Mindenszentek estéjén, november 1-jén ünnepi szentmisét mutatott be Felföldi László megyéspüspök a Szent Péter- és Szent Pál-székesegyházban, emlékezve a hétköznapok csendes szentjeire, akik nem tökéletesek voltak, hanem elfogadták Istentől kapott küldetésüket és igaz szeretettel élték meg áldozatvállalásukat és szenvedéseiket.
Az ünnep evangéliumi szakasza a nyolc boldogságról szóló krisztusi tanítás (Mt 5, 1-12), melyhez kapcsolódva szentbeszédében Felföldi László rámutatott, a nyolc boldogság tulajdonképpen az élet teljes szenvedéstörténetét és küzdelmét tárja elénk. Megmutatja, hogy csak akkor vagyunk boldogok, ha a hit fénye, a szeretet biztonsága és az élet jósága van a szívünkben. A nyolc boldogság titka nem az üldöztetés és a szegénység, hanem az, hogy ha mindezek ellenére képesek vagyunk a jóra, a szépre és a szeretetre.
Életünk gyertyája fogantatásunk pillanatától ég és kétféle fénnyel világít - szemléltette egy gyertyával a kezében a püspök. Az egyiket a szülőktől, testvérektől, családtagoktól kapjuk, akik emberségének, szeretetének, jóságának öröme és fénye ragyog ránk. De életünk végéig szükségünk van azokra, akiknek a fényénél kicsit felmelegszünk, töltekezünk, erősebbé váunk, jobbak leszünk, általuk életünk gyertyájának lángja nagyobb fénnyel világít. Ez a fény már a mi személyes életünk gyertyafénye, ez már nem ránk ragyog, hanem mi adjuk, ajándékozzuk, ragyogtatjuk másokra.
Mindenszentek ünnepén azokra emlékezünk, akik megismerték az Istent és szenvedések árán is próbálták az életüket Istenhez igazítva megélni - elmélkedett a főpásztor. Napjainkban óriási, világméretű az egyének és a családok szenvedése, amikor nem akarunk fény lenni, hanem csak elvenni akarunk, csak a hódítás fontos, bármi áron. Napjainkban nem számít az emberi élet, nem a családért, Egyházért, közösségért, hazáért élnek az emberek, hanem abból, óriási szenvedéseket, fájdalmakat okozva ezzel, mert az élet igazi szenvedése és borzalma az oda nem adott szeretet, ami csak magára gondol. Teréz anya erről így fogalmazott:
„Azt gondolom, hogy a mai világ fejtetőre van állítva, és sok a szenvedés azért, mert oly kevés a szeretet az otthonokban és a családi életben. Nincs időnk a gyermekeinkre, nincs időnk egymásra, nincs időnk élvezni egymás jelenlétét.”
Életünk gyertyája most ég és világít - figyelmeztetett Felföldi László. Adjon ez a gyertya bátorságot, hogy figyeljünk élőkre és megholtakra, akiktől tanulhatunk. Hogy figyeljünk a Bibliára, vagy épp egy családi példára, a küzdelemmel járó életre. Hiszem, hogy mindnyájunknak van valahol egy olyan sírja, ahol megállhatunk és kimondhatjuk, hogy győzött, megszenvedte és megharcolta az életét, ezért nekünk sincs jogunk elmenekülni, mi sem fogom feladni. Isten ránk bízta a családunk békéjének, jóságának, melegének és biztonságának a fényét. Ezekben a napok a gyertya fénye lobogtassa fel szívüket, adjunk hálát mindazért, amit kaptunk és a nyolc boldogság példájára merjünk adni, ajándékozni és egy kicsit világosabbá, szebbé tenni ezt a világot - zárta szentbeszédét a megyéspüspök.
A szentmise a feltámadt Krisztust jelképező húsvéti gyertya előtt az örök hazába költözött testvéreinkre emlékezve a szenvedő egyház tagjaiért való imával és könyörgéssel, valamint a feltámadásba való hit megvallásával zárult. A szertartás után a főpásztor és liturgia asszisztenciája a székesegyház püspöki kriptájában imádkozott a Pécsi Egyházmegye elhunyt püspökeinek lelki üdvösségéért.
Fotó: Hegyi László
Pécsi Egyházmegye
Az oldalon közzétett fotók és a szöveg részben vagy egészben történő felhasználása kizárólag forrásmegjelöléssel vagy a Pécsi Egyházmegye írásos hozzájárulásával engedélyezett.
