mindenszentek

November 1-jén, Mindenszentek ünnepén a megdicsőült lelkeket, a szenteket ünnepeljük, akiknek nevét titulusként a Pécsi Egyházmegye több temploma is viseli. A szakályi Mindenszentek-templomban a Serban Valentin plébános által celebrált ünnepi szentmise zárásában a szentek életpéldáját a hittanos gyermekek elevenítették meg.

November 1-jén, mindenszentek estéjén ünnepi szentmisét celebrált Máger Róbert püspöki irodaigazgató, plébános a Szent Péter- és Szent Pál-székesegyházban. Ezen az ünnepen a megdicsőült Egyházra, a szentekre, egyben emberi sorsunkra, célunkra és feladatunkra tekintünk, hiszen mindnyájan az életszentségre kaptunk meghívást Istentől.

Mindenszentek estéjén, november 1-jén ünnepi szentmisét mutatott be Felföldi László megyéspüspök a Szent Péter- és Szent Pál-székesegyházban, emlékezve a hétköznapok csendes szentjeire, akik nem tökéletesek voltak, hanem elfogadták Istentől kapott küldetésüket és igaz szeretettel élték meg áldozatvállalásukat és szenvedéseiket.

November 1-jén ünnepeljük az összes szentet, vagyis valamennyi megdicsőült lelket, akikről sokaságuk miatt a kalendárium külön, név szerint nem emlékezhet meg. Mindenszentek ünnepe a kötelező egyházi ünnepek közé tartozik, ezért a hívek számára előírás a szentmisén való részvétel. Pécsen, a Szent Péter- és Szent Pál-székesegyházban 18.00 órakor ünnepi szentmisét celebrál Felföldi László, a Pécsi Egyházmegye püspöke.

November 1-jén ünnepeljük azokat a szenteket, vagyis megdicsőült lelkeket, akikről sokaságuk miatt a kalendárium külön, név szerint nem emlékezhet meg. Mindenszentek ünnepe a kötelező egyházi ünnepek közé tartozik, ezért a hívek számára előírás a szentmisén való részvétel. Ezen a napon a pécsi széksegyházban 18 órai kezdettel celebrál ünnepi szentmisét Máger Róbert püspöki irodaigazgató, a székesegyház plébánosa.

A Pécsi Egyházmegye hitéleti magazinműsora, a HIT-VALLÁS, havonta egy alkalommal helyszíni riportokban számol be az egyházmegye életének legfontosabb, legérdekesebb vagy épp legkülönlegesebb pillanatairól – katolikus keresztény hitünk értékei mentén.

November 3-án új tartalommal jelentkezett a Pécsi Egyházmegye magazinja. A HIT-VALLÁS, az egyházmegye hitéleti eseményeiből merítő műsor minden hónap első csütörtökétől látható a Pécsi Egyházmegye YouTube-csatornáján, valamint a Pannon TV műsorkínálatában.

Ágota története a 3. századi Sziciliában, Katánia és Palermo között bontakozik ki, két város között, amelyek mind a mai napig azon vetélkednek, hogy a szent valójában melyik városban is született.

Mindenszentek estéjén a Szent Péter és Szent Pál Székesegyházban Dr. Kajtár Edvárd plébános mutatott be ünnepi szentmisét.

Mária Magdolna a Tiberiás-tó nyugati partján található Magdala városból származott. Ifjúságában sokat vétkezett, de az isteni kegyelem hatására megbánta bűneit és megváltoztatta életét.  Jézus „hét démontól” szabadította meg Mária Magdolnát, aki ezután a Messiás tanítványa lett.

Udvardy György érsek, pécsi apostoli kormányzó videóüzenete mellett Mindenszentek ünnepéről ez alkalommal Mohácsról tudósítunk.

Mindenszentek és halottak napja alkalmával Udvardy György veszprémi érsek, pécsi apostoli kormányzó videóüzenetet intézett a Pécsi Egyházmegye híveihez.

Mindenszentek estéjén a Szent Péter- és Szent Pál-székesegyházban Udvardy György pécsi megyéspüspök mutatott be ünnepi szentmisét.

November 1-jén közös napon ünnepeljük az összes szentet, vagyis valamennyi megdicsőült lelket, akikről sokaságuk miatt a kalendárium külön, név szerint nem emlékezhet meg. Mindenszentek ünnepe a kötelező egyházi ünnepek közé tartozik, ezért a hívek számára előírás a szentmisén való részvétel.

Mindenszentek előestéjén, október 31-én 7 órától ünnepelni hív a Pécsi Egyházmegye Ifjúsági Referatúrája az üdvösségre jutottakról való megemlékezés és elmélkedés céljából. Csendes szentségimádást tartanak a Mindenszentek templomában (Pécs, Tettye u. 14.), amelyre életkorra való tekintet nélkül várják a híveket.

Mindenszentekkor egy napon ünnepeli az egyház az összes szentet, valamennyi megdicsőült lelket, akikről a kalendárium külön, név szerint nem emlékezhet meg sokaságuk miatt. A szentek és vértanúk példája álljon előttünk, akik ismerték és valóban szerették Krisztust. A Pécsi Székesegyházban Udvardy György megyéspüspök celebrált ünnepi szentmisét november elsején este.

Sokunk számára az emlékezés és a látogatás idejét jelenti mindenszentek ünnepe és halottak napja. Azok, akik a pécsi köztemetőbe látogatnak és elcsendesülésre, imára vágynak, a temető Szent Mihály-kápolnájában elmélkedhetnek, amely mindenszentek ünnepének estéig nyitva áll.

November 1-jén, Mindenszentek napján a megdicsőült egyházat ünnepeljük. Ez a nap az összes szent, vagyis valamennyi megdicsőült lélek ünnepe. A Pécsi Székesegyházban Udvardy György megyéspüspök tartott szentmisét.

A Szent Mór Katolikus Iskolaközpont februártól áprilisig tartó előadássorozatának keretében Fekete Rita alezredes, a Baranya Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnmegelőzési Osztályának főelőadója és Nagy Péter, a Pécsi Egyházmegye közoktatási munkatársa tart összesen öt előadást.

Szeptember 29-től az esti szentmisék 17.00-kor kezdődnek.

LD honlap logó