségi házasság szükséges alapja” (NEMZETKÖZI TEOLÓGIAI BIZOTTSÁG: A hit és a szentségek kölcsönössége a szentségek ökonómiájában, 168).

{14} „A szentségi szándék sosem automatizmus gyümölcse, hanem mindig a hit által megvilágosított tudaté, az emberi és az isteni összekapcsolódásának eredményeként. Ebben az értelemben a házasság megkötése csak akkor mondható igaznak, ha a házastársak emberi szándéka arra irányul, amit Krisztus és az Egyház akar” (FERENC PÁPA: Beszéd a Rota Romana Bíróság törvénykezési évének megnyitása alkalmából, 2018. január 29.); „amikor minden törekvés zátonyra fut és a házasulandók kifejezetten és nyíltan megvallják, hogy elutasítják, amit az Egyház akar a házasság szentségének kiszolgáltatásával, a lelkipásztoroknak nem szabad esküvőre bocsátani őket. Bármennyire nehezükre esik, az ilyen jegyeseknek el kell ismerniük és minden illetékesnek tudomásul kell vennie, hogy ilyen körülmények között nem az Egyház akadályozza meg az esküvőt, hanem ők maguk, akik így kérik” (Familiaris consortio, 68).

{15} „Azok hite ugyanis, akik az Egyháztól kérik, hogy házasságot köthessenek, különböző fokon állhat, és a lelkipásztor legfontosabb feladata, hogy e hitet fölébressze, táplálja és megérlelje. Ugyanakkor a pásztoroknak meg kell érteniük azokat az okokat, amelyek az Egyházat arra indítják, hogy azokat is házasságkötésre bocsássa, akik nincsenek tökéletesen felkészülve” (Familiaris consortio, 68).

{16} „A keresztény házastársak nem naivak, ismerik az élet problémáit és veszélyeit. De nem félnek felvállalni felelősségüket Isten és a társadalom előtt. […] Természetesen ez nehéz. Ehhez kegyelemre van szükségünk, arra a kegyelemre, amelyet a szentség ad nekünk! A szentségek nem arra vannak, hogy az életet díszítsék […], a kegyelem nem azért van, hogy az életet díszítse, hanem azért, hogy erőssé tegyen bennünket az életben, hogy bátorrá tegyen bennünket, hogy képesek legyünk előrehaladni! […] A keresztények azért kötnek szentségi házasságot, mert tudatában vannak annak, hogy szükségük van rá! Szükségük van rá, hogy egységben legyenek egymással és betöltsék szülői küldetésüket. »Jó- és balsorsban, egészségben és betegségben«” (FERENC PÁPA: BESZÉD a hit évében Rómába zarándokló családokhoz, 2013.
október 26.).

 

 

 

 

 

2024 április
M T W T F S S
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 1 2 3 4 5
2024 április
M T W T F S S
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 1 2 3 4 5