A 2018/2019-es tanévben is útjára indul az internetes böngészős hittanverseny a Pécsi Egyházmegye tanulói számára. A verseny célja az, hogy a diákok amellett, hogy gyarapítsák a hittan foglalkozásokon szerzett tudásukat, megismerkedhessenek a különböző keresztény alapdokumentumokkal, legfontosabb internetes oldalakkal, valamint szélesítsék egy-egy tantárgyhoz, területhez kapcsolódóan kulturális, művészeti, történelmi, földrajzi ismereteiket.

w w laptop 01 BKA megoldáshoz éppen ezért bármilyen segédeszköz igénybe vehető. A feladatok alapvetően az internetes forrásokra támaszkodnak, de nyomtatott segédanyagokat is lehet használni. Felnőttek, szülők, hitoktatók is bátran nyújthatnak segítséget a források elérésében, megfelelő használatában.

Két korcsoportban várjuk a tanulók jelentkezését: általános iskola 5-6., valamint 7-8. osztályaiban.

A verseny 4 fordulóból áll, a feladatlapok e-mailben kerülnek kiküldésre a versenyzőknek és a hitoktatóknak, a megoldásokat szintén elektronikus úton kell visszaküldeni, a feladatlapokon megjelölt elérhetőségre, a megadott határidőre. A feladatlapok számítógéppel megoldhatók, minimális szövegszerkesztési ismeretet igényelnek, igény szerint lehetőség van kinyomtatni és papíron megoldani a fordulókat (ezt kérjük minden ilyen esetben jelezni). A következő fordulók feladatlapjait a versenyzők a beérkezési határidő után, sikeresen beérkezett feladatlapot követően kapják majd meg elektronikusan. Visszajelzés az elért pontszámokról a javítást követően várható.

A 4 fordulós verseny témáját idén is a Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus adja. Az új előkészületi év számos új lehetőséget rejt magában. Biblikus, egyháztörténelmi, liturgikus és pasztorális megközelítés is várható, változatos feladatok formájában.

Mindegyik kategóriában a legtöbb pontszámot elérő versenyzők díjazásban részesülnek, az eredményhirdetésre 2019. április 6-án kerül sor Pécsi Székesegyházban.

A jelentkezési lapot itt lehet elérni..

A jelentkezést élő internetkapcsolat esetén lehet véghezvinni. Az űrlapon a hitoktató e-mail címének megadása után kérjük a megfelelő adatokat megadni, majd a végén a Küld gomb megnyomásával véglegesíteni a jelentkezést. Jelentkezőnként külön űrlapot kell kitölteni. A megadott válaszok utólag is szerkeszthetők, javíthatók.

Jelentkezési határidő: 2018. október 14.

  • Az első forduló kiküldése: 2018. október 15.
    Az első forduló beérkezési határideje: 2018. november 25.
  • A második forduló kiküldése: 2018. november 26.
    A második forduló beérkezési határideje: 2019. január 6.
  • A harmadik forduló kiküldése: 2019. január 7
    A harmadik forduló beérkezési határideje: 2019. február 3.
  • A negyedik forduló kiküldése: 2019. február 4.
    A negyedik forduló beérkezési határideje: 2018. március 3.

Ünnepélyes díjátadó: 2019. április 6. Pécsi Egyházmegyei Pedagógusnapon.

Kérdés, kérés esetén a This email address is being protected from spambots. You need JavaScript enabled to view it. címen el lehet bennünket érni.

Várjuk a jelentkezéseket!

2024 December
M T W T F S S
25 26 27 28 29 30 1
2 3 4 5 6 7 8
9 10 11 12 13 14 15
16 17 18 19 20 21 22
23 24 25 26 27 28 29
30 31 1 2 3 4 5

Közelgő események

Éjféli szentmise a székesegyházban:
-
2024. 12. 24. - 2024. 12. 25.
Szentév megnyitása a pécsi székesegyházban:
-
2025. 01. 04. - 2025. 01. 04.
Német nyelvű szentmise a székesegyházban:
-
2025. 01. 19. - 2025. 01. 19.

Köznevelési Intézmények

Hasznos információk:

 

  • az óvodák, iskolák életéről,
  • beiratkozásról,
  • előkészítő foglalkozásokról

partnerek Báta

partnerek Máriagyűd

partnerek Napi evangélium

partnerek kórházlelkészség