Bizonyára mindenki hallotta már és maga is köszönt el másoktól ezzel a régi, szép magyar fohásszal: Isten áldjon! Az imádság jelentését, életünkben betöltött szerepét, azt, hogy miért és hogyan imádkozunk vagy éppen nem imádkozunk, a férfitalálkozó második nagy témakörének november 15-én megtartott pécsi alkalmán osztották meg a részleteket a nagy számú hallgatósággal az előadók:

a sorozat állandó házigazdája, Felföldi László pécsi megyéspüspök és A férfi imádsága című témakör másik előadója, Nagy Péter tanár, a Családi Életre Nevelés és Életstratégia Program koordinátora, a Családtudományi Szövetség alelnöke.

Nagy Péter előadásában kiemelte, hogy mindnyájunk imaéletét az határozza meg, hogy miként tekintünk Istenre, vagyis az imádsághoz való hozzáállásunkat az befolyásolja, hogy milyen istenkép él bennünk. Ha pedig az imádság része is a mindennapjainknak, az bizony még nem elegendő az üdvösséghez.

Sok esetben ugyanis oda nem figyelve, már-már automatikusan elmorzsoljuk a jól ismert imádságok kötött szövegét külső nyomás, neveltetés vagy egyházi előírás nyomán. A képzeletbeli lépcsősor következő lépcsőfokán is csupán kötelességként tekintünk az imára, aminek nehéz időt és helyet találni a mindennapjainkban, mert bizony szűkmarkúan bánunk az Istennek adott időnkkel. A következő szinten az imádságot egy olyan lehetőségnek tartjuk, melytől a személyes életünk hatékonyságának növekedését várjuk.

Ettől már gazdagabb azoknak az imaélete, akik személyes kapcsolatba lépnek a Teremtővel, mert korábban ízelítőt kaptak abból, hogy Isten minden elképzelést felülmúlóan képes szeretni őket, és erre a szeretetre szükségük van. Ez az a szint, amikor tudunk és akarunk időt szánni Istenre, megvallva azt, hogy őt tartjuk minden forrásának életünkben. A legteljesebben azonban akkor teljesedik ki az imaéletünk, amikor tudjuk, hogy nem tudunk és nem is akarunk létezni Isten nélkül. Ilyenkor már nem csak az időnket adjuk oda Istennek, hanem mindent, amit teszünk, tervezünk, az örömeinket és a kudarcainkat is.

A családvédelmi szakember elmondta, hogy gyermekeink imaélete nagy mértékben függ attól, amit az őket körülvevő világ valóságából megtapasztalnak, példának okáért, amit az édesapjuktól látnak.

Nagy Péter felhívta a figyelmet arra a napjainkban megtapasztalható tendenciára, mely szerint hamis ideológiákra, beteg emberképre és hamis istenképre épül a gyermekek és fiatalok életének valósága, mellyel szemben a szülőknek, kiemelten pedig az édesapáknak feladata, hogy generációról generációra átadják, hogy kik vagyunk, honnan jöttünk és mi az életünk célja és feladata. Mindezt azért, hogy ne falja fel őket a világ hazugságtengere, mely az interneten, filmeken, társas kapcsolataikban és a közbeszéden keresztül folyamatosan árad rájuk.

A családért való ima az egyetlen, amit adhatunk számunkra, mely szellemi háttérként felkészít életre és halálra. Nem karrierre, világi pálya megfutására, hanem az üdvösség elnyerésének feltételeire kell az utánunk következő generációkat nevelnünk, hogy ez legyen a viszonyítási pont családunk és közösségeink számára. Ez az apák felelőssége – hangzott el a találkozón.

Felföldi László püspök számos ószövetségi szentírási szereplő életének pillanatképeit sorakoztatta fel előadásában, felidézve Istennel folytatott harcaikat, bepillantást mutatva küzdelmeikbe, melyekben megvívták harcaikat önmagukkal és Istennel, és melynek végén minden mozaik a helyére került életükben.

A főpásztor szerint az édesapák legfontosabb feladata, hogy átadják gyermekeik számára, hogyan hallják meg Isten szavát az életükben, és hogyan kell annak engedelmeskedni: „Szólj, Uram, hallja a te szolgád” (1Sám 3,10). Abban kell segíteni őket, hogy meghallják és megértsék a szívükben, lelkükben megszólaló hangot, egy érzést, vagy akár egy üzenetet, melyben Isten emberi szavakon keresztül kér tőlük valamit.  

A személyes imaélet egy magasabb szintre emelése sokszor úgy indul el, ahogy a szív diktálja. Nem baj, ha sebzett a lelkünk és sérült, vagy korábban hibát követtünk el, ha az Isten kézébe adjuk a szívünket, abból gyönyörűség születik.

Az imádságban pedig az Isten jelenlétében eltöltött idő a legfontosabb – emelte ki a püspök atya, aki hozzátette, az imádság abban segít, hogy az Isten valóságába helyezve magunkat meghalljuk, amit mond számunkra. Sokszor szavak sem kellenek hozzá, az imánk sok esetben csend az Isten jelenlétében, miközben Istenre figyelve, rá bízva életünket, megszületik Isten áldása. Isten mindnyájunkat erre hív és erre küld.

Imánk pedig akkor lesz teljes, ha az már nem elsősorban önmagunkra, hanem embertársaink üdvösségére irányul. Isten áldjon - mondjuk egymásnak búcsúzáskor, melyben azt kérjük, hogy a Jóisten kegyelme embertársainknak is megadasson.

A találkozó közös imádsággal, majd a pécsi és környékbeli egyházközségekben a közelmúltban elindult férfi csoportok bemutatásával, tanúságtételével zárult.

A Pécsi Egyházmegye férfitalálkozóinak további helyszínei és időpontjainak listája ITT OLVASHATÓ.

Szöveg és fotó: Pécsi Egyházmegye

Pécsi Egyházmegye

Az oldalon közzétett fotók és a szöveg részben vagy egészben történő felhasználása kizárólag forrásmegjelöléssel vagy a Pécsi Egyházmegye írásos hozzájárulásával engedélyezett.