A heti rendszerességgel jelentkező „Örömhírre hangolva” videósorozat az adott vasárnap evangéliumi szakaszán való elmélkedést kívánja elmélyíteni, emellett arra buzdít, hogy olvassuk a Szentírást és cselekedjük meg az Igét!
"Dicsértessék a Jézus Krisztus! Szeretettel köszöntök mindenkit!
Az évközi tizenharmadik vasárnap evangéliumi részletét Márk evangéliumának ötödik fejezetéből olvassuk. (Mk 5, 21-43). Ebben a szentírási szakaszban két gyógyításról olvashatunk – egy vérfolyásos asszonyt, illetve egy tizenkét éves leányt gyógyít meg Jézus.
Nagyon fontos az érintés. A vérfolyásos asszony megérinti Jézus ruháját és meggyógyul. Az érintés kifejezi az asszony bizalmát és hitét. Jézus pedig kézen fogva felsegíti a kisleányt és ezáltal gyógyítja meg. Az érintés Isten részéről az Ő gyengédségét, szeretetét fejezi ki.
Isten Jézus Krisztusban megérinthetővé vált, és ugyanígy Jézus Krisztuson keresztül megérint bennünket. Az érintés tehát Isten közelségét és gyengédségét fejezi ki. Hagyjuk, hogy Jézus Krisztus bennünket is megérintsen! Hagyjuk, hogy Jézus az Ő gyengéd szeretetével bennünket is átöleljen, megerősítsen, meggyógyítson! Mi is merjük megérinteni Istent! Ez az érintés a részünkről az Isten iránti hitünket, bizalmunkat fejezze ki! Ferenc pápa azt tanítja, hogy nagyon fontos a gyengédség. A közömbösség diktatúrájára a gyengédség szeretetgesztusai legyenek a válaszok. Vagyis a gyengédség a mi szeretetünket, közelségünket, hitünket fejezze ki. Ez a gyengédség balzsam lesz sok-sok ember fájdalmára, sebére.
Jairusnak azt mondja Jézus: Ne félj, csak higgy!
Egy alkalommal Jézus Kalkuttai Szent Teréz anyának ezt mondta: Teréz anya! A te félelmet megsebez engem. A bizalmad az én szeretetemben fog téged meggyógyítani!
Jézus arra hívja Jairust, Teréz anyát és bennünket is, hogy ne féljünk a félelmeinktől! Szabad félnünk, de nem szabad beleragadnunk a félelmeinkbe. A félelemre a legjobb orvosság a bizalom. Ahogy Jairus is rábízza magát Jézusra, hisz abban, hogy Jézusnak van ereje meggyógyítani a kisleányt; ahogy Kalkuttai Teréz anya is rábízta magát minden nap az Úr Jézusra, úgy mi is bízzuk magunkat rá, Isten Fiára! Nekünk is mondja: Ne félj, csak higgy!
Bízzuk magunkat rá az Úrra, aki velünk, mellettünk van. Amikor Jézus bemegy a beteg kislány szobájába, akkor megfogja a kezét és azt mondja neki: Talita kum! – ez Jézus anyanyelvén, arám nyelven azt jelenti: Kislány, kelj fel!
Márk evangélista görög nyelven írt evangéliumában fontosnak tartotta, hogy néhány arám szót is megőrizzen Jézus anyanyelvén. Talita kum! – milyen szép kifejezés, milyen gyengédség, szeretet árad ebből a kifejezésből. Talita – vagyis kislány – kifejezi Jézus figyelmességét, szeretetét a gyermek iránt; kum – annyit jelent: kelj fel! A fekvő pozíció a halálnak, a szenvedésnek a szimbóluma. A felállás pedig a gyógyulásnak, a reménynek a jelképe. Jézus, aki később halálát követően feltámad, már itt megmutatja, hogy Ő ura életnek és halálnak. Ő az, aki képes feltámasztani, meggyógyítani. Ő az, aki képes a reményt visszaadni.
Jézus – aki meggyógyította a beteg gyermeket és a vérfolyásos asszonyt – nekünk is mondja: Talita kum! – vagyis: Bátorság! Keljünk fel!
Jézus nekünk is vissza akarja adni a reményünket. Reménnyel, bátorsággal, élettel – örök élettel – ajándékoz meg bennünket is. Tartunk egy kis csendet és ebben a csendben bízzuk rá magunkat Jézusra, aki nekünk is azt mondja: Ne fél, csak higgy! Talita kum! Bennünket is megérint, hogy mi is bizalommal megérintsük Őt.
Ebben a kis csendünkben imádkozzunk mindenkiért!"
Mk 5,21-43
Amikor Jézus a bárkával ismét átért a túlsó partra, a tó partján nagy tömeg sereglett köré. Ekkor jött egy Jairus nevű férfi, a zsinagóga elöljárója, s mihelyt meglátta, lába elé borult, és igen kérte: „Halálán van a lányom. Gyere el, tedd rá kezedet, hogy meggyógyuljon és éljen.” El is ment vele. Nagy tömeg kísérte, ott tolongtak körülötte. Volt ott egy asszony, aki már tizenkét éve vérfolyásban szenvedett, és sokat kiállt az orvosoktól, mindenét rájuk költötte, de semmi javulás nem mutatkozott, inkább romlott az állapota. Hallott Jézusról, azért átfurakodott a tömegen, és hátulról megérintette a ruháját. Így gondolkodott magában: „Ha csak a ruháját érintem is, meggyógyulok.” Rögtön meg is szűnt a vérfolyása, érezte testében, hogy meggyógyult. Jézus nyomban észrevette, hogy erő ment ki belőle. A tömeghez fordult: „Ki érintette meg a ruhámat?” Tanítványai ezt válaszolták: „Látod, hogy tolong körülötted a tömeg, mégis kérdezed: Ki érintett meg?” De ő körülnézett, hogy lássa, ki volt az. Az asszony félve, remegve – mert hisz tudta, hogy mi történt vele – előlépett, leborult előtte, és őszintén bevallott mindent. Ő megnyugtatta: „Leányom, hited meggyógyított. Menj békével, és maradj egészséges!” Még beszélt, amikor a zsinagóga elöljárójának házából jöttek és közölték: „Meghalt a lányod. Minek fárasztanád tovább a Mestert?” A hír hallatára Jézus így bátorította a zsinagóga elöljáróját: „Ne félj, csak higgy!” Péteren, Jakabon és Jánoson, Jakab testvérén kívül senkinek nem engedte meg, hogy vele menjen. Amikor odaértek az elöljáró házához, nagy sírást-rívást, sok siratót, jajgatót találtak ott. Bement, s így szólt hozzájuk: „Mit lármáztok itt, mit sírtok? A kislány nem halt meg, csak alszik.” Erre kinevették. Ő azonban mindenkit kiküldött, maga mellé vette a gyermek apját, anyját, s kísérőivel együtt bement abba a helyiségbe, ahol a kislány feküdt. Megfogta a kislány kezét, s így szólt hozzá: „Talita kum”, ami annyit jelent: „Kislány, parancsolom, kelj föl!” A kislány fölkelt, és elkezdett járkálni. Tizenkét éves lehetett. A nagy csodálkozástól azt se tudták, hová legyenek.
