A déli lejárat domborműveinek Jézus születéséhez kapcsolódó jeleneteit a Szent Család Egyiptomba való menekülése zárja. A Szentírás szövegével összevetve itt ismét megfordul az ábrázolások sorrendje: Máté evangélista ugyanis a bölcsek álma után számol be az egyiptomi menekülésről, s csak ezután a betlehemi gyermekgyilkosságról.

E két esemény felcserélése mögött vélhetőleg kompozíciós okok állhattak, s azzal, hogy a családi jelenet zárja a sorozatot, a gyermekmészárlás nyugtalanságot keltő ábrázolása némileg feloldódik. Bár József arcáról itt is aggodalom tükröződik, Mária és Jézus alakja nyugalmat és méltóságot áraszt – megjelenítésük a középkori Madonna-ábrázolásokat és ikonokat idézi. A dombormű megfigyelőivel szembenézve ülnek egy szamár hátán, Jézus édesanyja ölében, aki egyik kezét gyermeke térdén, másikat mellette nyugtatja. Kedves részlet a József vállára vetett batyu, megpakolva útravaló elemózsiával, valamint a szamár aránytalanul nagy és az őt vezető gazdájához szorosan hozzásimuló feje.

reka dombor 20181127 3

 

Menekülés Egyiptomba

„Miután ők [ti. a bölcsek] elvonultak, íme, az Úr angyala megjelent Józsefnek álmában és így szólt: »Kelj föl, vedd magad mellé a gyermeket és anyját, és menekülj Egyiptomba! Maradj ott, amíg nem szólok neked! Heródes ugyanis keresni fogja a kisgyermeket, hogy megölje őt.«
Erre ő fölkelt, éjjel maga mellé vette a gyermeket és anyját, és eltávozott Egyiptomba. Ott volt Heródes haláláig, hogy beteljesedjék az Úr szava, amit a próféta által mondott: »Egyiptomból hívtam ki fiamat«.” [Óz 11,1]


Felhasznált irodalom:

PETROVICH Ede: Pécsi székesegyház. Pécs, 1956
SEIBERT, Jutta (szerk.): A keresztény művészet lexikona, Budapest, Corvina, 2004
SZAKÁCS Béla Zsolt: A pécsi altemplomi lejáratok domorművei. Művészettörténeti probléma és muzeológiai feladat. In: Heidl György – Raffay Endre – Tüskés Anna (szerk.): Echo simul una et quina. Tanulmányok a pécsi székesegyházról. Kronosz, Pécs, 2017

Szentmise közvetítések banner v2

 

Szentmise közvetítések banner v2

 

2023 szeptember
H K Sz Cs P Szo V
28 29 30 31 1 2 3
4 5 6 7 8 9 10
11 12 13 14 15 16 17
18 19 20 21 22 23 24
25 26 27 28 29 30 1

Közelgő események

Ars Sacra Fesztivál:
Pécs, Báta -
2023. 09. 23. - 2023. 09. 24.
Férfitalálkozó - Határaink:
Szekszárd -
2023. 09. 29. - 2023. 09. 29.
Apa-fia zarándoklat Máriagyűdre:
Pécs - Máriagyűd -
2023. 09. 30. - 2023. 09. 30.
Pári templombúcsú:
Pári -
2023. 10. 01. - 2023. 10. 01.
Férfitalálkozó - Határaink:
Paks -
2023. 10. 06. - 2023. 10. 06.

partnerek Báta

partnerek Máriagyűd

partnerek Napi evangélium

partnerek kórházlelkészség