KincsTár

Idén nyáron is szervezett múzeumpedagógia tábort a Pécsi Püspökség „Barokk kert újratöltve” címmel. A program tavaly debütált, idén már huszonegy gyermek vett részt az ötnapos táborban.

Tizenkettedik alkalommal rendezik meg idén az országos Ars Sacra Fesztivált, amelyhez a Pécsi Egyházmegye több programmal is csatlakozik szeptember 15. és 23. között.

Augusztus 18-án, Szent István király ünnepe előtti szombaton bábos idegenvezetéssel, kerámia festödével, tematikus idegenvezetéssel várja az érdeklődőket a Pécsi Püspökség.

A húsvét utáni ötvenedik napon a húsvéti misztérium beteljesedését, a Szentlélek eljövetelét, ajándékainak kiáradását és az Egyház születését ünneplik a katolikusok.

A Pécsi Püspökség idén is meghirdeti nőnapi nyereményjátékát. Ebben az évben nőnapra készülve Bűnbánó Szent Mária Magdolna személye kerül a középpontba. A róla szóló írás tartalmazza a választ arra a 7 kérdésre, amelyeket egy héten keresztül napról-napra tesz közzé a Pécsi Egyházmegye közösségi oldalán.

Múzeumpedagógiai foglalkozásra várja a Pécsi Püspökség a 7-11 éves gyermekeket húsvét előtt. Az egyéni jelentkezéseket március 24-re várják, de csoportok számára az egész nagyböjti időszak alatt elérhető a foglalkozás előzetes időpont-egyeztetéssel.

Pécsett együtt tartotta találkozóját az Országos Egyházművészeti és Műemléki Tanács valamint az Egyházi Muzeológusok Egyesülete október 17-18-án. A muzeológusokból, restaurátorokból álló csoport nem csupán a pécsi egyházművészeti örökséget ismerte meg, hanem betekinthettek azokba a fejlesztésekbe is, amelyek egyházmegyénkben az elmúlt években megvalósultak.

Vasárnapig látható a Püspöki KincsTár gyűjteményének két műalkotása a Pécsi Érték kiállításon az Árkád bevásárlóközpontban.

Tizenegyedik alkalommal rendezik meg idén az országos Ars Sacra Fesztivált, amelyhez a Pécsi Egyházmegye több programmal is csatlakozik szeptember 16. és 24. között. A fesztivál idei mottója Jeremiás próféta szavait idézi: Ne féljetek! A rendezvénysorozatban az egyházmegye épített és tárgyi örökségét bemutató programok mellett szerepet kap a szakrális zene is. A rendezvények ingyenesek, de van, amelyik regisztrációhoz kötött.

1083. július 17-én I. Szent László király közbenjárására Szent VII. Gergely pápa szentté avatta a század elején élt két Zobor-hegyi remetét, Andrást és tanítványát Benedeket. Mindketten a nyitrai bencés apátság szerzetesei voltak, de a szerzetesközösséget elhagyva remeteként éltek. Legendájukat Szent Mór pécsi püspök jegyezte le.

Több mint félezer látogató volt kíváncsi a Pécsi Püspökség kincseire a múzeumok éjszakáján.

A Pécsi Püspökség idén is csatlakozik a Múzeumok éjszakája kulturális programhoz. Az év legrövidebb éjszakáján, június 24-én láthatók lesznek a Püspöki Kincstár értékes műalkotásai, a Székesegyházban több rövid orgonakoncert, a Püspöki Pincében pedig borkóstoló lesz.

A dél-dunántúli régióban május 13-án rendezik az Uniós Fejlesztések Nyílt Napját. Ezen a napon ingyenesen látogatható a pécsi Püspöki KincsTár.

Húsvéti múzeumpedagógiai foglalkozás lesz április 8-án délelőtt 10 órától a Püspöki KincsTárban 7-11 éves gyerekeknek. A foglalkozáson a résztvevők játékos feladatlap segítségével kereshetik meg a húsvéti ünnepkör jellemző tárgyait, képzőművészeti alkotások kapcsán beszélgetnek a nagyhét eseményeiről, és lesz kézműveskedés is.

Múzeumpedagógusok segítenek egyszerűbben befogadhatóvá tenni a püspökséghez tartozó tárlatokat. Elsősorban gyermekeknek állítottak össze programot, korosztályonként eltérő feladattípussal és módszerrel, de hamarosan a felnőtteknek is lehetőségük lesz a kiállítások élményszerű megismerésére.

A Magyar Nemzeti Levéltár Baranya Megyei Levéltárának és Tolna Megyei Levéltárának munkatársai Damásdi Zoltán egyházmegyei levéltáros vezetésével megnézték a Pécsi Egyházmegyei Levéltárat, a Pécsi Egyházmegye KincsTárát, a Püspöki Palotát és a Magtár Látogatóközpontot.

LD honlap logó Telefon
2021 September
M T W T F S S
30 31 1 2 3 4 5
6 7 8 9 10 11 12
13 14 15 16 17 18 19
20 21 22 23 24 25 26
27 28 29 30 1 2 3

Közelgő események

Koordinátor találkozó:
Püspökség -
2021. 09. 24. -
Veni Sancte - PTE és PPHF:
Pécsi Székesegyház -
2021. 09. 24. -
Elmarad - Áldoztatók és igeliturgiát tartók képzése:
Magtár Látogatóközpont -
2021. 09. 25. -
Papi őszi rekollekció:
Pécs, Kőtár -
2021. 09. 28. - 2021. 09. 28.
Püspöki biztosok találkozója:
Pécs, Kőtár -
2021. 09. 28. - 2021. 09. 28.

partnerek Báta

partnerek Máriagyűd

pem nek

partnerek Napi evangélium

partnerek kórházlelkészség