Továbbképzésen vettek részt a Pécsi Egyházmegye katekétái a Magtárban 2018. június 25-én.

A tanév végét hagyományosan lelki nappal és továbbképzéssel zárják a Pécsi Egyházmegye hitoktatói. Idén mintegy százan vettek részt a Magtárban tartott interaktív napon, amelyen az igehirdetés és a játék kapcsolatáról beszéltek. A résztvevők elsőként meghallgatták a Kajtár Edvárd székesegyházi plébános által összeállított előadást, majd ehhez kapcsolódó kérdéseken elmélkedtek. A délelőtt másik témája volt a katekéták kérésére a játék, játékok felhasználása a hittanórákon. A lehetőségeket, módszereket workshop-jelleggel 12 asztalnál ismerték meg a résztvevők.

hitoktatok kepzes te deum web 20180625 26

A szakmai napot hálaadó szentmisével zárták, amelyet Udvardy György pécsi megyéspüspök celebrált. A főpásztor megköszönte a hitoktatók és a hitoktatási iroda dolgozóinak egész éves kitartó munkáját, hiszen – mint mondta – a hittan sokkal több, mint egy tantárgy, a hitoktatóknak pedig számos nehézséggel kell megküzdeniük munkájuk során. Homíliájában a püspök a mag csodájára hívta fel a figyelmet. „Az elvetett magból csak az fejlődhet ki, aminek vetetették, nem lehet más. A hitre nevelésben mindnyájan magokat vetünk, amelyeket gondozhatunk, táplálhatunk, öntözhetünk, de a növekedésbe nem tudunk beleavatkozni, a Teremtés ajándéka a fejlődés. Nem látunk a jövőbe, de reményünk van arra, hogy Isten Igéje termékeny hitté válik a tanulókban. Az év mottójául választott igehely a Zsidóknak írt levélből különösen helytálló a katekézisben: Tartsunk ki rendíthetetlenül reménységünk megvallásában, mert hűséges az, aki az ígéretet tette. (Zsid 10,23).”

Fotó: Loósz Róbert
További képek az eseményről itt.

Szentmise közvetítések banner v2

 

Szentmise közvetítések banner v2

 

2024 április
H K Sz Cs P Szo V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 1 2 3 4 5

Közelgő események

Férfitalálkozó :
Szekszárd -
2024. 04. 19. - 2024. 04. 19.
HOLY MASS - Angol nyelvű szentmise a székesegyházban:
-
2024. 04. 21. - 2024. 04. 21.
Lelki délutánok - Paks:
-
2024. 04. 21. - 2024. 04. 21.
Férfitalálkozó :
Paks -
2024. 04. 26. - 2024. 04. 26.
Férfitalálkozó :
Tamási -
2024. 05. 03. - 2024. 05. 03.

partnerek Báta

partnerek Máriagyűd

partnerek Napi evangélium

partnerek kórházlelkészség