DDOP-3.1.2-12-2013-0015

A mohácsi Boldog Gizella Katolikus Általános Iskola Szent Ferenc Tagóvodája nemrégiben jelentős felújításon esett át. Az ily módon megújult környezet nagyban segíti a nevelők munkáját, a megfelelő és méltó körülmények biztosítását a gyermekek számára. A felújított óvodát ünnepélyes keretek között dr. Udvardy György megyéspüspök úr, valamint Bognár Attila András mohácsi plébános úr áldotta meg október 3-án 15.00 órakor.

Az ünnep Kalász Miklós, a mohácsi Boldog Gizella Katolikus Általános Iskola igazgatójának beszédével kezdődött, majd a nagycsoportosok Szent Ferenc életét felelevenítő műsorát hallhatták a jelenlévők. Ezt követően Püspök atya, Szekó József polgármester úr, valamint Báráczné Szántó Mariann óvodavezető asszony köszöntötte a vendégeket, szülőket és gyermekeket. Az óvoda megáldása után, a program zárásaként lehetőség nyílt a megújult épület megtekintésére.

Óvodamegáldás Mohácson

Fotó: mohacsiujsag.hu

 

COM_CONTENT_ARTICLE_ATTACHMENT_CUSTOM
Download this file (mohacs_projektkezdes_sajtokozlemeny_2013.pdf)Sajtóközlemény 2013. október 1.[ ]
Download this file (sajtokozlemeny_2020_mohacs.pdf)Sajtóközlemény 2014. október 3.[ ]
2024 April
M T W T F S S
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 1 2 3 4 5

Közelgő események

Férfitalálkozó :
Szekszárd -
2024. 04. 19. - 2024. 04. 19.
HOLY MASS - Angol nyelvű szentmise a székesegyházban:
-
2024. 04. 21. - 2024. 04. 21.
Lelki délutánok - Paks:
-
2024. 04. 21. - 2024. 04. 21.
Férfitalálkozó :
Paks -
2024. 04. 26. - 2024. 04. 26.
Férfitalálkozó :
Tamási -
2024. 05. 03. - 2024. 05. 03.

partnerek Báta

partnerek Máriagyűd

partnerek Napi evangélium

partnerek kórházlelkészség