Fennállásának 40. évfordulóját ünnepelte április 22-én a Boldog Gizella Katolikus Általános Iskola és Óvoda Szent Ferenc Katolikus Óvodája.

DSC 0171Családias hangulatú ünnepség keretében idézték fel az alapító, dr. Csete Béla nyugalmazott igazgató főorvos kezdeményezését, majd az alapítás nehézségeit, a rengeteg munkát és a sok segítséget, amelyet az intézmény indulásakor kaptak.

Az óvoda egykori vezetője, Arató Nándorné visszaemlékezésében megemlítette összes egykori munkatársát, s megköszönte áldozatos munkájukat. Kifejezte örömét, hogy nyugdíjazásakor megbízható utód kezeibe adhatta át a nevelő munka összefogásának feladatát, hiszen a mostani óvodavezető, Báráczné Szántó Mariann 1978-tól dolgozott együtt vele.

Az intézmény 1999-től a ferences rend fenntartásában működött, majd 2012-től a Pécsi Egyházmegye intézményévé vált. A kezdeti két csoportból mára négy lett, és újabb bővítéseket is terveznek. A Szent Ferenc Katolikus Óvoda keresztény értékrendjével meghatározó szerepet tölt be Mohács oktatási életében.

Az időutazás után a jelenlegi és egykori óvodások műsorát láthatták a meghívottak, akiknek ajándékkal is kedveskedtek a szervezők.

 

Szentmise közvetítések banner v2

 

LD honlap logó Telefon

2021 október
H K Sz Cs P Szo V
27 28 29 30 1 2 3
4 5 6 7 8 9 10
11 12 13 14 15 16 17
18 19 20 21 22 23 24
25 26 27 28 29 30 31

Közelgő események

Magyar Katolikus Kulturális Hetek:
-
2021. 10. 24. - 2021. 10. 31.
Katekéták képzése:
Magtár Látogatóközpont -
2021. 10. 25. -
Boldogasszony Imaszövetség találkozója:
Pécs -
2021. 10. 25. -
Szent Mór püspök, az egyházmegye társvédőszentje-ünnepi szentmise:
Pécsi Székesegyház -
2021. 10. 25. -
Elmarad - Katekumenátus képzés:
Magtár Látogatóközpont -
2021. 10. 26. - 2021. 10. 27.

partnerek Báta

partnerek Máriagyűd

pem nek

partnerek Napi evangélium

partnerek kórházlelkészség