A heti rendszerességgel jelentkező „Örömhírre hangolva” videósorozat az adott vasárnap evangéliumi szakaszán való elmélkedést kívánja elmélyíteni, emellett arra buzdít, hogy olvassuk a Szentírást és cselekedjük meg az Igét!
"Dicsértessék a Jézus Krisztus! Szeretettel köszöntök mindenkit!
Az évközi tizenhetedik vasárnap evangéliumi részletét János evangéliumának hatodik fejezetéből olvassuk (Jn 6, 1-15). Az evangélista a csodálatos kenyér- és halszaporításról ír ebben a szentírási szakaszban.
Jézus fölment a hegyre és leült tanítványaival együtt. A hegy a Szentírásban az Istennel való találkozás helyszíne. Gonduljunk Mózesre, illetve Illésre is, akik a hegyen találkoznak az Úrral. A hegy a kinyilatkoztatásnak a helyszíne, szimbóluma az ószövetségi Szentírásban is. A Sínai hegyen Isten szövetséget köt népével. A hegy a találkozásnak, a kinyilatkoztatásnak a helyszíne tehát, ahol az Istennel találkozik az ember, ahol Isten feltárja magát az embernek. Szemléljük Jézust, amint a hegyen ül. Ő az Isten Fia, aki feltárja nekünk, hogy Isten a mi Atyánk. Mindezt szavaival és tetteivel teszi. A szavai hirdetik a jó hírt, a tettei, csodái megerősítik tanítását. Amikor a nyári vakáció során vagy az év bármely más napján alkalmunk nyílik kirándulni, érdemes egy-egy hegyet, dombot megmászni, a domtetőn, hegytetőn leülni, és szemlélni a tájat. Csodálni a természetet. Ahogy Ferenc pápa fogalmaz: "A táj, a teremtett világ Isten szeretetének, Isten ölelésének a kifejeződése". Szemléljük a termtett világot, csodáljuk a teremtett világ szépségét, és fönn a hegytetőn, ha leülünk, nyissuk ki a Szentírást. Hagyjuk, hogy Isten szava a kitüntetett helyen megszólítson bennünket is. Jézus ma is leül a hegytetőn, és arra kér, hogy üljünk mellé, ahogy tanítványai is melléültek, mert Jézus bennünket is tanítani szeretne, velünk is szeretne találkozni, nekünk is fel szeretné tárni azt, hogy Isten a mi mennyei Atyánk.
Az evangélista elmondja továbbá azt is, hogy Jézus megszaporítja a kenyeret és a halat, és ezáltal jóllakatja a tömeget. András azt mondja: "egy fiatalembernél van néhány kenyér és néhány hal, de mi ez ennyinek?" Jézus mégis elkéri ezt a néhány kenyeret és néhány halat, és ezt megszaporítva jóllakatja az embereket. XVI. Benedek pápa mondja: "Jézus nem sokat kér tőlünk, Jézus mindent kér tőlünk". Mindazt, amink van, mindazt, amik vagyunk, adjuk oda az Úrnak, hogy az Úr megáldhassa azt. "A kis dolgokat nagy szeretettel tenni" - ez Kis Szent Teréznek és Kalkuttai Teréz Anyának is a mottója.
Szemlélve Jézust, aki a fiatalember kevés halát és kenyerét megszaporítja, tanuljuk meg mi is azt, hogy minden nap adjuk oda Jézusnak önmagunkat. Lehet, hogy mások szemében ez kevésnek tűnik, de, ha mi szeretettel, tiszta, őszinte szívvel Jézus kezébe beletesszük önmagunkat, mindazt, amit meg tudunk tenni, akkor az Úr megáldja azt. A hétköznapi eseményeket nagy szeretettel megélni, a kisebb dolgokat nagy-nagy szeretettel végezni, ez a szeretet útja, amire az Úr bennünket is hív.
Végül elmondja az evangélista azt is, hogy miután jóllakott a tömeg, tizenkét kosár maradékot gyűjtenek össze, hogy ne vesszen semmi kárba. Milyen fontos ez! Jézus megszaporítja a kenyeret, de nem hagyja azt, hogy kidobják a maradékot. Össze kell azt gyűjteni. A teremtett világot védenünk kell. "Meg kell hallanunk a Föld sóhaját, a szegények kiáltását" - tanít Ferenc pápa bennünket. Ez azt is jelenti, hogy nem szabad pazarolnunk. Ez azt is jelenti, hogy nemet kell mondanunk a fogyasztás kultúrájára. Törekednünk kell önmérsékletet gyakorolni, mértékletesnek lenni, nem pazarolni, megbecsülnünk azt, amink van. Vigyázva az ételre osszuk meg mindazt, amink van, azokkal, akik nélkülöznek. Ez nem csupán fakultatív dolog, hanem kötelességünk: a szeretet parancsa.
Tartsunk egy kis csendet és ebben a csendben szemléljük Jézust, és imádkozzunk minden emberért, különösen a nélkülözőkért, a szegényekért, a menekültekért."
Jn 6, 1-15
Abban az időben Jézus átment a Galileai-tengernek, vagyis Tibériás-tavának a túlsó partjára. Nagy tömeg követte, mert látták a csodajeleket, amelyeket a betegeken végbevitt. Jézus fölment egy hegyre, és ott leült tanítványaival. Közel volt a húsvét, a zsidók ünnepe. Amikor Jézus fölemelte szemét, és látta, hogy nagy tömeg jön felé, így szólt Fülöphöz: „Honnan vegyünk kenyeret, hogy legyen mit enniük?” Ezt pedig azért kérdezte, hogy próbára tegye, mert tudta ő, hogy mit fog tenni. „Kétszáz dénár árú kenyér sem elég nekik, hogy mindenki kapjon valami keveset” – felelte Fülöp. Az egyik tanítvány, András, Simon Péter testvére megszólalt: „Van itt egy fiú, akinél öt kenyér és két hal van, de mi ez ennyinek?”
Jézus meghagyta: „Telepítsétek le az embereket!” Sok fű volt azon a helyen. Letelepedtek hát: szám szerint mintegy ötezren voltak csupán a férfiak. Jézus pedig vette a kenyereket, hálát adott, és kiosztotta a letelepedett embereknek; ugyanígy (adott) a halból is, amennyit csak akartak. Amikor pedig jóllaktak, szólt tanítványainak: „Szedjétek össze a maradékot, hogy semmi se vesszen kárba.” Összeszedték, s tizenkét kosarat töltöttek meg az öt árpakenyér maradékából, amit meghagytak azok, akik ettek. Amikor pedig az emberek látták a csodajelet, amelyet Jézus végbevitt, így beszéltek: „Ez valóban az a próféta, aki a világba jön.” Mikor Jézus észrevette, hogy érte akarnak jönni, és el akarják vinni hogy erőszakkal királlyá tegyék, ismét visszavonult a hegyre, egészen egyedül.
