A 2024. szeptember 13-án Pécsett startoló rendezvénysorozat két új helyszínnel, Siklóssal és Bonyháddal egészül ki, így már összesen 9 városba viszik el a szervezők az évad 4 új témakörét. A bővítés következményeként a pécsi nyitó alkalmak a jövőben kettőről egy találkozásra csökkennek. A kezdési időpont minden helyszínen 18.00 óra!

A Pécsi Egyházmegye férfitalálkozóinak 2021-ben indult első évét akkora érdeklődés övezte, hogy a szervezők 2022-ben a második, majd azt követően a harmadik, 2024 őszén pedig már a negyedik évadot kezdik meg.

A témák viszonylatában az első évadban a férfiak nagy sorskérdéseit állították előtérbe. A másodikban az emberi és isteni szó kérdésköreit, félelmeink és reményeink, kudarcaink és sikereink, valamint az Egyház és a világ összefüggéseinek témáit járták körbe. A 2023 őszén indult harmadik évadban személyes életünk határvonalai, közösség és magány, Isten akarata személyes életünkben, valamint gyászunk és veszteségeink kérdésköreire keresték a választ. 2024 új perspektívát kínál a férfi imádsága, a test teológiája, egymás támogatásának lehetőségei és korlátai, valamint Isten rólunk való vélekedésének üzenete.

A Felföldi László pécsi megyéspüspök kezdeményezésére életre hívott, az édesapákat és nagyapákat, gyakorlatilag pedig minden nagykorú férfit megszólító találkozók koncepciója egy 30 fős, férfiakból álló csoport együtt gondolkodásában forrta ki magát. Akkor kristályosodtak ki a találkozók indító témakörei, melyeket az első három évadban az egyházmegye hét településén: Pécsen, Mohácson, Szekszárdon, Pakson, Tamásiban, Dombóváron és Szigetváron négy-négy sorozatban hallgathatták meg az érdeklődők, mely 2024 őszétől két további helyszínnel, Siklóssal és Bonyháddal egészülnek ki.

Az egyes helyszínek és időpontok listája, továbbá regisztrációs linkjei ITT találhatók.

Felföldi László pécsi megyéspüspök, aki minden egyes helyszínen és alkalmon személyesen vesz részt a kötetlen hangvételű összejöveteleken felekezeti hovatartozástól függetlenül nagy szeretettel hív és vár minden érdeklődőt, akiket érdekelnek a férfi lét nagy témái.

A rendezvény nem belépődíjas, ingyenesen látogatható.

Az egyházmegyei férfitalálkozók korábbi témaköreiről készült összefoglalók ITT találhatók.

Szöveg és fotó: Pécsi Egyházmegye

Pécsi Egyházmegye

Az oldalon közzétett fotók és a szöveg részben vagy egészben történő felhasználása kizárólag forrásmegjelöléssel vagy a Pécsi Egyházmegye írásos hozzájárulásával engedélyezett.