November 12-én Asztrikra emlékezünk. Szent István király egyházszervező tevékenységének meghatározó személyisége, az első kalocsai érsek előtt tisztelegve 2017-re a Kalocsa-Kecskeméti Főegyházmegye emlékévet hirdetett.

asztrik 16x9Asztrik, eredeti nevén Radla, cseh, vagy horvát származású volt. Bencés szerzetesként az Anasztáz nevet vette föl, amelynek egyik változata az Asztrik. Miután 992-995-ig a csehországi Brewnow apátja volt, 996-ban Magyarországra jött, ahol a Szent Márton hegyén épített első magyar bencés kolostor, majd a pécsváradi apátság apátja lett. A térítő munkában nagy lelkesedéssel és eredménnyel vett részt. 999-ben István király őt küldte Rómába, hogy II. Szilveszter pápával tárgyaljon. Asztrik közbenjárására a pápa arany koronát, apostoli királyi címet és apostoli keresztet küldött Istvánnak, valamint a magyar egyházszervezést jóváhagyó pápai iratot. A jóváhagyás birtokában Szent István elkezdte a magyar katolikus egyház területi alapú megszervezését. Az országot 10 püspökségre és két érsekségre osztotta, az egyházszervezet élére Esztergomot állította.

Az egyház szervezeti felépítése István korában már világos szabályokat követett, hiszen az első egyetemes zsinat (Nicea, 325.) pontosan meghatározza a területi alapon szerveződő egyház felépítését, a püspökségek egy nagyobb területi egységbe, egyháztartományba foglalását. A jelenleg érvényben lévő Egyházi Törvénykönyv 431. kánonja az egyháztartományok, vagy más néven érsekségek szerepéről így nyilatkozik: „a különböző szomszédos egyházmegyék személyi és helyi adottságoknak megfelelő közös lelkipásztori tevékenysége előmozdítására, és a megyéspüspökök egymásközti kapcsolatainak elősegítésére a szomszédos részegyházak területileg körülhatárolt egyháztartományokba szerveződnek.” Magyarországon ma a tizenöt egyházmegye öt egyháztartományt alkot (amelyek közül három egyházmegye és egy érsekség görög katolikus).terkep nagy

A Pécsi Egyházmegye a Kalocsa-Kecskeméti Főegyházmegyével és a Szeged-Csanádi Egyházmegyével közösen alkot egy érseki tartományt, amely egyike a két, Szent István által alapított érsekségnek. Élére az egyházszervező király hűséges tanácsadóját, követét, Asztrikot állította. A Kalocsa-Kecskeméti Főegyházmegye 2017-re emlékévet hirdetett első érseke emlékére, akinek relikviáit a Nagyboldogasszony-főszékesegyház kriptájában található márvány szarkofág őrzi.

Fotó: wikipédia, katolikus.hu

2018 január
H K Sz Cs P Szo V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 31 1 2 3 4

Közelgő események

Ökumenikus imahét:

2018. 01. 22. - 2018. 01. 28.
Püspöki katekézis:
Dóm Kőtár (7621 Pécs, Káptalan utca 8.)
2018. 01. 25. -
Igazgatói értekezlet - közoktatás:
Paks
2018. 01. 29. -
Megszentelt élet napja:

2018. 02. 02. - 2018. 02. 02.
Speciális nevelési igényű tanulók fejlesztése - továbbképzés pedagógusoknak:
Magtár Látogatóközpont
2018. 02. 07. - 2018. 02. 09.

Szent Vér Báta

pem nek logo wide

pe napi evangeliumok

pe mariagyudi kegyhely

pe szechenyi