Október 24-én Udvardy György pécsi megyéspüspök megáldotta a mohácsi Park Utcai Katolikus Általános Iskola kápolnáját.

mohacs park kapolna megaldas web 20161024 16Az ünnepségen a katolikus intézmények vezetőin, képviselőin és hitoktatóin túl a város képviseletében jelen volt Cserdi Áron alpolgármester és Kovácsné Bodor Erika alpolgármester asszony, a történelmi egyházak részéről pedig Wébel Zsolt református tiszteletes. A kápolna védőszentje a magyar ifjúság patrónusa Szent Imre lett. A szertartás elején a Mohácsi Katolikus Nevelési Központ főigazgatója, Kalász Miklós köszöntötte Udvardy György megyéspüspököt.

„A kápolna az a hely, ahová betérhetnek a gyerekek a nap folyamán rövid imádságra, a szülők egy-egy fohász erejéig erőt meríthetnek a dolgos hétköznapokban, a tanárok, nevelők Isten kezébe helyezhetik munkájukat és fáradozásaikat.
A rendszeres szentmisék, egyéb liturgikus alkalmak bevezetik az iskola tanulóit a hit titkainak megértésébe, a liturgiában használatos tárgyak, eszközök, éneklés elsajátítása révén sajátjuknak érzik majd az egyház cselekedeteit." – fogalmazott Udvardy György megyéspüspök.

mohacs park kapolna megaldas web 20161024 21Az iskola minden tanulóját, nevelőjét és a szülőket is a gyakori imádságra, elmélyedésre, elcsendesedésre hívta a főpásztor. Mindennek tökéletes helyszíne a Szent Imre kápolna, hiszen mint mondta: „A kápolna ékessége ti magatok vagytok."

A főpásztor homíliájában Szent Imre életéből az imádságban és a kormányzás elsajátításában megmutatkozó erényeit emelte ki. Beszélt arról is, hogy Szent Imre tudatosan készült arra, hogy István király nyomdokait kövesse, elég felidéznünk az Intelmek egy-egy sorát. A szertartás végén Bognár Attila András mohácsi plébános, az intézmény püspöki biztosa mondott köszönetet.

A mohácsi Park Utcai Katolikus Általános iskola kápolnáját ezelőtt körülbelül egy éve kezdték kialakítani a püspöki biztos kérésére az egykori próbateremből. Ehhez anyagi és tárgyi segítséget kapott az intézmény a Pécsi Egyházmegyétől és a várostól is.

Fotó: Loósz Róbert

További képek az eseményről itt.

2024 April
M T W T F S S
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 1 2 3 4 5

Közelgő események

No events

Szent Vér Báta

pp mariagyudi kegyhely