Hetente jelentkező lelki sétáink alkalmával rápillanthatunk a térségben rejlő értékekre, betekinthetünk az érintett plébánia közösségi életébe, tevékenységeibe, miközben lelki útravalóval is gazdagodhatunk.

Negyvenötödik állomás: Görcsöny – „Magasztalja lelkem az Urat” (Lk1,46)

barics gabriel plebanosLelki sétánk következő állomása a Görcsönyi Római Katolikus Plébánia területe, amelyhez Babarcszőlős, Baksa, Bogádmindszent, Bosta, Görcsöny, Hegyszentmárton, Kisasszonyfa, Kisdér, Magyarmecske, Magyartelek, Ócsárd, Ózdfalu, Regenye, Siklósbodony, Szilvás, Szőke, Tengeri, Téseny települések tartoznak. A térség lelkipásztori szolgálatát Barics Gábriel plébános látja el, aki ez alkalommal a görcsönyi Kisboldogasszony templom történetére és lelki értékeire hívja fel a figyelmet Takács Zsuzsanna Mária gyűjtőmunkája nyomán:

A Pécstől 15 km-re elhelyezkedő Görcsöny legkorábbi említése Gurchun vagy Gurchen néven 1247-ből való. Már Szent István uralkodása idején templomot építettek a faluban, amelyet Nagyboldogasszony tiszteletére szenteltek fel. Az évek során egyre többen zarándokoltak a környékről a templomba, amelyet VI. Kelemen pápa külön búcsúkiváltságban részesített. A pápai bulla 1345. szeptember 14-én kelt, a Szent Kereszt felmagasztalásának ünnepén:

„Kelemen püspök, Isten szolgáinak szolgája. Az összes szeretett, keresztény fiainknak, akik ezen írást olvassák, üdvöt és apostoli áldást. Az örök dicsőség fényessége, amely kimondhatatlan ragyogásával megvilágítja a világot, a reménykedő hívek jámbor óhajait, az Ő Felségének legkegyesebb jóindulatából különösen akkor teljesíti, mikor azoknak kegyes alázatát a Boldogságos Szűz Mária és más szentek imádsága és érdeme segítik. Azt óhajtjuk tehát, hogy a Boldogságos Szűz Mária görcsönyi plébánia-temploma, mely a pécsi egyházmegyében, kedvelt fiunknak, nemes Aladár fia Tamás, újvári ispánnak örökölt családi birtokán áll, hozzáillő bőséges kitüntetésben részesüljön. (…) mindazoknak, akik a Boldogságos Szűz Máriának ezt a templomát akár az Ő mennybevitelének, akár a templom felszentelésének ünnepén áhítatos lélekkel felkeresik: minden évben egy évi és negyven napi búcsút engedélyezünk, ha őszinte bűnbánatot tartanak és megtérnek. Azoknak pedig, akik az Oltáriszentséget áhítatos lélekkel elkísérik, amikor viszik, vagy attól a templomba visszahozzák: kegyesen húsz napot elengedünk a rájuk rótt vezeklésből.”

A következő évszázadokban a településre nyugalom, béke és gyarapodás köszöntött. A középkori templom a török hódoltság idején is állt, védve a környező lakosságot. A település 1690 körül elnéptelenedett, de később a környező vidékre menekült magyar lakosság újra benépesítette. Ekkor a falu a domonkos rendhez tartozott, de a 18. század elején a jezsuiták vették meg, akik 1774-ig birtokolták a középkori templomot, mely áldozatul esett a török alóli felszabadító harcoknak és leégett.

A vármegyei alispáni tisztséget is betöltött Mihálovich József 1813 és 1832 között kezdte meg az új templom építését. Az építkezés 1805-ben kezdődött és az egyhajós klasszicizáló későbarokk stílusban épült új templomot 1812. december 8-án szentelték fel Kisboldogasszony tiszteletére. az egyhajós klasszicizáló későbarokk stílusban épült új templomot. A 35 méter hosszú, 12,5 méter széles, 14 méter magas épület tornya 45,5 méterre magasodik a falu fölé.

316 gorcsony oltarkep hatter 1

A templom főoltárán található festmény, Szűz Mária születése, a pécsi Graits Endre akadémiai festő 1880-ban származó alkotása, amely köré Őri és Vas festőművészek 1939-ben festették a szentélyfalon látható freskót, megjelenítve Mária születésén örvendező angyalokat. Ekkor készült a szentélyt és a hajót elválasztó boltív díszítése, mely Gebauer Ernő pécsi festőművész a falu akkori lakosait megörökítő. A missziós kereszt szintén 1939-ben érkezett.

A pécsi székesegyház felújítása után, a 19. század végén kerültek a templomba Szent Péter és Szent Pál, valamint Szent János és Mária Magdolna 18. századi faragott barokk szobrai, valamint Carl Alzker osztrák akadémiai festő két olajképe: a Keresztre feszítés és a Keresztvitel. A Jézus Szíve oltár felett található grandiózus festmény, a Krisztus levétele a keresztről, szintén ekkor kerülhetett Görcsönybe. Az alkotást Klimo György pécsi püspök megrendelésére készítette Peter Baumgarten és a püspöki palota felújításakor szállíthatták a településre. A boldog békeidők utolsó nagyszabású hadgyakorlatára emlékeztet bennünket az a trónszék, mely ma a templom szentélyében áll és egyetlen alkalomra készült I. Ferenc József számára, aki a Benyovszkyak vendégeként járt Görcsönyben. A ma szenteltvíztartóként használt török kori lábmosó szintén kiemelkedő műemlék.

A 19. század elején emelt templom legnagyobb becsben tartott kincse az a Mária-kép, melyet egy jezsuita szerzetes hozott magával egy viharos éjszakán, s melyről így tanúskodik a História:

„Egy viharos őszi estén sok csodát látott Mária-képet hozott a faluba András, a jezsuiták öreg frátere, fekete köpenye alatt. Azt a képet, amelyet nyomban kápolnájuk oltárára is helyeztek a fekete papok, imádságra, szelídségre buzdítván a lelkeket, magukba szállván, Mária segedelmével tartsák és folytassák a régi hitet, miként a falu ősei cselekedték abban a felmérhetetlenül messze időben.”

A képet évtizedekig nagy tisztelet övezte, de eredetét sokáig senki sem kutatta, hisz a település életében is változások következtek be.

316 gorcsony verzo szuzanya 1

Olaszországban, a Vigezzo-völgyben fekvő Re kis templomának falára, a 11. században festett Madonna-képet 1494. április 29-én egy részeg férfi, Giovanni Zuccone kővel megdobta, s a Szűzanya arcán ejtett seb vérezni kezdett, mely majdnem egy hónapig, május 18-ig több alkalommal megismétlődött a jegyzőkönyvek szerint. Ezután egyre többen keresték fel a csodás képet, melynek másolatát ma kegyképként tisztelik a helybeliek. Bár a görcsönyi képhez nem kötődnek csodák, idekerülésének története és újbóli felfedezése mégis különleges. 1956-ban érkezett a faluba dr. Rogács Ferenc pécsi püspök, aki a templom bejárata mellett észrevette a gyertyák lángjától teljesen befeketedett festményt és ekkor kezdődött Molnár József, későbbi apát-plébános és Kele Pál, akkor káplán lázas kutatómunkája a fekete Madonnát ábrázoló kép eredete után. A hívek adományaiból a budapesti Szépművészeti Múzeumban restauráltatták a képet és így láthatóvá vált az alkotás eredeti szépsége. A kép latin nyelvű felirata: „IN GREMIO MATRIS SEDET SAPIENTIA PATRIS” vagyis „AZ ANYA ÖLÉBEN ÜL AZ ATYA BÖLCSESSÉGE”, egy kicsit lejjebb pedig olasz nyelvű felirat olvasható: „RITRATTO DELLA IMAGINE MIRACOLOSA MADONNA DEL RE IN VALLE DI VEGEZZO”, melynek jelentése „A vigezzói völgyben lévő Re csodálatos Madonnájának másolata”. Molnár József és Kele Pál Schoen Arnoldnak, a Budapest-krisztinavárosi templom történetéről 1916-ban írt művét is tanulmányozták, hisz – mint később kiderült – eredetileg ebben a templomban őrizték a festményt, melyet Franczin Péter Pál olasz származású kéményseprő készíttetett családjának a pestis járványtól való megmeneküléséért hálát adva 1695-ben, majd hazatérve Budára, szőlőjében kápolnát emeltetett. Az 1723- as tűzvész során a kápolna leégett, a kép pedig ekkor került megőrzésre a jezsuitákhoz, akik az új templom felépítése után a régi, kicsit sérült kép helyett egy új képet festettek és adtak át. A régi, kopott, s a tűzvészben elsötétedett festményt pedig egy viharos éjszakán hozta magával András, a jezsuiták szerzetese a régi Mária-kegyhelyre.

A görcsönyi hívek 1959. szeptember 8-án, a templom búcsúnapján emelték oltárra szeretett Madonnájuk képét és Re-ből 1970. május 20-án érkezett a templomba az a Szűzanya lecsorgó vérével áztatott kendődarab, melyhez a kegykép búcsúnapjain járulnak a hívek leróva tiszteletüket Magyarok Nagyasszonya, a görcsönyi vért hullató Szűzanya előtt. A kegykép főbúcsúját minden év október második hétvégéjén tartják, de megemlékeznek arról a napról is, melyen a re-i fekete Madonna a 15. század végén vért hullajtott és így az ottani főbúcsúhoz csatlakozva, április 30-án is ünneplik a vérző Szűzanyát.

316 gorcsony kendo 2

A Boldogságos Szűz Mária segítségére napjainkban is szükség van, hogy az ősi hitet megtartsuk vagy felélesszük a térségben élő emberek szívében. Ennek érdekében végzi a mindennapokban Gábriel atya is szolgálatát, akit 2011-ben szenteltek pappá. Papi jelmondata: „Mert mindaz, aki meg akarja menteni életét, elveszíti azt, és aki elveszti életét énértem, megmenti azt az örök életre.” (vö. Mt 16,25)

A liturgikus szertartásokon túlmenően bibliaórákat szervez, jegyeseket készít fel a házasságra, megtérő felnőtteket segít a keresztény életbe való beavatásra.  A Magyar Máltai Szeretetszolgálat fenntartásában működő Kastélypark Időskorúak Otthonában és a keresztespusztai szociális otthonban látogatja az időseket, betegeket, a helyszíneken heti rendszerességgel tart szentmiséket számukra. Egyházmegyei szinten a horvát referatúra programjaiba is aktívan bekapcsolódik, szertartásokat tart horvát nyelven. Mindezek során a hit igazi értékét igyekszik továbbadni…  

Lelki sétánk zárásaként forduljunk imádságban a görcsönyi vért hullató Szűzanyához, hálánkat kifejezve és kérve közbenjárását lelki megújulásunkért: 

Vért hullató Szűzanya, Görcsöny ékessége!
Hozzád jöttünk bánatunkban, örömünkben,
hogy mindenért hálát adjunk, kérjünk és fohászkodjunk.

Jóságos Anyánk, tekints gyermekeidre!
Járj közben értünk Szent Fiadnál,
hogy életünket megjobbítsuk, lélekben megújuljunk
és az örök boldogságot elnyerjük Szent Fiad által.

Ámen.

(A kegykép imája)

Forrás:
Görcsönyi Római Katolikus Plébánia
Takács Zsuzsanna Mária: A görcsönyi Kisboldogasszony templom és története

Fotók:
Barics Gábriel
Pécsi Egyházmegye

 

Szentmise közvetítések banner v2

 

Szentmise közvetítések banner v2