Február 10-én szombaton kezdődik a Házasság Hete programsorozat. A Pécsi Egyházmegye területén számos program várja egész héten az érdeklődőket.

A házasság és így a család szerepe a nyugati civilizációban egyre hanyatlik. Egyre növekszik az élettársi kapcsolatok száma, egyre későbbi életkorban kötnek házasságot a párok, kevesebb gyermek születik, és a megkötött házasságok 70%-a három éven belül felbomlik. A jelenség nem újkeletű, közel két évtizede éppen ennek a tendenciának a megállítását célozza a Házasság Hete kezdeményezés, amelyben hazánk 2008 óta vesz részt a keresztény egyházak és civil szervezetek széles körű összefogásával, számtalan nagyváros, település, közösség részvételével. Az eredetileg Angliából indult programsorozat célja, hogy Bálint-nap környékén a házastársak figyelme egymás felé forduljon, ezáltal erősödjön a kapcsolatuk. Emellett a programsorozat célja az is, hogy a társadalom figyelmét a házasság felbecsülhetetlen értékére irányítsa, hiszen a család mint intézmény az emberiség létének legalapvetőbb, legősibb, legmegtartóbb, legegészségesebb sejtje.

A Pécsi Székesegyház Nagycsaládos Egyesülete egész napos rendezvényt szervez február 10-én. A házasság világnapjának ünnepe 11 órakor szentmisével kezdődik, amelyet Udvardy György pécsi megyéspüspök celebrál. Ezt követően a Magtár Látogatóközpontban vehetnek részt előadásokon, csoportos beszélgetésekben, játékokban az előzetesen regisztrált érdeklődők. A Janus Pannonius Múzeum és a Pécs Zoo is kedvezményekkel várja a házasság hete alatt a házaspárokat. Pécsett február 15-én 19 órakor Szólj be a papnak! címmel ökumenikus vitaest lesz a Szenes Klubban a házasságról, a komlói Kodály Zoltán Ének-zenei Katolikus Általános Iskolában február 14-én az 5. osztályos lányok Ivánfi Judit családorvos vezetésével életkoruknak megfelelő foglalkozáson szereznek ismereteket a női termékenység mibenlétéről. A Pécsi Egyházmegye családreferatúrája három előadást szervez az egyházmegye területén: Mihalec Gábor pár-és családterapeuta február 12-én Dunaföldváron az Ispánházban, 13-án a szigetvári Vígadóban, 15-én pedig a mohácsi Ifjúsági Centrumban tart előadást. Mindhárom előadás 18 órakor kezdődik és a belépés minden esetben díjtalan.

Szentmise közvetítések banner v2

 

2023 június
H K Sz Cs P Szo V
29 30 31 1 2 3 4
5 6 7 8 9 10 11
12 13 14 15 16 17 18
19 20 21 22 23 24 25
26 27 28 29 30 1 2

Közelgő események

Eucharisztikus keresztút és szentmise:
Báta -
2023. 06. 08. - 2023. 06. 08.
A természetes közösségfejlődés:
Magtár Látogatóközpont, Pécs -
2023. 06. 10. - 2023. 06. 10.
Ibafai múzeum megnyitója:
Ibafa -
2023. 06. 10. - 2023. 06. 10.
Úrnapja:
Máriagyűd -
2023. 06. 11. - 2023. 06. 11.
Tanévzáró püspöki szentmise:
Park Utcai Katolikus Általános Iskola és Óvoda, Mohács -
2023. 06. 15. - 2023. 06. 15.

Szentmise közvetítések banner v2

 

partnerek Báta

partnerek Máriagyűd

partnerek Napi evangélium

partnerek kórházlelkészség