A heti rendszerességgel jelentkező „Örömhírre hangolva” videósorozat az adott vasárnap evangéliumi szakaszán való elmélkedést kívánja elmélyíteni, emellett arra buzdít, hogy olvassuk a Szentírást és cselekedjük meg az Igét!

 

 

Dicsértessék a Jézus Krisztus! Szeretettel köszöntök mindenkit Máriagyűdről, a Pécsi Egyházmegye ősi kegyhelyéről!

Nagyboldogasszony ünnepén, Szűz Mária mennybevételének ünnepén az evangéliumi részletet Lukács evangéliumának első fejezetéből olvassuk (Lk 1,39-56). Az evangélista elmondja, hogy Mária sietve útnak indul, hogy meglátogassa Erzsébetet.

Mária az útja során tudja, hogy az Ő szűz méhében Isten Fia van. A Megtestesült Igét őrzi, Jézus Krisztus az Ő útitársa. Mária nem csupán egy fizikai utat tesz meg, hogy meglátogassa és segítse idős rokonát, hanem ez egy lelki út is. Szűz Mária a hit útjára lép és ezen az úton haladva tudja, hogy mindig számíthat Istenre. Mindig rábízza magát Isten igéjére. Derűs szívvel, bizalommal járja a hit útját.

Erzsébet, amikor megpillantja Máriát, a Szentlélekkel eltelve így kiált: „Áldott vagy te az asszonyok között és áldott a te méhednek gyümölcse!” Továbbá azt mondja Erzsébet Máriának: Boldog vagy, mert hitted, hogy beteljesedik mindaz, amit az Úr mondott neked!

Mária áldott asszony, mert Isten édesanyjává vált, mert Isten Fiát őrzi az Ő szűz méhében. Mária boldog asszony, – ahogy magyar nyelvünk mondja:  Nagyboldogasszony , – mert megtapasztalta, hogy a boldogság abból fakad, ha rábízzuk magunkat Istenre, Isten szavára.

Mária, miután meghallgatta Erzsébet dicséretét, így magasztalja Istent: „Magasztalja az én lelkem az Urat és szívem ujjong üdvözítő Istenemben!”

Mária dicsőíti és dicséri Istent. Életében megvallja Isten nagy tetteit, észreveszi Isten jelenlétét és hálás szívvel dicsőíti az Urat.

Nagyboldogasszony ünnepére készülve hagyjuk, hogy Mária bennünket is tanítson! Hagyjuk, hogy Mária megtanítson bennünket arra, hogy mi is merjünk minden nap útra kelni. Merjünk kilépni önmagunkból és merjünk elindulni a másik ember felé testvérként fordulva hozzá – ahogy Ferenc pápa bátorít bennünket. Járjuk a hit, a bizalom útját azzal a bizonyossággal, hogy ha mi is rábízzuk magunkat az Úr szavára, akkor megtapasztaljuk a boldogságot, a békét.

Mária tanítson meg bennünket arra is, hogy ne feledjük el, hogy mi is áldottak, boldogok vagyunk – Isten megáldott és szeret bennünket. Mária arra is hív bennünket, hogy nap mint nap mi is adjunk hálát az Úrnak, magasztaljuk Őt, vegyük észre Isten jelenlétét az életünkben!

Tartsunk egy kis csendet és ebben a csendben imádkozzunk mindenkiért, különösen az idősekért, a betegekért és az egészségügyben dolgozókért!

 

Mária mennybevétele – 2021. augusztus 15., Lk 1,39-56

Azokban a napokban Mária útra kelt, és a hegyek közé, Júda egyik városába sietett. Belépett Zakariás házába, és köszöntötte Erzsébetet. Amikor Erzsébet meghallotta Mária köszöntését, szíve alatt megmozdult a magzat, és a Szentlélek betöltötte Erzsébetet. Hangos szóval így kiáltott: „Áldott vagy te az asszonyok között, és áldott a te méhednek gyümölcse! De hogyan lehet az, hogy Uramnak anyja látogat el hozzám? Mert íme, amikor fülembe csendült köszöntésed szava, örvendezve felujjongott méhemben a magzat! Boldog, aki hitt annak beteljesedésében, amit az Úr mondott neki!” Mária megszólalt:

„Magasztalja lelkem az Urat, és szívem ujjong megváltó Istenemben!

Mert tekintetre méltatta alázatos szolgálóleányát, lám, ezentúl boldognak hirdet engem minden nemzedék.

Nagy dolgokat művelt velem a Hatalmas, Szentséges az ő neve!

Irgalma nemzedékről nemzedékre száll, mindazokra, akik félik őt.

Nagyszerű dolgot tett karja ereje, széjjelszórta mind a gőgös szívűeket.

Lesöpörte trónjukról a hatalmasokat, és felmagasztalta az alázatosakat.

Az éhezőket elhalmozta minden jóval, de a gazdagokat elküldte üres kézzel.

Felkarolta gyermekét, Izraelt, megemlékezve irgalmasságáról, amint atyáinknak megígérte: Ábrahámnak és utódainak mindörökre!”

Mária ott maradt még körülbelül három hónapig, azután visszatért az otthonába.

Szentmise közvetítések banner v2

 

Szentmise közvetítések banner v2

 

partnerek kórházlelkészség