Robert Bresson 1959-ben készült filmje, a Zsebtolvaj Dosztojevszkij Bűn és bűnhődés című regényének alapszituációját és motívumait dolgozza fel. Kling László írását közöljük.

Zsebtolvaj 01

A film az önmagába zárt ember belső küzdelmét követi végig, egészen a megmenekülésig. Ez a megmenekülés nem testi, hanem a kegyelem lévén lelki megváltás. Bresson ebben a filmjében, mint más műveiben, a bűnt és a kegyelemet állítja középpontba. Michel, a főszereplő szerint vannak olyan emberek, akiknek szabad a törvényt megszegniük, és átléphetik az erkölcsi korlátokat. Ő magát is ide sorolja, ezért lett meggyőződésből zsebtolvaj. Michel számára a zsebtolvajlás szenvedély. Ez egyben börtönt is jelent számára, amelyből nem, vagy csak nehezen tud szabadulni. A film magányos hőse úton van. Még nem ismerte fel igazi célját, még csak sodródik. Hosszú lelki utat kell még megtennie, míg eljut a megváltásig, a lelki megtisztulásig. Michel régóta nem tud kilépni a reménytelenségből, a magányból, és a bűnből. Ugyanakkor erősen él benne a szabadságvágy érzése is. Vergődő, bűneivel küszködő emberként találkozik Jeanne-nel. A kegyelem és a megváltás reménye, lehetősége folyamatosan jelen van, de Michel ezt még nem veszi észre, mert saját börtönébe zártan tengődik. A Jeanne-nel való találkozás ismerteti fel vele a szeretet érzésének erejét. Michel belső küzdelmein keresztül jut el a kegyelmi állapotig, lelkileg megtisztul, és ezáltal reményt kap, hogy újra kezdheti az életét, társat talált. Michel felismeri, hogy a megváltás kegyelmének elfogadása a megmenekülés egyetlen lehetősége.

Április 9-én 18.00 órától a Magtár Látogatóközpontban beszélgetés lesz Kling László képzőművész, a PTE Filmtudományi és Vizuális Tanulmányok Tanszékének tanára és Dr. Gáti Ágnes pszichiáter, pszichoterapeuta vezetésével, akik egyúttal segítenek megfogalmazni a film tanulságait, kiemelni művészi értékeit.

,, - Sokat imádkozol Istenhez, Szonya?
Mellette állt, és várta, hogy feleljen. Szonya hallgatott.
- Hová lennék Isten nélkül? – suttogta aztán energikusan, szapora szóval. Rávillantotta a szemét, keményen megszorította a kezét.
,,Persze hogy úgy van!” – gondolta ő magában.
- És mit ad neked ezért az Isten? – tapogatózott tovább.
Szonya sokáig nem szólt, mintha nem tudna megszólalni. Gyenge kis melle csak úgy hullámzott.
- Hallgasson! Ne faggasson! Nem méltó rá! – kiáltott fel, és szigorúan, haragosan nézett rá.
,,Igen, igen, úgy van!” – hajtogatta Raszkolnyikov magában konokul.
- Mindent megad! – suttogta Szonya hevesen, és lesütötte a szemét. „
(Dosztojevszkij: Bűn és bűnhődés)

,,Szeretném, ha filmjeimmel képes lennék észrevehetően visszaadni a nézőnek egy emberi lélek érzéseit, s ugyanakkor egy emberfelettinek a jelenlétét, amelyet Istennek lehet nevezni.”
(Robert Bresson)

,, Milyen hosszú időbe telt, míg eljutottam hozzád”
(Robert Bresson: Zsebtolvaj)

 

Szentmise közvetítések banner v2

 

2023 június
H K Sz Cs P Szo V
29 30 31 1 2 3 4
5 6 7 8 9 10 11
12 13 14 15 16 17 18
19 20 21 22 23 24 25
26 27 28 29 30 1 2

Közelgő események

Eucharisztikus keresztút és szentmise:
Báta -
2023. 06. 08. - 2023. 06. 08.
Hitoktatói Te Deum:
Magtár Látogatóközpont, Pécs -
2023. 06. 10. - 2023. 06. 10.
Ibafai múzeum megnyitója:
Ibafa -
2023. 06. 10. - 2023. 06. 10.
Úrnapja:
Székesegyház, Pécs -
2023. 06. 11. - 2023. 06. 11.
Tanévzáró püspöki szentmise:
Park Utcai Katolikus Általános Iskola és Óvoda, Mohács -
2023. 06. 15. - 2023. 06. 15.

Szentmise közvetítések banner v2

 

partnerek Báta

partnerek Máriagyűd

partnerek Napi evangélium

partnerek kórházlelkészség